Cáfolat

2024.07.30. 19:21

Szijjártó Péter: újraindult a balti propaganda-hadjárat Magyarország ellen

Újraindult a balti propaganda-hadjárat hazánk ellen, a baltiak szerint Magyarország veszélyezteti a schengeni övezet biztonságát azáltal, hogy több más ország állampolgárai mellett az orosz és a belorusz állampolgárok is bekerültek a Nemzeti Kártya-programba - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Einhell új beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Szijjártó Péter bejegyzésében kijelentette: "ez egy gyerekes hazugság". 

Az igazság az, hogy az orosz és belorusz állampolgárok továbbra is kizárólag vízum birtokában léphetnek be Magyarország és ezzel a schengeni övezet területére, tartózkodási engedélyt pedig csak a jogszabályokban rögzített módon, az Idegenrendészeti Főigazgatóság által lefolytatott eljárás nyomán kaphatnak

 - mutatott rá a miniszter. 

Hozzátette, ilyen eljárásokat lefolytatni, tartózkodási engedélyt kiadni az európai szabályok szerint nemzeti hatáskörbe tartozik, ilyen joga tehát van a litván, a lett és az észt hatóságoknak is. 

"Sokkal jobb lenne, ha balti kollégáim korrektül tájékoztatnák saját választópolgáraikat egy újabb hazugsághadjárat indítása helyett" 

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában