Hazai pálya

2023.08.20. 13:10

A nemzeti ünnepen is sok magyar állt rajthoz az atlétikai világbajnokságon

Vasárnap délelőtt is sok magyar állt rajthoz a 19. atlétikai világbajnokságon Budapesten, és a hétpróba küzdelmei is folytatódtak.

MW

Madarász Viktória a női 20 kilométeres gyaloglás versenyében

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

A 19. atlétikai világbajnokság második napján 12 magyar sportoló kezdte meg vagy folytatta szereplését. 

Döntővel indult a nap 

A ma reggeli női 20 km-es gyaloglás döntőjében is volt magyar érdekeltség, Oláh Barbara a 34., Madarász Viktória pedig a 35. helyen végzett. 

Szerencsére egészen hamar túl tudtam lépni a holtpontokon

– mondta az MTI-nek Oláh Barbara, aki elárulta, hogy honfitársa is nagyon motiválta.  

Elégedett vagyok a teljesítményemmel, nemrég részleges szakadás volt a combizmomba, emiatt egy hétig nem nagyon tudtam gyalogolni, amit sajnálok, mert jól mentek az edzések, de ez most így jött ki, megyünk tovább

 – fogalmazott a hatszoros magyar bajnok.

Madarász is elégedetten nyilatkozott, de elmondása szerint a verseny közben többször eszébe jutott, hogy nemsokára újra rajthoz áll.

  – hangsúlyozta Madarász Viktória.

Majdnem dobogós lett Krizsán hétpróbában

Egészen nagyszerű 800-as futással Krizsán Xénia három helyet lépett előre a női hétpróbázók között és a negyedik helyen végzett, míg Nemes Rita a tizedik helyen fejezte be a kétnapos viadalt a budapesti atlétikai világbajnokság vasárnapi versenynapján.

Az MTK magyar csúcstartó klasszisa idén még egyetlen hétpróbát sem teljesített, de a vb-n szinte minden számban remekelt. A 800 méteren erejét remekül beosztotta és 2:08.93 perccel ért célba, amiért 980 pont járt. Így végül 6479 pontos teljesítménnyel fejezte be a viadalt, ami csak egyetlen ponttal van az olimpiai kvalifikációs szint alatt. Összetettben 22 ponttal maradt le a dobogóról.

Klubtársa, a karrierje első felnőtt világbajnokságán szereplő Nemes Rita szintén kiválóan szerepelt, 800-on futamát 2:10.65 perccel megnyerte, amivel 955 pontot gyűjtött és egyéni csúcsot jelentő 6232 ponttal végzett a tizedik pozícióban.

A hétpróbát az 2019-es dohai győztes, a brit Katarina Johnson-Thompson nyerte meg 6740 ponttal, 20 ponttal megelőzve az amerikai Anna Hallt. A bronzérem a holland Anouk Vetteré (6501) lett.

KRIZSÁN Xénia; NEMES Rita
Nemes Rita (b) és Krizsán Xénia a női hétpróba 800 méteres síkfutás száma után
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Ketten is elődöntőbe jutottak

Molnár Attila 44.84 másodperces országos csúccsal bejutott az elődöntőbe férfi 400 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap. 

Az idén már 44.98-as magyar rekordot elért versenyző az első futamba kapott besorolást, többek között az olimpiai bajnok bahamai Steven Gardiner mellé.

A futamokból az első három jutott az elődöntőbe, hozzájuk csatlakozhatott még a további hat legjobb időt felmutató induló.

Molnár Attila már bemutatkozott a vb-n, szombaton ő volt az országos rekorddal 11. helyezett 4x400-as vegyes váltó első embere és kiváló futást produkált, elsőként adta tovább a váltóbotot.

A vb előtt egy nappal országos csúcsot vártam magamtól, aztán a váltó után tisztes helytállást, végül lett belőle egy országos csúcs

– nyilatkozott Molnár Attila az MTI-nek. Hozzátette, az utolsó 50 méterről nincs emléke.

Takács Boglárka nagyszerű futással harmadik lett előfutamában és bejutott az elődöntőbe női 100 méteren.

A BHSE országos csúcstartója (11.12 mp) a hatodik futam egyes pályáján rajtolt. A cél az első háromba kerülés volt a számára, mert úgy lehetett helyezéssel továbblépni. Ahogy több más csapattársát, úgy láthatóan őt is feldobta a hazai pálya és a mögötte álló többezres tömeg. 

Kiválóan kapta el a rajtot és gyakorlatilag féltávtól egyértelmű volt továbbjutása. 

Egy csoda volt, minden pillanata, mindjárt most is sírok

– nyilatkozta a magyar újságíróknak a 21 éves vágtázó. 

Összességében ez egy jó futás volt, főleg így délelőtt. Amikor megláttam a futambeosztást kicsit szomorú voltam, hogy szélére kerültem és akikkel harcolnom kell, messze lesznek tőlem, de próbáltam a jó oldalát nézni. mellettem egy 13.15-ös futó van, ezért tudok majd saját magamra, a saját mozgásomra koncentrálni.

Végül a nemzeti rekordtól mindössze hat századdal elmaradva (11.18 mp) ért célba a harmadik helyen az elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou (11.08 mp) és a jamaicai Shashalee Forbes (11.12) mögött.  Takács hozzátette, hogy 

reményei szerint maradt még benne tartalék, mivel az elődöntőt este rendezik, még nagyobb nézősereg előtt, komoly körítéssel, ami feldobhatja, ráadásul a továbbjutással egy komoly teher lekerült róla.

Bízom benne, hogy meglesz az országos csúcs, nagyon szeretném megfutni

– mondta a sportoló. A nők klasszikus vágtaszámának elődöntőjét hétfőn 20.35-től rendezik.

Többen búcsúztak vasárnap délelőtt

A diszkoszvető Kerekes Dóra a selejtezőben búcsúzott a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap. A nyíregyházi versenyző idén elért 57,42 méteres egyéni csúcsával a világranglista 72. helyéről várhatta a kvalifikációt, amelyen 64 méterben határozták meg a döntőbe jutáshoz szükséges szintet – illetve a legjobb 12 került a fináléba. 

KEREKES Dóra
Kerekes Dóra a női diszkoszvetés selejtezőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon 
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Kerekesnek nem sikerült megközelítenie egyéni rekordját, 54,41, 53,44 és 52,99 méter volt a három dobása. Ezzel egy ellenfelét sikerült megelőznie 19 fős csoportjában.

Rapai Fanni egyéni csúcsán közel hat tizedmásodpercet javítva futamában hetedik helyen végzett női 400 méteren, így nem jutott elődöntőbe a budapesti atlétikai világbajnokságon. A 23 éves magyar sprinter 53.32 másodperces egyéni rekorddal érkezett a vb-re, ami futamában messze a legrosszabb idő volt, így továbbjutási esélyei – amihez futamonként a legjobb háromban kellett végezni, vagy a legjobb hat idő egyikét elérni – nem lehettek. 

Rapai a kettes pályán indult és a rajt után láthatóan saját tempójában haladt, ami elmaradt a többiekétől, de a felső kanyarban egyre jobban tartotta magát, majd a célegyenesben is remek tempóban futott,

 így megelőzte a fájdalmakkal küzdő amerikai Britton Wilsont és a célig ráfutott a svájci Giulia Sennre. 

A nagyszerű futása végén 52.73 másodpercnél állította meg az órát, azaz 59 századmásodperccel javította meg egyéni csúcsát.

Nagyon boldog vagyok és elégedett. A terv az volt, hogy megjavítom, de legalább megközelítem az egyéni csúcsomat, örülök, hogy így sikerült ez a futás

– nyilatkozott az MTI-nek Rapai.

A magasugró Török Gergely a selejtezőben kiesett. Az idei magyar bajnok, aki két hete az egyetemi világjátékokon 2,20 méterrel bronzérmet szerzett,

 a 2,14 méteres magasságon mutatkozott be. Ezt elsőre vitte, a 2,18 méteren azonban háromszor is rontott és búcsúzott. A selejtező szintet 2,30 méterben határozták meg.

TÖRÖK Gergely
Török Gergely a férfi magasugrás selejtezőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon 
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Bánóczy Árpád új egyéni csúccsal a nyolcadik helyen végzett futamában, így nem jutott elődöntőbe férfi 400 m gáton a budapesti atlétikai világbajnokságon vasárnap.

A 20 éves tehetség idén került 51 másodpercen belülre, de 50.79-es legjobbjával nem lehettek továbbjutási reményei. A gátasok utolsó, ötödik futamában Bánóczy a nyolcas pályán futott és a bemutatásnál meghatottan fogadta a hazai publikum fülsüketítő üdvrivalgását.

 A hangulat vélhetőleg vitte magával a fiatal atlétát, aki bátran versenyezve futotta végig a távot, s ugyan az utolsó két gát már láthatóan nem esett jól neki, végül egy riválisát megelőzve a nyolcadik helyen ért célba 50.31 másodperces egyéni csúccsal.

Egyszerűen fantasztikus volt a hangulat, amit a közönségtől kaptam. Valószínűleg még egy hétig fogok mosolyogni megállás nélkül

– mondta az MTI-nek a vegyes zónában Bánóczy, akinek az egyéni rekordja az idei évig 51.21 mp volt. 

Olyan eredményt tudtam most elérni, ami biztosan meghozza az önbizalmat, a kedvet ahhoz, hogy a jövő évre kőkeményen beleálljak a felkészülésbe annak érdekében, hogy kijussak a párizsi olimpiára.


A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!