Eskütétel

2024.07.22. 13:30

Honvédelmi miniszter: a haza védelme a legnemesebb ügy

A mostani háborús időkben, aki a haza védelmére esküszik, a legnemesebb ügy szolgálatába áll – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Egységes Alapkiképzési Program keretében bevonultak ünnepélyes katonai eskütételén Budapesten, hétfőn, írja az MTI.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese (j-b) az Egységes Alapkiképzési Program keretében bevonultak katonai eskütételén a budapesti a Zrínyi Miklós laktanyában 2024. július 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Mi nem egy ideológia vagy egy világbirodalom háborújának megvívására készülünk. Mi nem harcolunk idegen érdekekért mások háborújában. Mi, ha fegyvert fogunk, az otthonunk és a hazánk, a szabadságunk és az életmódunk, a kultúránk, nyelvünk és vagyonunk, nemzeti érdekeink védelmében fogunk fegyvert

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az esküt tett katonákhoz szólva kiemelte: sok helyről jöttek, de tudják, hogy mindannyian ugyanannak a nemzetnek a tagjai, életük összekapcsolódott, ez a hely itt a közös hazájuk, „amiért érdemes küzdeni, ha kell harcolni a legvégsőkig, mert szükség esetén meg is kell védeni, ami a miénk”.

Ősi katonanemzet a magyar, ez az ország nem maradhatott volna meg katonái nélkül – tette hozzá.

A miniszter, a többségében területvédelmi tartalékosokhoz szólva, elmondta azt is: létszámuk a toborzó programnak köszönhetően napról napra nő. Tudják, hogy civil életük, munkájuk, tanulmányaik összeegyeztethetőek a haza védelmére való készenléttel.

A területvédelmi tartalékos erőknek önálló vezérkarifőnök-helyettese és parancsnoksága van. Legfontosabb feladatuk, hogy az országnak azt a pontját védjék, ahová állították őket.

Az Egységes Alapkiképzési Program keretében bevonult katonák esküt tesznek a budapesti a Zrínyi Miklós laktanyában 2024. július 22-én
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

„A rájuk bízott országrész felkent őrei és hősei”, mindig, mindenütt, a civil életben is élen kell járniuk – tette hozzá a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: a békéhez erő kell, ami az elkötelezett embereknek köszönhetően jön létre.

„Védjük meg hazánkat, Magyarországot!” – mondta a honvédelmi miniszter a Zrínyi Miklós laktanyában esküt tett mintegy 160, a hivatásosok mellett nagyrészt területvédelmi tartalékos katonának.

Takács Attila altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az ünnepélyes eskütétel alkalmából elmondott beszédében azt emelte ki: a katona kötelessége a szülőföld és a szabadság védelme.

Hozzátette, sajnos, a békeidőknek vége, nemzetek feszülnek egymásnak, a puszta várakozás már nem opció. A honvédelmi és haderőfejlesztési program történelmi jelentőségű, ennek köszönhetően a magyar hadsereg a térség meghatározó katonai erejévé válhat – fűzte hozzá a tábornok.

Vargha Tamás: Magyarországnak erős lelkű és jól képzett katonákra van szüksége

Magyarországnak erős lelkű és akaratú, jól képzett és jól kiképzett katonákra van szüksége – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a nándorfehérvári diadal 568. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen hétfőn Budapesten.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárság rendezvényén Vargha Tamás elmondta: Magyarországnak egyszerre van szüksége modern hadászati eszközökre és hazájukat szerető katonákra.

Az államtitkár kiemelte: Nándorfehérvár Magyarország történelmének egyik kiemelt és megkerülhetetlen helyszíne, ahol hőseink példát mutattak.

„Nándorfehérvár hősei az egyéni érdekeik helyett a nemzetet választották, és ma is irányt mutatnak számunkra” – mondta, hozzátéve: a hősök példája arra emlékeztet, hogy van mit veszítenünk.

Úgy folytatta, a nándorfehérvári hősök mindmáig kijelölik a nemzet fennmaradásához szükséges legfontosabb tájékozódási pontokat. Szavai szerint nekik köszönhető, hogy önálló, független nemzetként, magyarként, keresztény értékekkel és identitással, több mint ezer esztendeje Európa közepén meg tudtunk maradni.

Vargha Tamás hangsúlyozta: a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette sereg „világraszóló győzelmet” aratott a magyar királyság kapuját jelentő Nándorfehérváron.

A diadal bizonyítja, hogy a vár ereje nemcsak a kövek erejében, hanem a védők szívének, lelkének erejében is volt – fogalmazott, megjegyezve: ha a hit és hazaszeretet kitartással és elszántsággal párosul, akkor egy maroknyi sereg számára sem létezhet vesztes csata.

Nándorfehérvár nemcsak katonai győzelmet jelentett, hanem két világ összecsapását is – húzta alá.

„Emlékezzünk a hősökre kegyelettel és tisztelettel, megőrizve emléküket és példájukat az utókor számára” – zárta beszédét Vargha Tamás.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán emlékezett meg a nándorfehérvári diadal 568. évfordulójáról:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában