Népszokások: a vénlányok tuskót kaptak farsang idején

A farsang múltjáról, és a jelenkorunkban is élő hagyományairól Szabó-Kocsis Zsuzsanna, a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzkutatója mesélt a napokban a Gong Rádió Mai téma műsorában. 

A szakember elsőként a jeles ünnepkör múltját idézte fel. A keresztény történelem liturgikus szertartásrendje szerint a farsang egy mozgó ünnep, minden évben vízkereszttől hamvazó szerdáig tart. Gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza. A görög Dionüszosz ünnepéhez is köthető, aki a bor, a mámor, a termékenység istene volt. Rómában ez idő tájt álarcos felvonulásokat tartottak, megvendégelték a szegényeket, megajándékozták a rokonokat, és gladiátor viadalokat rendeztek. 

A néprajzi gyűjtemények is alátámasztják, hogy farsang idején ettek, ittak, mulattak az emberek. Szintén erre az időszakra volt jellemző a tréfálkozás, a párválasztás, az udvarlás. Mindezek a húsvét előtti böjt alatt tilosak voltak. A farsang egyben az évszakváltást is jelezte: a tél, a sötétség, a betegség, a gonosz elűzését, valamint a megújulás, az újraéledés, a tavasz közeledtét. 

A farsang Magyarországon a középkorban jelent meg, az első írásos emlékek 1283-ból származnak. Minden társadalmi réteg ünnepelte, az arisztokrácia, a polgárság, a parasztág. 

Jellemzően a paraszti élet szokásai a pogány hitvilág motívumainak és a keresztény egyház hagyományainak ötvözetéből alakultak ki. A farsang azonban nem. Ezt az ünnepet a mulatság, a hangoskodás, a viccelődés, a bujaság jellemezte, mely ellen próbált tiltakozni az egyház, de eredménytelenül. A parasztság szerette ezt az ünnepet, ilyenkor nem kellett dolgozni, lehetett mulatni. Egykoron ugyanis az éves munkarendet nagyban meghatározta az állattartás, a földművelés.

Szabó-Kocsis Zsuzsanna az ünnepkör szokásait is felelevenítette. A farsang utolsó három napja, a vasárnap, a hétfő és a húshagyó kedd volt az úgynevezett farsang farka, mely a télbúcsúztató is volt egyben. A legzajosabb, legkicsapongóbb mulatság. Mai napig a világhírű mulatságokat, mint a riói vagy a velencei karnevált, és Magyarországon a búsó járást is ekkor tartják. A búsó járás a mohácsi délszlávok, sokácok alakoskodó felvonulása. 

A farsang kapcsán még egy ünnepet, szokást kiemelt a néprajzkutató szakember. 

Az ünnepkör kapcsán Szabó-Kocsis Zsuzsanna szólt a különböző farsangi szokásokról is, melyek között jegyzik az álarcos, jelmezes alakoskodást, az állati alakoskodást, az adománygyűjtéseket, a tréfás, dramatikai játékokat, köszöntőket, rigmusokat. Például Európa-szerte, és hazánkban is ismert volt a böjt és farsang tréfás küzdelmét megidéző Cibere Vajda és Konc király dramatikus játéka. Szintén a szokások között szerepelt a farsang temetés, a bőgő temetés, a termékenység varázsló rítusok és rigmusok.

A néprajzkutató külön kitért a Kecskemét és környékbeli szokásokra. Például egy 1979-es kiskunmajsai gyűjteményben említést tesznek arról, hogy a farsang farka alatt bálokat tartottak a kocsmákban, a belépő 80 fillér volt. Ismert népszokás volt a tuskóhúzás, tönkhúzás, az álarcos felvonulás, a tollszórás. Farsang időszaka egyben a házasságkötések, lakodalmak ideje is volt. A tuskóhúzás szintén ehhez köthető. 

Szintén néprajzi gyűjteményekből derült ki, hogy farsang idején maszkát húztak, bő nadrágban, ingben, lóháton mentek az emberek, közben verseket kántáltak. A maszkok kifestett papírból készültek, hogy ne ismerjék fel a viselőjét. A férfiak gyakran menyasszonyi, vőlegényi maszkot viseltek, vagy éppen kecskebőr alá bújtak, szarvat tettek, megidézve az állatalakoskodás hagyományát. 

A szakember végül a farsangi ételekről mesélt. Ma elsősorban a farsangi fánk jut eszünkbe, de őseink rétest és farsangi fánkot készítettek inkább. Szeremlén például adománygyűjtés is jellemző volt, a csoportok tojást, szalonnát, húst kaptak, melyet estére megfőztek és borral fogyasztottak el jó hangulatban.