Értesülés

2024.06.18. 16:02

Magyar Nemzet: őrizetbe vették Óbuda baloldali alpolgármesterét

A lap úgy tudja, a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán folytatott nyomozást.

MW

A III. kerületi Polgármesteri Hivatal (Városháza) 1906-ban készült épülete az óbudai Fő téren

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

A hatóságok őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét, a baloldali összefogás politikusát, Czeglédy Gergőt – értesült a Magyar Nemzet.

Az őrizetbe vétel egyenes folyománya annak a ma délelőtti házkutatásnak, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) végzett az óbudai városházán a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozása során – írja a lap.

A nyomozó főügyészség azt közölte az MTI-vel az ügy kapcsán, hogy korrupciós bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást, és kedd délelőtt több helyszínen – köztük a III. kerületi önkormányzatnál – folynak vagy folytak eljárási cselekmények. A hatóság várhatóan szerdán ad részletesebb tájékoztatást az ügyről.

Márciusban is volt egy hasonló akció Óbudán, ekkor négy embert vettek őrizetbe. Aa Magyar Nemzet úgy tudja, köztük van P. Gábor, Gajda Péter kispesti polgármester egykori kabinetfőnöke és bizalmasa, aki 2020-től a Demokratikus Koalíció által vezetett kerületekben kezdett üzletelni. 

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában