A világ változását mutatja be legújabb könyvében Füzi László

A Kriskó János moderálta beszélgetésen a szerző beszélt a könyv megszületésének körülményeiről. Elmondta, hogy már több mint 10 évvel a megírás előtt kész volt a fejében a könyv, és Villá­nyi Lászlótól, a Műhely folyóirat korábbi főszerkesztőjétől érkezett egy felkérés felé, hogy szülessen írás a vonatok témájában – amihez azonban Füzi László gyermekkora szorosan kapcsolódott, mivel sokat utazott. Ekkor határozta el, hogy a gyerekkoráról ír egy könyvet, ami aztán jóval túlnőtt magán és – Tandori Dezső szavával élve – egy több mint ezeroldalas énkönyv született.

– Azt a világot, amiből jövök, távolságtartóan, de az értékeit megbecsülve akartam bemutatni.

Azt a nemzedéket, ahonnan jöttem, a nagyszüleimét, szüleimét és a sajátomat a történelemben elfoglalt helyén mutassam be. A paraszti világ szétesését és a mi küzdelmeinket – mondta, hozzátéve, hogy a nagyszülei által képviselt erkölcsi tisztaságot nem sokszor találta meg azóta. Mint mondta, kicsit megunta, hogy csak filosz, irodalomtudós legyen, ám nem definiálja magát íróként, hiszen ő szerkesztő, nem hivatásos író, a könyvet belső kényszer hatására – mint mondta, egy hang diktálta neki – írta meg.

A könyv központi dátuma 1989, a magyar rendszerváltás éve, de mégsem egy rendszerváltás-történet.

– Minden nemzedéknek van egy nagy társadalmi élménye, a miénk 1989 volt.

Már gyerekkoromban foglalkoztattak a társadalmi kérdések, újságokból, folyóiratokból próbáltam tájékozódni a helyzetünkről, az egyetemen pedig mindig élénk párbeszédet folytattunk a társadalmi kérdésekről

– fogalmazott Füzi László. Az irodalomtörténész neve mára a Forrás folyóirattal is egybeforrt, melynek 1982-től munkatársa, 1989-től a főszerkesztője. Kriskó János kérdésére elmondta, hogy a rendszerváltás idején eszébe sem jutott más folyóirathoz pártolni, Buda Ferenccel együtt feladatának érezte, hogy megőrizze a Forrást, ami nem volt mindig könnyű feladat az elmúlt évtizedekben.

Az önéletrajzi ihletésű könyv önszembenézés, ön­reflexiók sorozata a változó világban.

Füzi László művében mindent az irodalom aspektusából elemez. Mint mondta, ez nem csőlátás, hiszen nagyon sok minden érdekli. Az irodalom, mind a tényirodalom, mind a szépirodalom, abban segíti, hogy megértse, milyen korban él, és elhelyezze magát a változó világban. Elmondta, a mű írásakor nem számolt a műfaji kötöttségekkel, mert nem érdekelte a kérdés. Ezért valójában egy konkrét műfajba sem sorolható be a szöveg.

Benes József festő- és grafikusművész munkája szerepel a borítón.

A beszélgetés során Virág Zoltán és Bombitz Attila irodalomtörténészek fűztek reflexiót a műhöz.

Virág Zoltán a könyv tárgyszerűségét, a véleménykifejtés magabiztosságának és visszafogottságának arányát és finomságát emelte ki.

Mint fogalmazott, amikor Füzi László-könyvet vesz a kezébe az olvasó, esszenciális élményben lesz része, mivel a könyv egyben műtárgyfunkciót is betölt.

Bombitz Attila szerint az írás látlelet arról, hogy hogyan gondolkodik egy ember, aki a perifériáról, a Sopron melletti Petőházáról érkezik. Mint mondta, Füzi László olyan alkat, aki folyamatosan olvas és szembenéz a világ eseményeivel. Nem naplót ír, nem szikáran jegyzi fel az eseményeket, hanem az olvasót segítve bevezet a világába, s értelmezi a körülöttünk változó világot. Nem állít nagy igazságokat, hanem gondolatiságával, tapasztalatával gondolkodásra késztet, amibe finoman kapcsolódnak be a családjáról szóló részletek, de korántsem intim vagy populáris módon.