„Hálás vagyok a kecskeméti nézőknek”

– Miért került sor a színházváltásra?

– Az elmúlt időszakban komoly vezetőségváltás történt a színházban, teljesen új szemlélet kezdődött el, és egy társulati átalakulás is leköveti ezt az irányváltást. Noha én alapvetően darabokra szerződtem, korábban mégis úgy fogalmaztak, hogy társulati tagnak számítok, így kaphattam meg az évad legjobb színésze díjakat is, amelyről a közönség döntött. Aztán változott ez a hozzáállás, ami részben talán annak is betudható, hogy 2020-ban, emberi és szakmai okokra hivatkozva, visszaadtam a 301-es parcella bolondja című darab egyik szerepét. Ennek a körülményeit akkor tisztáztuk a színházvezetéssel, úgy tűnt senkiben nem maradt tüske. Számítottam is rá, hogy egy komolyabb szerepem, illetve egy-két rendezésem lesz a 2020/21-es évadban, ezzel kapcsolatban is támogató visszajelzéseket kaptam. Aztán mégsem lett belőle semmi, ahogyan az általam javasolt felolvasószínházi sorozat ötletéből sem.

– Mi volt ez az ötlet?

– Egy olyan kisszínházi előadássorozat bevezetése, ami a pandémia alatt is munkát adott volna a társulat kiszolgáltatottabb részének, hiszen a színészek harmada számlás, vagyis a világjárvány miatti színházstop alatt nem volt fix jövedelme. Felvetettem, hogy csináljunk felolvasószínházat, amiben addig is dolgozhatnak. Úgy gondolom, hogy a kortárs irodalom egyébként is nagy restanciája a magyar színházi világnak. Keveset foglalkoznak vele. Még a művészeti tanács tagjaként összeállítottam egy tervezetet arról, hogyan lehetne évadról évadra akár öt ilyen előadást is bevenni a repertoárba. Ezt az ötletet is lelkesen fogadták, aztán másképp alakult.

– Mi lehet ennek az oka?

– Az idei szerződtetési tárgyalások során közölték, hogy az új vezetőség már nem gondolkozik bennem. Részletesebb indoklásra nem került sor.

– Milyen volt így végigjátszani a még bent ragadt bérletes előadásokat?

– Engem ezek a dolgok nem befolyásolnak. Bánatos sem vagyok, talán kicsit csalódott igen, de az sem az elválás, hanem annak a módja miatt. A színpadi munkámban azonban sem emberi, sem pedig külső tényezők nem befolyásolnak. A Revizorból 17 nap alatt 23 előadás tartottunk, néha napi kettőt, ami persze fizikailag és mentálisan is megterhelő volt, de a nézőkért jobban aggódtunk. Igazi hősök voltak, hogy ebben a forróságban is eljöttek és megnéztek bennünket!

– Elbúcsúzott öntől a társulat?

– Megleptek a Revizor utolsó előadási napján, kaptam tőlük ajándékot, és átbeszélgettük az estét.

– Születtek itt személyes kapcsolatok? Mennyire barátkozó típus?

– A barátság egy nehéz téma, számomra nagyon mély dolog. Nincs túl sok barátom, talán összesen három. Az egyikkel 12 év után nemrég találkoztunk újra, és mintha egy nap szünet sem telt volna el az utolsó alkalom óta. Aradi Imi kollégámmal nagyon jó kapcsolat alakult ki, számíthatunk egymásra privátban is. Szintén megszerettem, és zseniális színésznek is tartom Szemenyei Janit. Sajnálom, hogy nem sokat játszottunk együtt.

– Mit gondol arról, hogy Eszenyi Enikőt rendezni hívták Kecskemétre? Alapvetően a cancel-culture jelenségéről?

– Nagyon nagy dilemmám ez nekem már rég. Mondjuk Páger Antal óta, aki gyerekként a kedvenc színészem volt. Az égig érő fűtől kezdve minden filmjét imádtam, és ledöbbentem, amikor megtudtam, hogy ő milyen eszméket vallott, és hova tartozott. De nem csak Eszenyi Enikő miatt merül fel újra a kérdés, hanem már a Gothár Péter körüli események kapcsán is sokat gondolkoztam a folyamatokon. Függetlenül attól, hogy nem vagyok nő, és sosem kerültem ilyen helyzetbe, maximálisan elhiszem, és meg sem kérdőjelezem a felmerülő abúzus vádakat. Ugyanakkor a teljes ellehetetlenítésben sem hiszek, mint megoldás. Szerintem a színészek nem azzal példaképek, amit épp a színpadon csinálnak, azok mindig csak példázatok valamire. Éppen ezért nem tartom helyesnek eltagadni tőlük a munkájukat. Ez egy méltatlan és értelmetlen bosszú. Jogi úton kellene a helyén kezelni ezeket a dolgokat, persze nem ilyen törvényekkel, mint amiket manapság hoznak. A felelősségre vonás fontos, de az, hogy szakmai előmeneteleket, és teljes munkásságokat elvágjanak, nekem nem tetszik, ráadásul nem is megoldás semmire. Ha egy embertől elveszed a munkához való jogát, ráadásul egy olyan területen, amiben kiemelkedő tehetsége és tudása van, az olyan mintha teljesen elzárnád mindentől, érvénytelenítenéd.

