2018.03.21. 06:30
Százharminc-három
Másfél évvel az oroszországi attrakció után Magyarországon is elkezdődött a kommunizmusnak nevezett emberkísérlet: 1919. március 21-én – kilencvenkilenc éve – a gyűjtőfogházból kiengedett Kun Béla és fegyenctársai kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Nemzetellenesebb rezsim még nem került Magyarország élére, mint ezen a keserves napon. A politikusnak alkalmatlan Károlyi Mihály köztársasági elnök, a „vörös gróf” szabadította ránk a kommunistákat – mintha az éppen véget ért háborúban kivérzett, csonkolás előtt álló hazának nem lett volna elég baja. A proletárdiktatúra programját legtömörebben a Lenin-fiúkkal parádézó Szamuely Tibor népbiztos fogalmazta meg: „A hatalom a mi kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. […] A vértől nem kell félni.” Rövid uralmuk alatt ekképp cselekedtek.
A 133 napos ámokfutás egyfajta előzetese volt a második világháború után ránk vöröslő negyvenévnyi sötétségnek. Az új vezetők közül sokan maguk is Kun Béláék kompániájában szocializálódtak: Rákosi Mátyás, Münnich Ferenc, vagy épp a saját katonáit tizedeltető Lukács György. A Rákosi–Kádár-évtizedekben fényes ünnepként kellett emlegetnünk március huszonegyedikét.
A nemzettipró tanácskommünről nem lehet eleget beszélni. Ha másért nem, mert
kései hívei ma is köztünk vannak,
nemritkán közéleti hangadók. Átvedlettek, itt tekeregnek közöttünk.