Közélet

2016.06.06. 18:51

Nyugdíjba ment az őr, nincs őrző a mezőn

Megszűnik a mezőőri szolgálat a településen. A helyi önkormányzata éveken át működtette a szolgálatot, mint önként vállalt feladatot.

Popovics Zsuzsanna

Miután a falu mezőőre nyugdíjba vonult, el kellett dönteni, hogy az önkormányzat a továbbiakban is el kívánja-e látni a termőföldek őrzésének feladatát.

A témában a helyi gazdálkodók véleményét is kikérték, kérdőív segítségével. Az érintettek 10 százaléka küldte vissza válaszát a polgármesteri hivatalba. A válaszolók háromnegyede vélekedett úgy, hogy szükség van a mezőőrre, de egy fő kevés a feladatra. A kérdésben május közepén lakossági fórumot is tartottak. Az érdeklődők száma csekély volt, a többség azonban abban egyetértett, hogy szükséges a mezők őrzése, de 7-8 ezer hektáron egyetlen mezőőr jelenléte kevéssé hatékony. Több fő alkalmazása ugyanakkor jelentős mezőőri járulékemelkedéssel járna, amit a gazdák nem tudnak vállalni. Káposztás Tibor polgármester a legnagyobb földterülettel rendelkező gazdák véleményét személyesen is kikérte, akik szintén egyetértettek a fórum megállapításaival.

A napokban a képviselő-testület elé került az ügy. A képviselők végül úgy döntöttek, az önkormányzat a továbbiakban nem alkalmaz mezőőrt a faluban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!