Röplabda

2024.04.02. 07:00

Idegenben szerzett előnyt a Kecskeméti RC

Elindult az 5-8. helyért zajló rájátszás a férfi röplabda Extraligában, ahol a Kecskeméti RC a Pénzügyőr SE otthonában kezdett. A kecskemétiek máris előnyt harcoltak ki.

Nyitray András

Az első szettben máris a vendégek akarata érvényesült a fővárosban, hiszen Deák Márk együttese gyorsan ellépett 4-1-re. Bár a hazaiak ekkor még fel tudtak zárkózni, a KRC-t nem tudták kizökkenteni. A vendégek 13-8-ra is vezettek, amikor jött a hazai időkérés, de ez már nem fordította meg a partit (20-25). A második játszma sem hozott változást, a Kecskemét végig magabiztos volt, 18-10 után pedig csak az volt a kérdés, mikor zárul le a játszma, a vége végül 19–25 lett. A harmadik szettet ugyan nagy elánnal kezdte, és végig vezetve 25–17-re meg is nyerte a PSE, de a negyedik felvonásban így is lezárta a meccset a KRC, mely ismét nagy különbséggel húzott el, s végül 25–20-ra bizonyult jobbnak. 

röplabda, Kecskemét, KRC
Jól kezdett a KRC
Fotó: Bús Csaba

A párharc második mérkőzését vasárnap este 19 órakor rendezik a Messzi István Sportcsarnokban. 

Pénzügyőr SE–Kecskeméti RC 1:3 (20, 19, -17, 20) 

Budapest, 110 néző. V: Horváth, Barabás 

PSE: Solti 18, Kispál 18, Kovács Z. 5, Tóth K. 3, Kövessy 4, Mihálovits 7. Csere: Székely 7, Hajós 2, Gallo, Feliciano. Vezetőedző: Weczer Csaba 

KRC: Boldizsár 12, Gacs 4, Török S. 1, Farkas P. 8, Kecskeméti 9, Varga P. 17. Csere: Balla, Török Zs. Vezetőedző: Deák Márk 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában