Feltárják a több száz éven át lakott Ság falu maradványait

Az új tiszaugi híd és az M44-es építkezésétől nem messze, közvetlenül a töltés mellett hónapok óta dolgoznak a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei is. Hamarosan gátkorrekciós árvízvédelmi munkálatok kezdődnek majd, a töltést jó darabon elbontják és új nyomvonalon, a medertől távolabb építik meg. A területen anyagnyerőhelyet is nyitnak. Emiatt vált szükségessé a régészeti lelőhely teljes felületű megelőző feltárása, melyet a Várkapitányság Zrt. alvállalkozójaként végez a múzeum – mondta el Wilhelm Gábor régészeti osztályvezető.

Több szempontból különleges ez a helyszín. A Tisza közép-­magyarországi szakaszán kevés helyen van rá példa, hogy a folyó északnyugati irányba folyna, itt viszont jó egy kilométeren keresztül igen. Ami pedig szintén érdekes, hogy a folyó menti magaslaton az írott források szerint a 11. századtól egészen a 16. század végéig létezett a Ság nevű falu, de mint a szakemberek jelenlegi kutatásai bizonyítják, már jóval a honfog­lalás előtt, az avar korban is lakott volt.

Wilhelm Gábortól megtudtuk: Ság története a megye más hasonló korú településeihez képest nagyon jól dokumentált, meglepően sokat tudni róla a források révén. Neve valószínűleg a halom jelentésű „ság” szóból származik, ez a régebbi földrajzi adottságokat figyelembe véve észszerű magyarázatnak tűnik. Első említését 1075-ből ismerjük, amikor I. Géza király a falut (villa Sagi) földjével és szabad gázlójával, vásárával együtt a felvidéki garamszentbenedeki apátságnak adományozta.

– A feltárás azért izgalmas, mert sok mindent megerősített az eddigi adatokból, viszont sok helyen korrigálta is azokat. Kiderült, hogy magát a települést már a késő avar korban létrehozták, az akkori épületekben pedig honfoglalás kori leleteket is találtunk, amelyek arról is tanúskodnak, hogy a 8-9. századot követően az itt élő avarokat helyben érhette a magyar honfoglalás – részletezte a régész. Még régebbről, a neolitikumból egy hatalmas őstulokszarv, a késő bronzkorból bronzeszközök kerültek elő.

A falu jelentős halászati és kereskedelmi központ lehetett az Árpád-korban, a 11. században már biztosan volt temploma is, sőt, a tulajdonos apátság egy magtárral és istállóval felszerelt birtokközpontot is kialakított, kápolnával és néhány cellával a szerzetesek részére. Nagyobb pusztulás nélkül vészelte át a tatárjárást, és megindulhatott volna a mezővárossá válás útján is, ha a rá szemet vető környékbeli földesurak nem háborgatták volna annyit. Volt, hogy a vetést gázolták le, máskor elfoglalták az apátság birtokait és elűzték a réteket, nádasokat bérlő jobbágyokat (az 1350-es évek körül egy időre el is néptelenedett). 1465-ben aztán az állandó zaklatások miatt az apátság el is cserélte Ságot más birtokra. A gyakori birtokosváltozások hozzájárultak a település hanyatlásához, a török korban, 1561-ben már csak 10 portát és 10 jobbágyot írtak össze. 1596–97-ben, a „tizenöt éves háború„ során egy nagy krími tatár támadás érte el a környéket, amely Kecskeméttől Szegedig megsemmisítette a falvak többségét. Ennek esett áldozatul Ság is: teljesen elpusztult, lakossága elmenekült, és később nem is tértek vissza.

A régészek már november óta dolgoznak, több tízezer négyzetmétert vizsgálnak át. Az esős napok igencsak megnehezítették a dolgukat, még terepjáróval sem igen lehetett eljutni az ásatásra a vendégmarasztaló agyagos talajban. A határidőre is nagyon figyelniük kell, hogy a gátépítés ne szenvedjen csúszást. Wilhelm Gábor azonban kijelentette: a beruházóval egyeztetett ütemterv alapján jól haladnak, folyamatosan adják át a területet.

A múzeum régészeti osztályvezetője körbe is vezetett minket a feltáráson. Mint elmagyarázta, a korábbi szántások és a töltés építése miatt az egykori halom ellaposodott, noha még a középkorban és előtte is kiváló feltételeket kínált az életre. Mostanra már jól kivehető a település szerkezete: a magaslat tetején állhatott az udvarház és a módosabb családok téglaházai, szinte mindegyikben látni az egykori kemencék maradványait, és jól kivehetőek a tetőt tartó cölöpök mélyedései is. Lentebb a gazdasági épületek, vermek, még távolabb pedig az istállók, karámok helyezkedtek el. Wilhelm Gábor kijelentette: ennyi állatcsontot eddig egyetlen ásatásán sem talált.

– A csontok nagy mennyisége arra utal, hogy egy módos közösség élt itt, hisz a húsevés akkoriban (is) kiváltságnak számított. Vásárokat is tartottak itt, és rév is működött a falu végében, ez egyidőben a görögkeleti szávaszentdemeteri apátság tulajdona volt, ők üzemeltették és fölözték le a hasznát. A halászatra is rengeteg lelet utal, így például a dobóhálók ólomnehezékei vagy a háló merevítésére szolgáló kececsontok – mondta a szakember.

Ékszereket is találtak

A leletanyag kifejezetten gazdag, már több mint száz rekesz került be a múzeumba. Fémdetektorral több ezer kisebb-­nagyobb fémtárgyra bukkantak, köztük igen mutatós darabokra: ékszerekre, pecsétgyűrűkre, ruhadíszekre. Megemlítendő még egy bizánci típusú ereklyetartó mellkereszt és egy Zsigmond korából származó hamis aranyforint is. Több kardmaradvány is napvilágot látott, egy penge éppen a látogatásunk előtti nap került elő a földből. Egy gödörbe rejtett 16. századi ládában vagy kétszáz vaseszköz lapult, amelyek nagy része a használat során eltört, megkopott, és elrejtésük előtt talán egy kovácsműhelyben vártak arra, hogy a mester újra­hasznosítsa őket.