Tizenegyes

A futballban alkalmazott büntetőrúgással kapcsolatosan az a közkeletű vélekedés, hogy csak a rúgó játékoson múlik, gól lesz-e belőle. A fizika és a biológia határtudományának számít a tizenegyesrúgás, aminek alaptétele, hogy a labda sebessége és röppályája határozza meg azt, hogy a kapusnak lehet-e esélye hárítani. Foteltudósként a legtöbben tisztában vagyunk vele, hogy a kapu sarkába tartó bombát nem háríthatja a kapus. Érzékelése és biomechanikája szab gátat ennek.

A tizenegyespárbajok veszteseinek tragédiája, hogy a lámpaláz miatt az egyszerűnek tűnő feladatokat nem mindig könnyű megoldani.

Tizenegy méter igazán nem távolság, a hétméteres kapu hatalmas. Egy profi játékostól joggal várhatjuk el, hogy tudjon nagyot és pontosan rúgni. Mondhatni, ez alkalmazási feltétel. Szerencsére a büntetőpárbajok esetén az alapvető képességek ideiglenes hiányával bátran lehet számolni. A torokban dobogó szív és a remegő láb a legjobb tünetegyüttes, ha izgalmakat várunk a tizenegyesektől. Persze a játékosok a pokolba kívánják az egészet, pontosan azért, mert nehéz uralni azokat a pillanatokat, amikor a büntetőrúgást el kell végezniük. Cudar helyzetben vannak, hiszen az esetleges hiba nem reparálható. Nincs második lehetőség, mint a teniszben a szervánál.

A tizenegyesnél a lövő és a kapus között nem egyenlő feltételekkel zajlik a küzdelem. Legalábbis nem a szabályok teremtik meg azokat. A játékosok idegrendszere segít kiegyenlíteni az esélyeket. Éppen az egyenlőtlen feltételek szabnak utat a megdicsőülésnek vagy az elbukásnak. A kapus nem tud hibázni, hiszen alapvetően esélytelen. Ha mégis kifogja a lövést, megdicsőül. Ha a tizenegyesrúgó bevágja a labdát a hálóba, akkor egyszerűen hozta a kötelezőt. Amennyiben hibázik, elbukik, mint lovasság a mocsárban. A belőtt tizenegyesekre nem emlékszünk vissza, de a kihagyottakra nagyon is. A tizenegyesnél a küzdelmet a rúgó folytatja egyedül. A drámai szituáció teremti meg azt a perspektívát, amiben a kapus esetleg olyan hatalmasnak tűnhet, hogy nem lehet elrúgni mellette a labdát.

A szurkoló hajlamos azt gondolni, hogy a tizenegyest még ő is simán berúgná. Nem nagy ügy: mint tudjuk, jó nagyot kell rúgni, jó irányzékkal. Ennek ellenére mégis izgul, amikor a szívéhez közel álló csapat játékosa készülődik a lövéshez. Ha a szurkoló magába néz, érzi, hogy talán a tét őt is nyomasztaná. Így aztán nem nagyképűsködik azzal, hogy minden tizenegyest berúgna. Csak azokat, amik kimaradtak.