Izraeli–palesztin konfliktus

2023.11.09. 06:21

Novák Katalin: Magyarország ott áll Izrael mellett ezekben a sötét órákban

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Emberek 2023. november 3-án a gázai Al-Sifa kórház előtt egy bejelentett izraeli csapásban megsérült mentőautó körül gyülekeznek

Forrás: AFP

Fotó: MOMEN AL-HALABI

Chippel felszerelt keselyűkkel kutatnak Izraelben az eltűntek holtteste után

Keselyűkre szerelt chipek továbbította adatok segítségével kutatnak a Hamász palesztin iszlamista szervezet által október 7-én Izrael ellen elkövetett támadás eltűntjeinek maradványai után - közölte az AFP francia hírügynökséggel a program vezetője. 

Az ötlet az EITAN-tól, az izraeli hadsereg azon egységétől származik, amely az eltűnt katonák felkutatásával foglalkozik. 

"Amikor elkezdődött a háború, megkerestek az EITAN tartalékosai. Megkérdezték, hogy a madaraim tudnának-e valamiben segíteni" - mondta az AFP-nek Ohad Hacofe, az Izraeli Természetvédelmi és Nemzeti Park Hatóság kihalóban lévő madárfajokkal foglalkozó programjának igazgatója. 

A keselyűk dögevő ragadozó madarak, széles látómezővel, amelynek segítségével a magasból fel tudják fedezni a táplálékuk fő részét képező tetemeket. 

A program keretében több száz, GPS-jeladóval ellátott ragadozó madarat figyelnek meg, hogy megismerjék a vándorlási útvonalaikat, tanulmányozzák a táplálkozási szokásaikat és a veszélyeztetett fajokra leselkedő veszélyeket. 

Október 23-án egy ritka fehérfarkú rétisast láttak Beeri, a Hamász által megtámadott egyik kibuc közelében, majd másnap a falunál. Innen támadt a tudós ötlete. 

"Elküldtem az adataimat (a hadseregnek). Azonosították őket, és négy holttestet találtak meg" - mondta Ohad Hacofe. 

Egy másik madártól, egy héjasastól származó információk révén újabb holttesteket tudtak izraeli területen fellelni - közölte a tudós. 

Több száz, eltűntként nyilvántartott ember holtestét még nem sikerült megtalálni, illetve azonosítani. 

A programigazgató szerint a módszerrel rá tudnak lelni az eltűnt hozzátartozókra. 

A hatóságok szerint a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i támadása során legkevesebb 1400 embert gyilkoltak meg. 

A fegyveresek mintegy 240 túszt magukkal hurcoltak a Gázai övezetbe. 

A rendőrség hétfői közlése szerint 843 polgári személy és 351 katona holttestét azonosították.
 

Novák Katalin szerint Magyarország ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ezekben a sötét órákban

Magyarország egyértelmű kiállását mutatja, hogy ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ebben a nehéz helyzetben, ezekben a sötét órákban

 – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a belgiumi Antwerpenben csütörtökön. Novák Katalin az antwerpeni magyar, köztük kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel folytatott beszélgetését megelőzően tartott köszöntőjében úgy fogalmazott: 

legmélyebb együttérzésemet szeretném kifejezni az összes magyar ember nevében különösen azoknak, akiknek a családtagjai, közeli hozzátartozói ott vannak Izraelben, és ki tudja, hogy, milyen nehézségekkel néznek most még szembe.

Az államfő hangsúlyozta: imádkozunk azért, hogy minél előbb megtalálják a békéhez vezető utat, hiszen mindannyiunknak ez az érdeke. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy minél előbb mindenki visszakapja fogságba esett gyerekét, hogy megbékélést találnak azok, akik elveszítették a gyerekeiket és békére lelnek azok is, akiknek veszélyben vannak a családtagjaik.
Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, jelentette ki.

Mi a zsidó honfitársainkra úgy tekintünk, mint egy olyan erőforrására a magyar közösségnek, amelyre támaszkodunk és támaszkodni szeretnénk a jövőben is. Büszkék vagyunk arra a békés együttélésre, amely zsidó és nem zsidó magyar testvérek között ma Magyarországon megvalósul. És büszkék lehetünk arra is, hogy Magyarországon nincsenek antiszemita megmozdulások, nincsenek antiszemita tüntetések, nincsenek antiszemita mozgalmak sem, hiszen nem tűrjük az antiszemitizmust Magyarországon. Ebben a magyar emberek egyetértenek

– fogalmazott a köztársasági elnök, majd hozzátette: azt szeretné, hogy ez Európára, sőt a világ egészére igaz legyen.
Végezetül aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy vannak olyan nyugat-európai országok, ahol előfordulnak antiszemita megmozdulások. 

Nem hagyhatjuk, hogy így legyen

 – zárta gondolatait Novák Katalin.

Moszkva megdöbbenését fejezte ki az oroszok evakuálásának lassúsága miatt

Megdöbbenését fejezte ki csütörtökön az orosz diplomáciai tárca a Gázai övezetben rekedt orosz állampolgárok Egyiptomon keresztül történő evakuálásának lassúsága miatt, miután Izrael moszkvai nagykövete közölte, hogy a művelet két hétbe is beletelhet. 

Megdöbbentünk tegnap (szerdán), amikor meghallottuk Izrael moszkvai nagykövetének a kijelentését, aki szerint az orosz (kimenekítési) listák egyeztetése két hétig is eltarthat

– jelentette ki Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője heti sajtótájékoztatóján.
Alekszander Ben-Zvi, Izrael Moszkvában akkreditált nagykövete szerdán úgy nyilatkozott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek, hogy Egyiptom úgy döntött: 

csak napi 600 embert enged át a rafahi határátkelőn, így az oroszok evakuálása két hétbe is beletelhet. A nagykövet szerint összesen mintegy 7000 ember várja, hogy kimenekítsék a Gázai övezetből.

A külügyi szóvivő szerint „elfogadhatatlan ez a logika”. Marija Zaharova biztosított arról, hogy orosz részről minden készen áll ahhoz, hogy az ország állampolgárait az egyiptomi ellenőrzés alatt álló rafahi átkelőn keresztül kimenekítsék.

Nem tudjuk felfogni, hogy az operatív lépéseink és a biztonsági intézkedések keretében lefektetett valamennyi kérés és feltétel betartása ellenére miért nem indult már el a folyamat

– tette hozzá. Közölte, hogy sok gyermek vár evakuálásra, a helyzet 300 orosz kiskorút érint.

Az egyiptomi hatóságok ellenőrzése alatt lévő rafahi átkelőt november 1-én nyitották meg újra, hogy a külföldiek és a kettős állampolgárok elhagyhassák a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása óta az izraeli hadsereg által ostromgyűrűbe vont és a légierő által folyamatosan támadott palesztin területet.

A megnyitás után három nappal – amely idő alatt többtucatnyi palesztin sebesült és több száz külföldi távozhatott a Gázai övezetből Egyiptomba – a Hamász két napra felfüggesztette, majd ismét engedélyezte az evakuálásokat.

Napi négy órás „humanitárius szünetet” vezet be Izrael 

Az IDF ugyanakkor egyértelművé tette, hogy „nincs tűzszünet”.

A Fehér Ház szerint Izrael napi négy órás szüneteket tart katonai műveleteiben, Gáza északi részén

 – adta hírül a BBC. Az Egyesült Államok úgy tudja, hogy Izrael megkezdi a napi négy órás szünetek bevezetését Gáza északi részén – közölte újságírókkal John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjeszóvivője. Elmondása szerint a szünetek előtt három órával bejelentik majd azt, és a mai nappal el is kezdik.

Az izraeliek pedig azt mondták nekünk, hogy a szünet ideje alatt nem lesznek katonai műveletek ezeken a területeken, és hogy ez a folyamat ma kezdődik

– tette hozzá. Emlékeztetőül, korábban az izraeli hadsereg azt mondta, hogy „taktikai, helyi szüneteket tartanak a gázai civileknek nyújtott humanitárius segélyek érdekében”, és egyértelművé tette, hogy „nincs tűzszünet”.

Jens Stoltenberg: A NATO támogatja a "humanitárius szünetet" Gázában 

A NATO tagállamai támogatják a "humanitárius szünetet" Izrael és a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet között annak érdekében, hogy a segélyszállítmányok bejussanak az övezetbe - jelentette ki csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

"Tiszteletben kell tartani a nemzetközi jogot, a civileknek pedig védelmet kell nyújtani" 

- közölte újságírókkal Stoltenberg Berlinben, nem sokkal Olaf Scholz német kancellárral tartandó egyeztetése előtt.

A főtitkár emellett figyelmeztetett arra is, nem szabad, hogy a gázai háború regionális konfliktussá szélesedjen: "Iránnak és a Hezbollahnak ki kell maradni a harcokból" - szögezte le.

A rendőrség „kivételez” a palesztinpárti tüntetőkkel 

Suella Braverman britt belügyminiszter még arra is rámutatott, hogy a palesztinpárti tüntetések szervezőinek némelyike kapcsolatban áll terrorcsoportokkal, köztük a Hamásszal – írja a Mandiner.

A Scotland Yardra ugyanakkor mind erőteljesebb nyomás nehezedik a mostani hétvégére tervezett újabb palesztinpárti tüntetések betiltása végett. November 11., az első világháborút lezáró tűzszünet évfordulója ugyanis Nagy-Britanniában az évszázados hagyománynak megfelelően a háborús halottak emléknapja.

Sir Mark Rowley, a Scotland Yard főparancsnoka az elmúlt napokban többször kijelentette, hogy

„rendkívül magas” a demonstráció betiltásának jogi küszöbe.

Suella Braverman azonban a The Times című konzervatív brit napilap csütörtöki kiadásában megjelent írásában úgy fogalmazott: ez az álláspont „azt az érzetet kelti”, hogy a rendőrségi vezetők kivételeznek a palesztinpárti tüntetőkkel.

Több palesztin fegyverest megöltek a dzseníni menekülttáborban

Az izraeli hadsereg légicsapással megölt nyolc palesztin fegyverest a dzseníni menekülttáborban, Ciszjordániában csütörtök reggel – jelentette a helyi média Izraelben. 

Palesztin jelentések szerint nyolcan életüket vesztették és tizennégyen megsebesültek a dzseníni menekülttáborban egy légicsapásban, melyet az izraeli hadsereg hajtott végre.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli csapatok csütörtök reggel célzott terrorellenes hadműveletbe kezdtek a menekülttáborban, melynek során a levegőből egy izraeli gyártmányú Zik típusú (Hermes 450) drón segítségével megtámadtak egy felfegyverzett terrorista osztagot.

Az izraeli biztonságiak őrizetbe vettek a razzián kilenc palesztint és lefoglaltak több puskát, gépfegyvert és egy pisztolyt. Több tucat házi készítésű robbanószerkezetet is találtak, melyeket megsemmisítettek.

Palesztin beszámolók szerint a hadsereg a helyieket figyelmeztető szórólapokat helyezett el a dzseníni menekülttáborban. 

A menekülttábor lakóihoz! Az izraeli hadsereg az Önök által támogatott terrortámadások felszámolása miatt tevékenykedik a táborban. Az izraeli hadsereg itt marad, és újra és újra visszatér ide, amíg a terrorizmust végleg fel nem számolja. Figyelmeztettük Önöket, hogy tartózkodjanak a terrorizmustól, és akkor békében fognak élni

– állt a szórólapokon.
A Kan közszolgálati média értesülése szerint a háború október 7-i kezdete óta legkevesebb tíz alkalommal vetettek be légi eszközöket palesztin fegyveresek ellen Ciszjordániban.

Tűzszünetet sürgetett és további segélyeket ígért a francia elnök egy Gázáról szóló segélykonferencián

A civilek védelmére szólította fel csütörtökön a francia elnök Izraelt Párizsban, egy Gázával kapcsolatos segélykonferencia megnyitóján, valamint mielőbbi tűzszünetet sürgetett és további segélyeket jelentett be.

A terrorizmus elleni harcot sosem lehet szabályok nélkül vívni. Izrael tudja ezt. Az ilyen harcban rejlő csapda mindenki számára ugyanaz: ha feladjuk saját elveinket és teret engedünk az erőszakcselekményeknek

– fogalmazott Emmanuel Macron, kiemelve: minden emberi élet egyformán fontos.

A civileket meg kell védeni, ez teljesen alapvető. Erről nem lehet tárgyalni sem

– tette hozzá.

MACRON, Emmanuel
Emmanuel Macron francia elnök sajtóértekezletet tart az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának második napi ülése után 2023. október 27-én
Fotó: Olivier Hoslet / Forrás: MTI/EPA

Franciaország emellett idén 100 millió euróra (37,8 milliárd forint) növeli a Gázai övezetbe és Ciszjordániába szánt segélyek összegét, melyből 20 milliót (7,5 milliárd forint) már korábban bejelentettek - közölte.

Felszólította egyúttal a konferencián részt vevő országokat is, növeljék a palesztinoknak szánt segélyek összegét és emlékeztetett arra, hogy az ENSZ korábban már közzétett egy becslést azzal kapcsolatban, milyen összeg szükséges a Gázai övezetben és Ciszjordániában élők segélyezéséhez.

Üdvözölte továbbá a különböző humanitárius kezdeményezéseket, példaként a többi között Jordániát említve, mely légi úton juttatott el orvosi segélyszállítmányt az övezetbe.

A megnyitón felszólalt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki elmondta, hogy az Európai Unió megnégyszerezte a Gázai övezetbe és Ciszjordániába szánt segélyek összegét.

A felszólalók között volt továbbá Mohammed Stajje palesztin miniszterelnök, kiemelve, hogy a palesztin nép szenvedése immár 75 éve tart. 

Az idő értékes; Gázában óránként hat gyereket ölnek meg

– jelentette ki.

Macron a maga részéről leszögezte: 

a nemzetközi közösség Stajjét és kormányát tekinti a palesztin nép egyetlen törvényes képviselőjének.

A konferencián 50 ország vesz részt, a többi között európaiak, valamint az Egyesült Államok, illetve közel-keleti országok, az ENSZ és civilszervezetek is képviseltetik magukat - tájékoztatott a francia elnöki hivatal, hozzátéve: Izrael nem vesz részt az eseményen.

Élő adásban menekült egy rakéta elől az amerikai riporter (videó)

A tévés riporter és kommentátor, Douglas Murray aki saját bevallása szerint már 2006 óta foglalkozik az izraeli-palesztin konfliktussal, ezúttal a gázai határhoz látogatott, hogy onnan bejelentkezve mondja el a tapasztalatait Piers Morgan műsorában. 

Azonban a beszélgetést félbe kellett szakítani, amikor egy Gázából érkező rakéta elhaladt felettük, és fennállt annak a veszélye, hogy a közvetlen közelükben csapódik be. A stábnak végül nem esett baja.

A videóban a rakétát 24:02-kor veszi észre a riporter: 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

New Yorkban több mint duplájára emelkedett az antiszemita bűncselekmények száma

New York város rendőrségének októberi bűnügyi adatai szerint több mint duplájára emelkedett az antiszemita bűncselekmények száma az előző év hasonló időszakához képest. Joseph Kenny, a New York-i rendőrség nyomozói vezetője szerint ezek többsége graffitivel, súlyos zaklatással és rongálással kapcsolatos – írja a Magyar Nemzet, a Fox News amerikai televíziós hálózatra hivatkozva.

Török elnök: nemzetközi találkozót tartanak a gázai helyzetről Isztambulban

A Gázai övezetben kialakult helyzetről tartanak nemzetközi találkozót jövő szerdán Isztambulban – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török államfő az üzbég fővárosban, Taskentben.

A politikus a Gazdasági Együttműködés Szervezete (ECO) csütörtöki csúcstalálkozóján vesz részt. Erdogan hangoztatta, hogy Törökország folytatja diplomáciai erőfeszítéseit a válság megoldására. Felszólalásában gyengeséggel vádolta meg a nyugati országokat a gázai polgári halálesetekkel szemben, és felszólította a muszlim nemzeteket, hogy mutassanak egységet Izrael fellépése ellen.

MIRZIJOJEV, Savkat; ERDOGAN, Recep Tayyip
Az üzbég elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Savkat Mirzijojev üzbég államfő (j) Recep Tayyip Erdogan török elnököt üdvözli Taskentben 2023. november 8-án, egy nappal a Gazdasági Együttműködés Szervezete (ECO) tagállamainak csúcstalálkozója előtt 
Fotó: - / Forrás: MTI/AP/Üzbég elnöki sajtószolgálat

Szerinte a nyugati nemzetek és szervezetek távolságtartással figyelik ezeket az „izraeli mészárlásokat”, de „túl gyengék ahhoz, hogy akár tűzszünetre szólítsanak fel, nemhogy bírálják a gyerekgyilkosokat”. Hozzátette: 

Ha mi, a Gazdasági Együttműködési Szervezet mint muzulmánok ma nem emeljük fel a hangunkat... akkor mégis mikor?

A török államfő szerint az isztambuli találkozót felesége, Emine Erdogan védnöksége alatt rendezik meg. Reményét fejezte ki, hogy a török nagyvárosban állam- és kormányfők feleségeinek részvételével tartandó találkozóval erős szolidaritást mutatnak majd „gázai testvéreikkel”.

Izrael elfoglalt egy újabb Hamász-erődöt Gázában (videó)

Az izraeli hadsereg Nahal egységének katonái tíz órás csata után elfoglalták az Hamász iszlamista terrorszervezet újabb erődítményét Dzsabálija menekülttáborban, az övezet északi részén – jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.

Egész éjjel harcok folytak Dzsabálija nyugati részén, melyek végén az izraeli erők átvették az irányítást a Hamász 17-es számú támaszpontján. "A Nahal Brigád harcosai befejezték a hadműveletet a terrorszervezet katonai fellegvárának számító 17-es erődítmény elfoglalására a Gázai övezet északi részén" - közölte a katonai szóvivő.

Az erőd elfoglalásánál a harcosok a Hamasz és az Iszlám Dzsihád terroristái ellen küzdöttek, akik a föld feletti és alatti létesítményből lőtték őket

– tájékoztatott a szóvivő.

Körülbelül 10 órás harccal számolták fel az iszlamista fegyveresek ellenállását, sok fegyvert lefoglaltak, és megtalálták a Hamász alagútrendszerének kiterjedt földalatti útvonalakhoz vezető több lejáratát, az egyiket egy óvoda közelében.

Az erődítmény elfoglalása során a Nahal-erők jelentős hadműveleti anyagokat találtak és gyűjtöttek össze az ellenség katonai terveiről

– tudatta a katonai szóvivő. A hadsereg azt is bejelentette, hogy a légierő terrorista célpontok százait támadta az utóbbi órákban a Gázai övezetben.

Az izraeli katonák a Gázai övezet északi részén található Sejk Radván negyedben olyan raktárt találtak egy lakóházban, amelyben a Hamász fegyverei és drónjai voltak. A hadsereg közleménye szerint a robbanószerkezetekre, robbanóanyagokra és Hamász hírszerzési anyagaira bukkantak az épületben lakó civilek lakásainak közelében.

Az utóbbi órákban két újabb izraeli katona elestét, és öt katona súlyos sebesülését jelentette be a hadsereg. A háború október 7-i kitörése óta 352, a szárazföldi hadműveletek október 28-i megindítása óta 35 elesett katona nevét hozták nyilvánosságra.

A csütörtökre virradóra Ciszjordánia két különböző pontján két palesztint öltek meg a biztonsági erők terrorista infrastruktúra felszámolását célzó razziák során a palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint.

Harcok voltak a dzseníni menekülttáborban is, ahova a hadsereg közleménye szerint azért hatoltak be, hogy megsemmisítsék az ott felhalmozott házi készítésű robbanószerkezeteket.

Ketten megsérültek egy lövöldözésben Ciszjordániában

Az éjjel kilenc körözött személyt tartóztattak le Ciszjordániában, ahol a háború kezdete óta több mint 1430 palesztint vettek őrizetbe. Közülük mintegy kilencszázan a Hamász tagjai.

Egy huszonegy éves férfi súlyosan, egy huszonhárom éves nő pedig közepesen megsérült egy lövöldözésben Ciszjordániában, a Jordán-völgyében, Gitti település közelében. A velük utazó öt hónapos kislány nem sebesült meg a járművükre leadott lövésekben. A mentők a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították a sebesülteket, az izraeli hadsereg erői pedig lezárták a környező utakat, és megkezdték a gyanúsítottak felkutatását.

Gyógyszerek és orvosi felszerelések érkeztek a Sifa kórházba

Egy szállítmány orvosi felszerelés és gyógyszerek érkeztek a Gázai övezet északi részében lévő Sifa kórházba – közölte szerda este az ENSZ, kiemelve, hogy még többre van szükség.

A világszervezet palesztin menekülteket segítő szervezete (UNRWA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetői közös nyilatkozatban számoltak be arról, hogy „a könyörtelen bombázások által a személyzetünket és partnereinket fenyegető hatalmas kockázatok ellenére” a segélyek elérték Gáza legnagyobb kórházát.

Humanitárius segélyszállítmánnyal megrakott teherautó érkezik a Gázai övezet és Egyiptom közötti rafahi átkelő palesztin oldalára 2023. október 26-án
Fotó: Fatima Sbair / Forrás: MTI/AP

Hangsúlyozták, hogy 

a háború több mint egy hónappal ezelőtti kezdete óta ez a létfontosságú szállítmány csak a második volt, amely a Gázavárosban található kórházba érkezett.

Izrael nem hagyta jóvá az evakuálandó sebesültek listáját

Egy palesztin tisztviselő beszámolója szerint nem menekítettek ki sebesült palesztinokat és nem evakuáltak külföldi állampolgárokat szerdán a Gázai övezetből Egyiptomba a rafahi határátkelőn keresztül, ami november elseje óta a második ilyen eset.

Az átkelő azért maradt zárva, mert Izrael nem hagyta jóvá a szerdán evakuálandó sebesültek listáját, amelyet a Hamász iszlamista terrorszervezet hatóságai küldtek Egyiptomba - közölte az AFP francia hírügynökséggel az átkelőhelyek igazgatásáért felelős tisztviselő.

A terminált november 3-án és 4-én már bezárták hasonló okok miatt.

A Gázai övezetet Egyiptommal összekötő rafahi átkelő november 1-jén nyílt meg újra, hogy lehetővé tegye a kis palesztin területen rekedt külföldiek és kettős állampolgárok evakuálását. Ez az egyetlen olyan be- és kilépési pont a Gázai övezet határán, amelyet nem Izrael ellenőriz.

Washington megerősítette, hogy a jemeni húszik lelőttek egy amerikai drónt

A jemeni húszi lázadók lelőttek egy amerikai drónt Jemen partjainál – erősítette meg az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint szerda este.

A Pentagon egy magas rangú tisztviselője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: 

A húszik egy amerikai MQ-9-es (típusú) távirányítású katonai légi járművet lőttek le Jemen partjainál.

A húszik, akik elismerték, hogy a jelenlegi gázai háború során Izrael ellen légitámadásokat hajtottak végre, közleményükben azt írták: 

Légvédelmünknek sikerült lelőnie egy amerikai MQ-9-es repülőgépet, miközben az ellenséges, megfigyelési és kémkedési tevékenységet folytatott a jemeni felségvizek légterében, az Izraelnek nyújtott amerikai katonai támogatás részeként.

Kifütyülte a közönség a BL-meccsre palesztin zászlóval berohanó aktivistát (videó)

A Hamász október 7-i támadássorozata óta ugyanis számos sportmérkőzésen történt olyan demonstráció, amelyekkel a szurkolók kifejezték a béke melletti kiállásukat, vagy a szolidaritásukat valamelyik oldal mellett. Ez történt a szerdai szerdai napon tartott Dániában, az FC Köbenhavn–Manchester United mérkőzés alatt is, amikor is egy férfi palesztin zászlót lengetve rohant be a pályára, megzavarva ezzel a mérkőzést.

@sommitsports A pitch invader raised the Palestine flag during the Copenhagen vs Manchester United🇵🇸 #manchesterunited #manunited #palestine #copenhagen #championsleague #pitchinvader ♬ original sound - SommitSports

Támadják a Wonder Womant alakító színésznőt, amiért ki mert állni Izrael mellett (videó)

Gal Gadot izraeli származású színésznő a napokban azzal került a kommentelők célkeresztjébe, hogy férjével támogatja egy, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) által készített 47 perces dokumentumfilm terjesztését az izraeli háborúról az Egyesült Államokban – számol be a Newsweek.

Az izraeli színésznőt azóta rengeteg támadás érte a közösségi médiában, amiért saját hazája mellé állt a konfliktusban, a kommentelők szerint figyelmen kívül hagyva a Palesztinában végbemenő népirtást. 

Gal Gadot
Fotó: Michael Tran / Forrás: AFP

Szerdán este a Los Angeles-i Museum of Tolerance épületében mutatták be az USA-ban Gal Gadot támogatásával vetített háromnegyed órás Bearing Witness című dokumentumfilmet, amely a Hamász október 7-i brutális támadását dolgozza fel – írja a Mandiner. A film vetítése komoly konfliktust okozott a társadalom körében, és több Hamász-párti tüntető is megjelent a vetítés helyszínén – írja a Los Angeles Times.

Az épület előtt a Hamász-párti és izraeli szimpatizáns tüntetők egymásnak estek, a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia.

Telefonbeszélgetések bizonyítják, hogy a Hamász terroristái mentőautókkal menekülnek

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) és a Shin Bet biztonsági szolgálat szerdán újabb bizonyítékokat hozott nyilvánosságra arról, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet mentőautókat használ a műveletek végrehajtásához, köztük egy lehallgatott telefonbeszélgetés felvételeit és az október 7-i mészárlásban részt vevő terroristák kihallgatását. 

A telefonbeszélgetésen az hallható, ahogy a Hamász egyik katonája egy gázai férfival beszélget, és azzal dicsekszik, hogy bármelyik mentőautóval elmenekülhet és mozoghat.

A Shin Bet az október 7-i támadásban részt vevő és elfogott Hamász-tagok kihallgatásaiból pedig kiderül, hogy a Hamász kihasználta az orvosi és polgári infrastruktúrát.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Az Egyesült Államok csapást mért egy szíriai fegyverraktárra

Az Egyesült Államok szerdán csapást mért egy szíriai fegyverraktárra, a művelet válasz a térségben állomásozó amerikai katonák elleni támadásokra - közölte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

A gázai háborúval összefüggésben megszaporodtak az amerikai létesítmények elleni támadások Szíriában és Irakban, miközben az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt Izraelnek.     

Az amerikai katonai erők önvédelmi csapást mértek egy kelet-szíriai telephelyre, amelyet az Iszlám Forradalmi Gárda és a hozzá kapcsolódó csoportok használnak

– derült ki a Pentagon vezetőjének közleményéből. „Ezt a csapást két amerikai F-15-ös (típusú) repülőgép hajtotta végre egy fegyverraktár ellen” – tette hozzá a tárcavezető.

McDonnell Douglas F-15 Eagle
Illusztráció
Fotó: Naoki Haranaka / Forrás: AFP

A katonai akció válasz volt az amerikai személyzet ellen Irakban és Szíriában elkövetett támadássorozatra, olyan támadásokra, amelyeket az Irán-barát erőknek tulajdonítottak.

Két héten belül ez volt a második amerikai megtorló csapás Szíriában.

Lloyd Austin figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok „teljes mértékben készen áll arra, hogy más szükséges lépéseket tegyen” csapatai és létesítményei védelme érdekében.

A nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) értesülése szerint kilenc, Irán által támogatott csoportoknak dolgozó ember halt meg az Irán-barát csoportok által használt helyszínekre mért amerikai csapásokban a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban.

Válogatás nélkül szedték a túszokat a Hamász-terroristák

Sarit Zehavi, az izraeli Alma kutató- és oktatási központ alapítója elvitte a Magyar Nemzet stábját Kfar Vradimba: a város központjában műanyag székeket helyeztek egymás mellé, mindegyiken egy piros szívvel, valamint a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok fotójával. 

A Hamász terroristái nem válogattak: időseket, fiatalokat, nőket, férfiakat, gyermekeket és csecsemőket is magukkal hurcoltak. Sorsukról október 7-e óta senki nem tud semmit.

Michal, aki a kampányt szervezte, elmondta a városból származik a 23 éves Romi Gonen is, aki a Super Nova fesztiválon vett részt, amikor a fegyveresek a Gázai övezetbe hurcolták. A helyszínen találkoztunk egy idősebb házaspárral, melynek hölgy tagja két kisgyermek, egy kilenc hónapos csecsemő és egy négyéves kisfiú nagynénje. A gyermekeket szüleikkel, Shiri és Yarden Bibasszal együtt ejtették túszul. Azóta csak a férfiról hallott, róla is csak egyszer: a Hamász egyik videójában látta őt újra, miközben véres kezeit egy másik férfi hátulról fogja.

Egy kétgyermekes családot is a Gázai övezetbe hurcoltak a Hamász tagjai. Az édesapát a terrorszervezet egyik videójában látták újra, azóta semmi hírt nem kaptak róla
Fotó: Csudai Sándor

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Franciaország kiutasított egy palesztin aktivistát

Franciaország legfelsőbb közigazgatási bírósága, az államtanács szerdán jóváhagyta Mariam Abou Daqqa palesztin aktivista kiutasítását, amelyet a francia belügyminisztérium rendelt el a közrend megóvására hivatkozva a közel-keleti helyzet okozta feszült helyzetben.

Az államtanács ezzel hatályon kívül helyezte a párizsi közigazgatási bíróság döntését, amely felfüggesztette a kormány október közepén meghozott rendeletét a kiutasításról.

A belügyminiszter joggal véli úgy, hogy a párizsi közigazgatási bíróságnak nincs igaza, amikor felfüggesztette a Népi Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű szervezet aktivistájának kiutasítását, miután a radikális baloldali mozgalmat Izrael és az Európai Unió 2001 óta terrorista szervezetként tartja nyilván

– emlékeztetett az államtanács.

A belügyminisztérium álláspontja szerint az aktivista franciaországi jelenléte a közrend súlyos megzavarásának veszélyét hordozza magában a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadása nyomán kitört háborúhoz kapcsolódó élesen feszült helyzetben.

Az államtanács elismerte, hogy Mariam Abou Daqqa nyilvános megjelenései alkalmával a közrendet semmi nem zavarta meg, ugyanakkor a bíróság kiemelte, hogy a 72 éves aktivista annak a szervezetnek az egyik vezetője, amely 2002 és 2015 között 13, számos áldozatot követelő merényletet követett el izraeli civilek ellen.  

A kitoloncolásig Mariam Abou Daqqát házi őrizetbe helyezték.

Miután Mariam Abou Daqqának „nincsen semmilyen kötődése Franciaországhoz, ahova szeptemberben érkezett, és amely országnak nem beszéli a nyelvét, a kiutasítása nem tekinthető a szabad mozgáshoz és a véleménynyilvánítási szabadsághoz való joga törvénytelen, súlyos megsértésének” – írta az államtanács.

A palesztin aktivista augusztus elején kapott Jeruzsálemben 50 napos beutazási vízumot Franciaországba, ahol az izraeli-palesztin konfliktusról rendezett konferenciákon vett részt.

Ez történt szerdán:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában