Krimi

2024.08.06. 05:45

Embert ölt egy óriási, sebhelyes krokodil

A csaknem 5 méteres, sebhelyes krokodilt elaltatták.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: AFMARCOS

Egy hónap alatt két halálos krokodiltámadás is történt az országban, a legutóbbi áldozat egy 40 éves queenslandi férfi, aki szombaton horgászni indult, és a helyi hatóságok szerint a krokodilok élőhelyeként ismert Annan-folyóba esett Cooktown településtől délre. A férfi holtteste egyelőre nem került elő.

Daniel Guymer vadőr szerint a támadás elkövetésével gyanúsított krokodilt a baleset helyszínétől 4 kilométerre találták meg egy patakban. 

Hozzátette, hogy az állat ismertetőjegye egy sebhely volt a fején.

„A vadőrök emberségesen elaltatták a 4,9 méter hosszú hatalmas krokodilt” – mondta Guymer.

A queenslandi esetet megelőzően, július 2-án egy 12 éves lányt ragadott el krokodil a szomszédos Északi terület egyik patakjában, ahol éppen családjával fürdött. A lány maradványait napokkal később találták meg, és kilőtték a 4,2 méter hosszú „elkövetőt” is.

Brandon Sideleau, a Charles Darwin Egyetem krokodilszakértője szerint a legutóbbi támadás helyszínén legalább két nagy krokodil volt, mert az emberek illegálisan etetik a hüllőket elütött állatok, például kenguruk tetemeivel. A krokodilok így megtanulták az étellel azonosítani az emberi jelenlétet.

A krokodilpopuláció robbanásszerűen megnőtt Ausztrália trópusi éghajlatú északi részén egy a védelmükre hozott 1970-es törvény nyomán.

Sideleau szerint nem nagyon van magyarázat arra, miért változik évről évre a halálos krokodiltámadások száma. Az elmúlt évtizedekben voltak olyan hosszú időszakok, amikor egyáltalán nem voltak halállal végződő támadások.

Idén eddig három halálos krokodiltámadás történt Ausztráliában, a rekord négy volt 2014-ben.

„Minden ilyen jellegű támadást el lehet kerülni Ausztráliában megfelelő óvintézkedésekkel” – hangsúlyozta Sideleau.

Guymer pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a veszélyes állatok etetése csaknem 6500 ausztrál dollár (másfél millió forint) pénzbírsággal büntetendő szabályszegésnek minősül.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!