Kialudt a láng

2024.08.11. 22:15

Véget értek az olimpiai játékok, nem volt botrány a záróünnepségen

18 versenynap és 329 bajnok avatása után véget ért a 33. nyári olimpia. A szervezők látványos záróünnepséget rendeztek, amelynek az elején, a sportolók bevonulásakor a magyar zászlót Milák Kristóf vitte Csipes Tamara társaságában.

MW

Párizs, 2024. augusztus 11. Milák Kristóf kétszeres olimpiai bajnok úszó (k) hozza a magyar zászlót, mellette Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakozó (b) a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén a Stade de France-ban 2024. augusztus 11-én

Fotó: Kovács Tamás

Leon Marchand vitte el a lángot. A négy aranyat és egy bronzot nyerő úszóklasszis az olimpiai láng egy darabját kis lámpásban indította el vasárnap esti útjára, közben pedig a hőlégballon, amely az elmúlt két és fél hétben otthonául szolgált, kialudt. Marchand a lánggal a Stade de France felé indult – olvasható a Magyar Nemzet összefoglalójában.

Mindez 21 órakor történt, és a stadionban negyedórával később felhangzott a francia himnusz, majd megjelentek a sportolók, a résztvevő országok képviselői a nemzeti zászlókkal. A magyar lobogót Csipes Tamara és Milák Kristóf vitte be, és fél óra alatt benépesült a stadion játéktere a földkerekség 205 országának a sportolóival, köztük persze sok magyarral, mint például Krizsán Xéniával, a női pólósokkal és Márton Vivianával is, aki természetesen az aranyéremmel a nyakában jelent meg a rendezvényen.

CSIPES Tamara; MILÁK Kristóf
A zászlóvivők, Milák Kristóf és Csipes Tamara 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

Ezután a női maratoni futás dobogósai vehették át az érmeiket Thomas Bachtól és Sebastian Coe-tól, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökétől: a holland Sifan Hassan óriási hajrával győzött az etióp Tigst Assefa és a kenyai Hellen Obiri előtt. Bemutatták a NOB sportolói bizottságának az új tagjait, majd köszöntötték az olimpián dolgozó önkénteseket: több mint 45 000 önkéntes működött közre a szabadidejében, hogy az olimpia megvalósításában segítsen. Ezután elkezdődött a műsor, az első szám az arany utazóról szólt, az elnevezés utalás a Voyager űrszondákkal a világűrbe küldött arany színű lemezekre, amelyeken az emberiség üzent magáról a csillagközi térbe. 

A magyar sportolók bevonulnak a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségére a Stade de France-ba
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

Az előadás látványos és roppant hosszú volt, és ellentétben a megnyitóval nem volt benne semmi provokatív vagy botrányos. Ezután egy terjedelmes összeállítás következett a párizsi olimpia legemlékezetesebb pillanatairól, a szerkesztőjének bőven volt miből válogatnia. Ezután francia zenekarok és énekesek szórakoztatták a sportolókat és a közönséget.

Tűzijáték  a 2024-es párizsi nyári olimpia záróünnepségén
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

A blokkot követően Thomas Bach, a NOB elnöke és Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke vonult fel a pódiumra. Utóbbi lelkesen méltatta az elmúlt 18 nap történéseit, a játékok mögött meghúzódó munkát, és kiemelte, hogy Franciaország ebben az időszakban az olimpia lázában égett, amely összehozta a francia népet. A sportolóknak azt mondta, varázslatosak voltak, a rajongók milliárdjainak a nevében mondott nekik köszönetet. Beszélt a rekordokról is, köztük azt is megemlítette, hogy soha olimpián még ennyi eljegyzés nem történt, mint most Párizsban. Thomas Bach ezután lenyűgözőnek nevezte a sportolók teljesítményét, akik végig békében, egymást elfogadva éltek egymás mellett az olimpiai faluban, még akkor is, ha az országaik háborúban állnak egymással, így ők a béke követei is lettek. Megköszönte a francia szervezők munkáját, szólt a versenyek rendkívüli nézettségéről és a gyönyörű helyszínekről is.

CRUISE, Tom
Tom Cruise amerikai színész motoron ül, mögötte az olimpiai zászló
Fotó: Ashley Landis / Forrás: MTI/AP

Ezután az olimpiai zászlót Anne Hidalgó, Párizs főpolgármestere adta át Karen Bassnak, Los Angeles polgármeseterének. Az Egyesült Államok himnuszát követően jött a szenzáció: Tom Cruise, a világhírű színész a stadion felső pereméről egy kötélen aláereszkedve érkezett meg a sportolók közé, átvette a zászlót, majd motorra pattanva elvitte, és Párizs utcáin átrobogva repülőre szállt vele, amelyből aztán ejtőernyővel kiugorva juttatta el Los Angelesbe. Ezt persze előre felvett filmen láthattuk. A lobogót Hollywoodtól amerikai sportolók vitték el a tengerpartig, ahol hatalmas buli zajlott a Red Hot Chili Peppers zenei vezetésével.

MARCHAND, Léon
Leon Marchand francia úszó (j) feltartja a lámpást, amelyben kialudt az olimpiai láng
Fotó: Christophe Petit Tesson / Forrás:  MTI/EPA

Végül Leon Marchand megérkezett a lánggal a stadionba. Thomas Bach hivatalosan is lezárta a párizsi nyári olimpiai játékokat, és a négyszeres olimpiai bajnok úszóval együtt elfújta a lángot. A NOB elnöke azzal búcsúzott, hogy meghívta a világ sportolóit 2028-ra Los Angelesbe, a következő játékokra. 

Maximális biztonság

A francia belügyminiszter tájékoztatása szerint kétezer rendőr és csendőr volt jelen az olimpiai játékok vasárnapi záróünnepségén a Stade de France-ban, a stadionon kívül pedig mintegy harmincezer rendfenntartó gondoskodott a biztonságról.

Gerald Darmanin közlése szerint a francia hatóságok felkészültek a ceremóniával kapcsolatos fenyegetések elhárítására, s elsősorban a tömegek mozgásának ellenőrzésére, a számítógépes támadások és a terrorakciók megelőzésére összpontosítottak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!