Részünkről vihető

– Fogod? – Fogom! – Vihetjük? – Vihetjük! – vitatta meg a két segítő a sérült futballista pályáról történő elszállítását. Mivel a röpke párbeszéd nem tartalmazott arra vonatkozó iránymutatást, hogy a hordágyat cipelők ne egymásnak háttal álljanak, így a bajt is lehetett fokozni: fejre ejtették a sportolót. Mintha nem lett volna elég nyűgje enélkül is.

Utánpótlásmeccsen hasonlóan komikus jelenet már csak azért sem fordulhat elő, mert hirtelen honnan is lehetne keríteni két „fogdmeget”, amikor edzőből is csupán egy árválkodik a kispadnál? Tegyük gyorsan hozzá: összesen egy trénerről beszélünk, mert esetünkben a hazaiak „mestere” nem jelent meg saját tanítványai meccsén... Az okokat lehetne firtatni, és akár eléggé messzire is elmehetnénk ennek taglalásában, de fókuszáljunk inkább a vendégek szakemberére.

Mert egy, csak egy legény volt a gáton!

Emberünknek éppen elegendő elfoglaltságot adott önnön csapatát gardírozni, nem még hogy kiterjedjen a figyelme az ellenfél fia­taljaira is. Az egyedül sakkozni remek elfoglaltság tézist felülírva, badarság azt gondolni, hogy ő adta a taktikát a szemben állóknak. Ettől sokkal többről és önmagában egyszerűbb cselekedetről beszélhetünk. Mivel az olykor hevesen egymásnak eső ifjak a labdával kevesebbet foglalkoztak, mint az minimálisan elvárható lett volna, sorra ápolásra szorult egyikük, másikuk.

A (sok) mindenre megoldást kínáló ásványvíz és fagyasztóspray állandó partnerként ott várt bevetésre az edző (egyben orvos, masszőr, hordár, rendező) mellett, hogy sérülés esetén az ápolást szolgálja. A szakember pedig nem volt rest egyetlen alkalommal sem. Mindannyiszor a játéktérre sietett, ha úgy vélte, szükséges – és beengedte a játékvezető.

Nem számított, hogy saját vagy ellenfél focista feküdt a gyepen, ő rohant és ellátta.

Egyszer, kétszer, többször, sokszor.

Lám, így is lehet! A sportszerűség ékes példája fair play-díjban köszönt vissza a megyei igazgatóság részéről, ám nem emiatt választották az év utánpótlásedzőjének a fiatal szakembert, aki a díjátvételekor csak annyit jegyzett meg, „jó alapokat kaptam”. Mint ahogy az a játékos is átvehette az elismerés eme jutalmát, aki meccs közben nyújtott segítséget az ellenfél labdarúgójának.

A játékvezetők eleinte fölösleges, időt rabló adminisztrációnak fogták fel az efféle esetek rögzítését. Később rájöttek, ez értük is történik. Jó lenne, ha többen „fognák az adást”.

Részünkről vihető.