Így vert át mindenkit

2024.07.16. 06:28

Korábban kamuállásnak nevezte, most mégis EP-képviselő lesz Magyar Péter

Még tavasszal is arról beszélt, hogy az Európai Parlamentbe biztosan nem ül be, ehhez képest boldogan utazott hétfőn Brüsszelbe – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet cikke.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke a párt rendezvényén a budapesti a MOM Sport rendezvényközpontban 2024. július 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

„Úton Strasbourgba, az Európai Parlament (EP) első plenáris ülésére” – büszkélkedett Magyar Péter hétfőn a Facebook-oldalán. A Tisza Párt alelnöke azonban tavasszal, a választási kampány idején még tucatnyi interjúban és nyilatkozatban fogadkozott, hogy esze ágában sincs beülni az EP-be, sőt nemegyszer azzal kérkedett: a jövőben a „piacról fog megélni” idézi fel a Magyar Nemzet.

– Az Európai Parlamentbe biztos, hogy nem ülök be – bizonygatta például a Telexnek adott áprilisi interjúban. 

A Blikknek szintén akkoriban nyilatkozva részletesebben is kifejtette, hogy miért az említett módon tervezi a jövőjét: „Azt tartanám logikusnak, hogy én vezessem majd a Talpra Magyarok Mozgalom (TMM) által támogatott pártlistát az EP-választáson, de erről majd a pártunk és a partnerpárt dönt közösen. Ugyanakkor nincs ambícióm arra, hogy európai parlamenti képviselő legyek, én 2026-ig, az országgyűlési választásokig itthon szeretnék dolgozni, hogy visszavegyük a hazánkat.” 

Egy mezőhegyesi fórumon már arról beszélt, hogy bár ő fogja vezetni a pártja listáját, de nem megy ki Brüsszelbe: „Ezt megígérhetem! Itthon fogok dolgozni azért, hogy minél előbb kormányváltás legyen Magyarországon.”

Áprilisban, egy Sarkadon tartott fórumán Magyar a közösségépítésben játszott szerepére hivatkozva azt állította, a listavezetősége nem jelenti, hogy Brüsszelbe teszi majd át a székhelyét: „Én fogom vezetni ezt a listát, de én nem tervezem, hogy kimegyek Brüsszelbe, nyilván most a nevem miatt az esetleg hasznos. Én szeretnék itthon dolgozni június után is, és építeni ezt a közösséget.”

Azt is érdemes felidézni, hogy Magyar a kampány során számos alkalommal méltatta a Tisza Párt leendő EP-képviselőit, ám magát egyszer sem említette e pozíció potenciális várományosaként.

Ezzel szemben alig néhány nappal a június 9-i választások után Magyar Péter már arról győzködte a támogatóit, hogy feltétlenül ki kell mennie Brüsszelbe, s hogy havonta körülbelül nyolc nap kint tartózkodást venne igénybe az EP-képviselői munka, amit egyébként korábban kamuállásnak titulált.

A cikk folytatása IDE kattintva olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában