Ha a „lex CEU” ellentétes az uniós joggal, akkor a bajor szabályok is

Az ítélet hazánkban az oktatási intézmények alapításának és működtetésének szabadságát hiányolja

Az Európai Unió Bírósága tegnap reggel kötelezettségszegést állapított meg Magyarországgal szemben. Régóta húzódó ügyre próbált pontot tenni a testület: a magyar Országgyűlés még 2017-ben két helyen módosította a magyar felsőoktatási törvényt, amelynek kapcsán az Európai Bizottság 2018. február 1-jén nyújtott be keresetet a fórumhoz – írja a Mandiner.

A Bizottság szerint a felsőoktatási törvény módosításával hazánk megsértette az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségeit.

Eredetileg a törvény módosításának célja a minőségbiztosítás volt;

a magyar jogalkotó azt akarta elérni, hogy amelyik külföldi felsőoktatási intézmény nem végez oktatási tevékenységet származási országában, az itthon se adhasson diplomát.

Igaz volt ez a CEU okleveleire is, amelyek a magyar jog szempontjából külföldi okleveleknek minősülnek. Tehát a módosítással a magyar parlament többek között az olyan problémás helyzeteknek akarta elejét venni, amelyek a CEU egyesült államokbeli működésének hiánya kapcsán is felmerültek.

A Bizottság által elmarasztalt módosítások értelmében az Európai Unión kívüli államok felsőoktatási intézményeinek csak úgy végezhetnek oktatási tevékenységet, ha bizonyítják, hogy Magyarország és az adott ország között nemzetközi szerződés jött létre (ez az Egyesült Államok esetében például a szövetségi kormányzat és a magyar Kormány közötti megállapodást takar).

A módosítások

előírják továbbá, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény saját származási államában is ténylegesen felsőoktatási képzést nyújtson.

Megjegyzésképpen: ahogy az az ítéletet előrevetítő főtanácsnoki indítványban is áll,

„sajátos célkitűzésénél fogva a CEU az Egyesült Államokban sem most, sem korábban nem fejtett ki oktatási és kutatási tevékenységet.”

A hazai felsőoktatási törvény vitatott rendelkezései a bajor szabályozásban is visszaköszönnek

Sajátos fénytörést ad a Bíróság ítéletének, hogy léteznek olyan EU-tagállamok vagy tartományok, ahol a „lex CEU”-val megegyező szabályok rendezik a külföldi felsőoktatási intézmények elismerésének kérdését. Egyike ezeknek az Unió „bezzeg gyerekének” számító Németország legnagyobb tartománya.

A bajor felsőoktatási törvény értelmében

a bajorországi felsőoktatási szerv főszabály szerint csak olyan intézményeket ismer el a tartomány területén, amelyeket vagy Németország, vagy pedig az Európai Unió területén jegyeztek be.

A fenti szabály ugyan áttörhető, de csakis akkor, ha a körülményeket és a feltételeket német szövetségi szinten megkötött államközi szerződés rendezi más, EU-n kívüli országgal.

A szabályozási logika ismerős lehet: a magyar felsőoktatási törvény is így rendelkezik. Célja, hogy épp a rajtunk alaptalanul keresett unión (EGT-n) belüli szabadságjogokat garantálja, miközben védi a belső felsőoktatási piacot a rendezetlen helyzetű külső szereplőkkel szemben.

Más tagállamokban is léteznek hasonló elvárások a külföldi egyetemekkel szemben

A sor Bajorországgal közel sem ér véget: Spanyolországban, Szlovákiában és Csehországban a hazai és a bajor szabályokhoz is hasonló rendelkezések vannak hatályban.

A hatályos spanyol szabályozás esetében például a jogszabályok egy külföldi oktatási intézménnyel szemben ugyanúgy megkívánják azt, hogy az illető intézmény a származási országban tényleges oktatási tevékenységet lásson el, mint a magyar szabályozás esetén.

Ha pedig ez az előfeltétel meg is valósul, még mindig ott van, hogy amennyiben egy spanyol egyetemen külföldi diplomát adót külföldi rendszerű képzést akarnak létrehozni, azt minden esetben az illetékes akkreditációs szervnek kell jóváhagynia.

A szlovák jog értelmében külföldi felsőoktatási intézmény eleve akkor működtethet a Szlovák Köztársaság területén telephelyet, amennyiben székhelye az Európai Unión belül (EGT-tagállamban), vagy pedig Svájcban található.

A cseh felsőoktatási törvény értelmében Csehországban ugyan működhet Európán kívüli székhelyű külföldi egyetem, oktatási tevékenységre irányuló engedélyt az illető intézmény azonban csak azzal a feltétellel kaphat, ha bizonyítja, hogy a származási államban jogszerűen megalapították, illetve az intézmény igazolja, hogy ugyanitt ténylegesen működik is.

Ezt erősítette meg még 2017-ben egy cseh jogász, Ales Rozehnal is, aki szerint a cseh törvények is megfogalmazzák azt a követelést, hogy egy belföldön működő egyetem a származási országban is egyetemi tevékenységet folytasson. Másképpen fogalmazva: Rozehnal szerint a jelenleg hatályos törvények szerint a CEU jelenleg nem működhetne Csehországban.

A minőségbiztosítás univerzális szándék, amelynek kérdéseit nemzetközi egyezmény rögzíti

Abból a célból, hogy az európai régió megfelelő rugalmassággal legyen képes elismerni a világ többi részéről „érkező” felsőoktatási intézményeket, az országok egyezményre léptek, amelynek többek között az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és hazánk is része. Az egyezmény egyik érdeme, hogy megnyugtatóan rendezi a felsőoktatásra vonatkozóan köthető államközi szerződések kérdését.

A jogszabály nem árul zsákbamacskát. Rögtön a legelején rögzíti, hogy

„az európai régió kulturális, társadalmi, politikai, filozófiai, vallási és gazdasági változatosságait tükrözi, amelynek rendkívüli értékeit teljes mértékben tiszteletben kell tartani.”

Ebből az következik, hogy meg lehet ugyan állapodni az egyetemek kölcsönös elismeréséről, de nem feltétel nélkül.

Az európai értékek megtartása céljából az egyezmény rögzíti az értékelés folyamatát, amely a honosítandó felsőoktatási intézmény vagy képzési program oktatási minőségének megállapítására irányul.

Ez az eljárás a szerződő államok közötti kölcsönös információszolgáltatást takarja, amely során

a fogadó állam illetékes hatóságai megbizonyosodhatnak arról, hogy a külföldi intézményekben kiállított képesítések minősége megfelelő-e ahhoz, hogy az elismerést megadja.

Jól látható tehát, hogy az egyezmény garantálja a fogadó állam számára azt a lehetőséget, hogy körültekintő információcserét követően dönthesse el, hogy adja-e a nevét az adott intézmény minőségéhez, vagy sem.

Talán nem meglepő, de ennek az egyezménynek az értékelése kimaradt mind a főtanácsnoki indítvány, mind pedig az ítélet szövegéből.

Maradtak helyette a WTO-szabályok (és a hozzájuk kapcsolódó piaci és az untig ismert, ráadásul ebben az ügyben irreleváns alapjogi érvelés), amelyek közvetlen, uniós szintű aktiválásához azért kellett némi bírói fantázia – már csak azért is, mert a Kereskedelmi Világszervezethez önálló, az Európai Uniótól független vitarendezési fórum tartozik.

És egyébként miért CEU-zott a Bizottság, ha objektív elbánásra törekszik?

Védekezésében Magyarország végig hangsúlyozta, hogy a magyar szabályozás objektív előfeltételeken alapuló kritériumrendszert támaszt a külföldi felsőoktatási intézményekkel szemben, amelyek teljesítése

nem szabadna, hogy különösebb problémát okozzon a számukra, ha jogkövetési szándékkal lépnek fel.

Azaz a törvénymódosítás közel sem a CEU működését hivatott megnehezíteni.

Ennek megfelelően a szabályok – hasonlóan a bajor, a spanyol, a cseh és a szlovák szabályokhoz – minden felsőoktatási intézményre vonatkozóan azonos feltételeket szabnak, amelyek a nemzetközi jogból is fakadó közérdekű célokkal összhangban állnak.

Az ügy körülményeiből az a következtetés vonható le, hogy

a Bizottság a kötelezettségszegési eljárást pusztán politikai okokból, a pártatlanság követelményét megsértve indította meg.

Nyilvánvaló ugyanis: ha a Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamokat objektív elbírálás alá veszi, akkor ugyanígy beszélhetnénk az oktatási szabadság jogellenes korlátozásáról Spanyolország, Csehország, Szlovákia illetve a bajorok tekintetében.