2024.03.05. 00:00
A vármegyék értékeit mutatják be a Hungarikum Ligetben
Vármegyei Értékek Napja címmel indult rendezvény-sorozat a Hungarikum Ligetben azzal a céllal, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a vármegyék kiemelkedő csúcsteljesítményei számára. Az IKON Egyesület és a Lakiteleki Népfőiskola közös rendezvényén minden hónapban más-más vármegye mutathatja be hagyományait, értékeit. Kézművesek, helyi termelők és művészek egyaránt lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a rendezvényen és bemutassák alkotásaikat és termékeiket.
Vármegyei Értékek Napja rendezvénysorozat a Felvidéki Magyar Értéktár bemutatkozásával folytatódott
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola vezetője az esemény nyitórendezvényén elmondta, természetes, hogy a Hungarikum Liget ad otthont ennek a rendezvénysorozatnak, hiszen már 1992-ben is a Lakiteleki Népfőiskolán szervezték meg az első hungarikum találkozót.
Az első Vármegyei Értékek Napján a Vas Vármegyei Értéktár mutatkozott be. A látogatók nemcsak szórakoztak és tanultak, hanem egy olyan közösségi élmény részesei lehettek, amely tovább erősítette a Vas vármegyei identitást, a közösségi összetartozást.
Vármegyei Értékek Napja rendezvénysorozat a Felvidéki Magyar Értéktár bemutatkozásával folytatódott. Az eseményen a vidék hagyományait és kiemelkedő értékeit Rancsó Andrea, a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság elnöke mutatta be az érdeklődőknek. Kiemelte Pósa Lajos nemzetnevelő munkásságát, Az Én Újságom című gyermeklapot. Beszélt Mács József, a felvidéki magyarság sorsát megjelenítő irodalmi munkásságáról, illetve Boholy János sakkgömbjéről. Az előadás zárásaként a felvidéki ínyencségeket is megkóstolhatták a vendégek, így például terítékre került a pampuska, a túrós lepény, a túrós rétes és a radnóti tepertős pogácsa is.