– Melyek a legemlékezetesebb munkái a hét év alatt?

– Azt hiszem ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert szinte minden évben volt egy-egy olyan munkám, ami igazán emlékezetes maradt számomra. Kiemelkedő ezek közül az általam rendezett Vérnász, vagy az Apátlanul (Platonov) – ezek az egész pályámnak komoly mérföldkövei. De ide sorolnám még a Zsótér Sándor rendezésében színpadra állított Baal-t is, ami nem csupán szerepként, hanem munkaélményként is meghatározó volt, hiszen ismertük ugyan egymást Zsótér Sándorral, de ez volt az első alkalom, hogy együtt dolgozhattunk, és nagyon szerettem.

– A Vérnász komoly szakmai elismeréseket kapott. A körülmények is közrejátszottak ebben, vagy az alkotói énje teljesedett ki éppen itt?

– A Vérnász máshol nem születhetett volna meg, ebben a Kecskemét City Balettnek hatalmas szerepe volt. Frederico Garcia Lorca mindig is foglalkoztatott, de az, hogy bele mertem vágni, Barta Dóráék társulatának is köszönhető, hiszen éreztem, hogy velük olyan szintre lehet emelni ezt az előadást, amiért érdemes megcsinálni. Ez egy abszolút szerencsés kecskeméti csillagállás volt, nem hiszem, hogy máshol összejöhetett volna.

– Hogyan tovább?

– Most hazamegyek. Salgótarjánban születtem, de még sosem játszottam a Zenthe Ferenc Színházban.

– Hogy-hogy?

– Nem volt rá időm. Korábban a Kaposvári Egyetemen vittem osztályt, azért nem. Aztán – bár szabadúszóként dolgoztam – mindig a kecskeméti színház élvezett előnyt, így mikor hívtak, sajnos sosem volt alkalmas. Most viszont minden adott hozzá. A pandémia alatt nem nagyon tudott az ember előre tervezni. Hiába van irányomban egy markáns befogadó készség a szakmában, azért a világjárvány erősen korlátozta a színházak és a társulatok működését, néha szinte reménytelen helyzetben voltak. Kegyetlen időszak volt ez a színészek számára. Én például tavaly novemberben kezdtem el próbálni Szombathelyen, Mohácsi János rendezésében a Farsang című darabot, és egészen idén májusig kihúzódott a próbafolyamat, hiszen csak szakaszokban tudunk haladni a vírus miatt. Eddig is tudtam, hogy így van, de ennyire zsigerileg most éreztem meg, hogy mennyire a nézőkért dolgozunk. A kapcsolódás és a visszajelzések hiánya nagyon rossz volt. Nem gondoltam volna, de engem nagyon megviselt. Remélem, hogy most már megindul a kilábalás. Én mindenesetre nagyon szeretnék szerepelni és rendezni is.

– Publikus már, hogy milyen darabokra szerződik?

– Rendezni fogom Örkénytől a Kulcskeresőket. Közben 100 éves jubileumát ünnepli a város, és 10 éves lesz a Zenthe Ferenc Színház, amire kiírtak egy pályázatot. Kiderült, hogy a volt diákkori színjátszó rendezőm viszi színpadra a nyertes darabot, ebben játszom nála. Az évad végén pedig lesz egy olyan feladatom, amit már régen vártam. Tarnóczi Jakabbal dolgozunk egy olyan összművészeti előadáson, ami saját darab lesz. Nem egy már kész előadást viszünk színpadra, hanem a mi kezeink alatt születik meg. Ennek egyelőre még csak munkacíme van.

– Ingázni fog?

– Az otthon tekintetében nem jelent váltást, hogy Salgótarjánban játszom. Szerencsére földrajzilag is nagyon jó helyen van az a lajosmizsei tanya, ami már évek óta az otthonunk. Ráadásul Kecskemét is közel áll a szívemhez. Megszerettem ezt a várost, azzal együtt is, hogy programok és lehetőségek terén lehetne kicsit színesebb a paletta. Hálás vagyok a kecskeméti nézőknek, hogy a hét év alatt háromszor is nekem szavazták meg a Legjobb színész díját, és jó volt érezni a szeretetüket az előadásokon is. Sajnos azt nem lehet megcsinálni, hogy a darab végén kiáll az ember, és ezt elmondja nekik, de egy ilyen felület alkalmas lehet arra, hogy most eljusson hozzájuk.