Bízz vakon!
Mik ezek?
XBeépültek, előbb a nyelvünkbe, aztán a tudatunkba. Konszenzus van vagy mi. Ön is, meg én is úgy értem, ahogy ő érti. A vakegér lehet orosházi kocsma és vaktérképes játék is. Ha a testvérünk bénázik, akkor meg csak az a kis idétlen… De mi a helyzet a vaksötéttel?
Láthatatlan kiállítás címmel különös tárlat nyílt Budapesten, a volt E-klubban.
A részvevők számára egy függöny mögé lépve megszűnik minden, ami addig a cudar világot biztonságosnak hazudta. Belépve nyitott szemeimet lezárta a vaksötét. Egyetlen apró lőrésszerű ablak sem maradt, az ajtó alatti résen sem ütött át millió egy kis hurkapálcikaként a Nap sok kis sugara.
Egyetlen biztos tény támasztott a kemény, faragott, hideg fafalhoz: a sötét. Ott álltam a vaksötétben és szédülni kezdtem. A tomboló akarattal, a láthatatlan látni akarásával ott állt szemben a testem és beleröhögött lelkem kényes orcájába. Kézenfogható gondolatok kellettek, melyekkel elmenekülhettem a félelmeim elől. És persze kellett Margit, a vak idegenvezető lány minden szava, mert csak az ő humora és biztonságot nyújtó jelenléte tudott átlendíteni lélekvánszorgásomon. Nyitott szemem előtt ijedten rebegtek a pillák, mert az agy ilyenkor bizony nem érti, hogy ki hazudik, hogy hová lett a minden.
De Margit, a kétgyerekes vak anya határozottságával a saját sajnálatos valóságomból átrántott az övébe. Kaptár, kapa és gereblye tapogatással kezdődött a felismerési gyakorlat, miközben éreztem a talpam alatt elõbb a köveket, aztán az avart, majd a bûzös budapesti utcát a betontengerrel. A Demszky-karót és a nagy zöld kukát kitapogatva – ami itt most nem volt olyan büdös és retkes, mint az alig egy kilométerre lévő Népligetben – Margit dicséretével a tarsolyomban róla képzelõdtem. Biztos barna hajú, igen, az lesz, olyan okos, és olyan közvetlen, talán magasabb is nálam és karcsú és szórakoztató és…
…és majdnem orra estem. Csak annyit hallottam elölről, hogy lépcsõ, de azt már nem, hogy fel vagy le. Mintha elindult volna velem egy lift, a gyomrom zuhant egyet, elöntött a forróság, aztán kivert a víz. Megint nagyobb tekintélye lett szememben a falnak, nem tágítottam tőle.
Tereken, udvarokon, szobákon át csúsztattunk lábunkat előre, bele a bizonytalanba, miközben üvöltött belül a fejemben az értetlenebb énem, hogy mégis, hogy lehet ezt túlélni, hová lesznek a képek, a színek, a tekintetek, a mosolyok és a fintorok, a terítőre öntött kávé, a nadrágon esett folt, a szeretet apró, szemmel látható jelei?
Ott valahogy nem hittem el, hogy minden, ami lényeges a szemnek láthatatlan, mert elképesztõen hiányzott ez az érzékem.
A világ így nem volt szép és nem volt teljes. Mert pontosan tudtam, hogy ebben a körben ott a jótékony margithang, aki tudom, hogy nem hagy cserben, de kint a Nap alatt, annyi veszély leselkedik ránk, még akkor is, ha látjuk, mikor hova lépünk. Hihetetlen valóság maradt számomra a világ, melyben ők muszájból élnek. És nincs kiút, mégis képesek optimistán élni. Vaksötét van a vakvágányhoz vezetõ úton, mégsem állhatnak meg.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAON.HU
KÉKHÍREK | Olcsó receptek | Traffipax | Anyakönyvi hírek | Nap képe | MOZIMŰSOR | Ökimov
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bábel Balázs | Bányai Gábor | Cseke Péter | Lezsák Sándor | Mikulás Ferenc | Stadler József | Zombor Gábor | Zuschlag János
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








