2024.01.23. 07:29
Vegyi árut szállító kisteherautó égett Bodogláron, hétmillió forintra becsülik a kárt – galériával, frissítve
Egy soltvadkerti áruterjesztő cég kisteherautója égett ki kedden kora reggel az 5405-ös úton, Bodogláron. A lángokat a kiskunmajsai tűzoltó őrs hivatásos tűzoltói oltották el, személyi sérülés nem történt az anyagi kár azonban az elsődleges becslések szerint meghaladhatja a hétmillió forintot.
Teljes terjedelmében égett a kisteherautó, amikor kiérkeztek a tűzoltók
Fotó: Pozsgai Ákos
Frissítve (9:51):
A szállítmányozó cég képviselőjének elmondása szerint kollégájuk a kozmetikai és tisztítószerekkel megrakott kisteherautóval kora reggel indult el Soltvadkertről. Békés vármegyébe vitte volna a vegyi árut, amikor a bodoglári bekötőútnál füstöt észlelt a vezetőfülkében. A sofőr elmondása szerint – aki időben ki tudott szállni a járműből és nem esett baja – szikra, majd lángok csaptak fel a kárpit alól, a vezetőfülkét pillanatok alatt teljesen elborította a tűz. A lángok átterjedtek a raktérre is, mire a kiskunmajsai hivatásos tűzoltók kiértek, már a kisteherautó teljes egészében lángolt.
A tűzoltók áramtalanították a járművet, majd rövid idő alatt elfojtották a lángokat, és hőkamerával is átvizsgálták a kiégett járművet. A szállítmányozó cég képviselőjének elmondása szerint volt biztosítás a gépjárművön és az árukészleten is, az elsődleges becslések szerint a hétmillió forintot is meghaladhatja az anyagi kár.
Korábban írtuk:
Kigyulladt egy kisteherautó az 5405-ös úton, a Kiskunmajsához tartozó Bodoglár határában – írja a katasztrófavédelem. Teljes terjedelmében égett a jármű, amikor a kiskunmajsai hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. A raj eloltotta a lángokat, és áramtalanítja a gépkocsit.
Kiégett egy kisteherautó Kiskunmajsánál
Fotók: Pozsgai Ákos