Rossival mindörökké

Az ismert emberek, pláne a politikusok nem mutatnak ki őszinte érzelmeket, csak szerepelnek és kommunikálnak. Erre az általános véleményre szolgál élő cáfolatul egy szívet melengető keddi esemény, Marco Rossi magyar állampolgársági esküje. Személyesen Novák Katalin celebrálta az eseményt, amelyet a köztársasági elnök Facebook-oldalára feltöltött felvételen bárki megtekinthet, és meggyőződhet a pillanat magasztosságáról.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hivatalosan is magyar lett. Ez így volt megírva. Rossi a nagyapjának köszönhetően már kisgyerekként magába szívhatta a magyar futball, az Aranycsapat misztikumát, részben ez a kitörölhetetlen élmény vezérelte hozzánk először még 2012-ben. Több mint tíz év telt el azóta. Edzők, játékosok, sőt csapatok emelkedtek fel és merültek alá azóta, Marco Rossi csillaga viszont változatlanul magasan ragyog. Immár öt éve ő irányítja a válogatottunkat. Hosszabb ideje, mint Baróti Lajos első korszaka (1957–66) óta bárki más a magyar labdarúgásban. Magam is többször megírtam, honnan indult: a Nemzetek Ligája C osztályából.

Szövetségi kapitányként az első nyilvános hazai mérkőzésére, a Görögország ellenire (az észtek elleni találkozót zárt kapuk mögött rendezték) nyolcezer néző vett jegyet. Ma ott tartunk, hogy a válogatott mérkőzéseire a Puskás Aréna többszörösen is megtelne, üzérek kereskednek a belépőkkel, a Magyar Labdarúgó-szövetségben azon törik a fejüket az illetékesek, hogyan szolgálhatnának ki minden szurkolót.

Miközben ő maga megmaradt olyannak, amilyen volt. Barátságosnak, emberségesnek. Sosem feledem, hogy amikor 2019-ben családi nyaraláson Nápolyban jártam, bátortalanul hívtam fel, annak reményében, hátha tud időt szakítani egy rövid találkozásra. „Ha Pozzuoliba értek, csörögj rám, mindenképpen összefutunk” – felelte közvetlenül. Így is történt. Fél óra múlva már a Movo Beach teraszán ülve kortyolgattuk italunkat és beszélgettünk fesztelenül. Marco Rossit ugyanis – meglepetésemre – nem állították meg úton-útfélen, hogy autogramot kérjenek tőle, fotózkodjanak vele. „Úgy élek itt, mint bármelyik hétköznapi ember. Az olaszok sajnos nem követik az eredményeimet, csak a helyi futballal foglalkoznak” – mondta Rossi némi keserűséggel a hangjában. Noha első osztályú labdarúgó volt, Magyarországon kapta meg azt, amire a lelke mélyén minden labdarúgó vágyik: a szurkolók szeretetét.

Nem tudhatjuk, hogy mit rejteget a jövő, de az biztos, Marco Rossi örökre hitet tett mellettünk.