2023.03.31. 19:33
Ismét bemutatkozott a bácsalmási bábtársulat – galériával
Pénteken délután a Buborék Báb Társulat bemutatót tartott a Bácsalmási Kulturális Központ színháztermében.
Manhalter-Tomcsányi Dalma, a társulat vezetője elmondta, hogy hihetetlenül büszke az egész csapatra
Fotó: Juhász Jenő
Az érdeklődők ezúttal a Játszunk együtt című előadást tekinthették meg az óvodások és a kisiskolások előadásában. 2021 októberében a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár egy szakkört indított a közösségépítés erősítése céljából a bábjáték és a színjátszás segítségével. Így alakult meg a bácsalmási bábtársulat, mely az elmúlt évben nagy sikert aratott. A mostani tanév kezdetétől, 7 hónapon át kitartó és kemény munkát végeztek a színészpalánták, mely meghozta a gyümölcsét. Az iskolás korosztály megírta a mesét, amihez az óvodások is társultak fegyelmezett és szép tánccal.
A műsorban közreműködtek a kesztyűbábok mögött: Orcsik Zalán, Szalola Bella, Vinkó Adél, Szekeres Vivien és Gyarmati- Gál Zsombor. A táncoslábú színészpalánták csapatában pedig Aranyi Izor, Csenki Erik, Elek Benett, Frittmam Evelin, Hársch Adorján, Kiss Vivien, Manhalter Izabella, Molnár Nolen, Szakola Bella, Varga Konor és Vinkó Lotti szerepelt.
Ismét bemutatkozott a bácsalmási bábtársulat
Fotók: Juhász JenőManhalter-Tomcsányi Dalma, a társulat vezetője elmondta, hogy hihetetlenül büszke az egész csapatra. Csodálatos volt látni hétről-hétre, hogyan alakul a mese, hogyan épülnek egymásra a darabkák, hogyan hangolódig össze a két korosztály, hogyan néznek fel a kicsik a nagyokra, hogyan játszanak a nagyok a kicsikkel. Úgy érzem a Társulat idénre már egy családdá állt össze. Sokszor számomra is elképesztő volt, hogy 6-10 éves gyerekekkel dolgozom, annyira komolyan vettek minden egyes instrukciót. Reményeim szerint, felnőtt korukig a Társulat részei maradnak mindnyájan és minden évben egyre nagyobbat álmodhatunk együtt. Az biztos, a mai nappal a tavalyi önmagukat messze túlszárnyalták.
A színvonalas és szórakoztató előadást a közönség nagy tapssal jutalmazta. Szombaton, április 1-én délelőtt 11 órakor a nyuszifutás záró programjaként szintén bemutatásra kerül az új darab.