Harmincöt éve él a dobok bűvöletében Horváth Levente

Horváth Levente pedagógus családba született. A fiúcska mondhatni az anyatejjel szívta magába a zene szeretetét, a széles érdeklődési körű és nagy műveltségű rajztanár édesapja és énektanár édesanyja mellett.

– Kiváló ritmusérzékem már korai gyermekkoromban megmutatkozott. Nagy előszeretettel vertem a ritmust a fazekakon, az állólámpán, illetve szinte mindenen, ami a kezem ügyébe akadt. Szüleim végül arra az elhatározásra jutottak, hogy érettségire meglepnek egy dobszereléssel, hogy kibontakoztathassam a bennem szunnyadó tehetséget. A szett összeszerelését követően azonnal neki is láttam a bőrök püfölésének. Három nap után felmenőimnek elfogyott a türelme és „kilakoltattak” a házból. A gyakorlást így kénytelen voltam egy kunszentmiklósi ismerősöm próbatermében folytatni – emlékezett vissza mosolyogva a kezdetekre Horváth Levente.

A fiatal dobos középiskolás évei után kezdett el aktívan zenélni. Barátaival Warga Péterrel, Kenéz Tamással és Honti Rolanddal megalakították első zenekarukat az Infantillicát, leginkább klasszikus rockot és heavy metált, illetve kissé erőltetett, de saját ötletekkel megfűszerezett „értelmiségi” rockot játszottak.

– Dobolni autodidakta módon, hallás után tanultam meg. Példaképeim az akkor divatosnak számító együttesek ütősei, Stewart Copeland, a Police és Nicko McBrain, az Iron Maiden tagjai voltak. A hazai zenészek közül leginkább Döme Dezső játéka ragadott magával. Zenei ismereteimet több zenekarban kamatoztattam. Közülük a legkiemelkedőbb a csaknem három évtizedes múltra visszatekintő Kunokák, melynek alapító tagja és egyben névadója is vagyok. A kiváló helyi zenészekből álló csapattal nagyon sok fellépésünk volt, helyben és a megye településein nagy népszerűségnek örvendtünk, de több alkalommal megfordultunk a fővárosban és Erdélyben is. Saját szerzeményeinkből született meg az Egyszer majd jót nevetünk rajta című lemezünk – fogalmazott Horváth Levente.

A zenekarnak az anyagiak és a megfelelő menedzselés hiánya miatt nem sikerült az élvonalba berobbannia, de gyakran felléptek országos hírű együttesek előzenekaraiként.

– Magam is több alakommal vívtam ki az élvonalbeli muzsikusok elismerését. A legemlékezetesebb és a leghumorosabb eset még pályám kezdetén volt. Budaörsre kaptunk meghívást, mint Nagy Feró előzenekara. A helyszínre én futottam be legelőször. Nagy izgalmamban a dobfelszerelést a nézőtérrel ellentétes irányban állítottam fel, amiből a technikusok arra következtettek, hogy egy alternatív bandával van dolguk. A műsor elkezdődött, ám együttesem tagjai sehol sem voltak. Ekkor kért fel a Beatrice frontembere, hogy szálljak be hozzájuk dobolni. A premier annyira jól sikerült, hogy a fellépést követően nem győztem autogramot adni. Ekkor tapasztaltam meg először, hogy milyen a siker íze. Szakmai szemmel viszont a legjobb élményem talán budapesti fellépéseim voltak a Prognózisos Jankai Béla klubjában – emlékezett vissza Horváth Levente.

A kunszentmiklósi dobos másik meghatározó zenekara a 2011-ben alakult Helyi Érzéstelenítés (HÉ!) volt.

– Az első időszakra csupán néhány koncerttel számoltunk, ehhez képest a következő év végéig már tucatnyi alkalommal léphettünk színpadra. A hirtelen jött népszerűségre majdhogynem ráment a zenekar. Többen kiléptek, illetve új tagokat is keresnünk kellett. A banda végül is talpra állt, és máig is működik. A pandémiás időszak miatt mindkét együttesem parkolópályára kényszerült, ám a dobverőket nem tettem le. Az év elején hoztuk létre az öttagú Böbe Rock Band-et. Bemutatkozásunk március 15-ére esett, az anyagot a zenekar YouTube-csatornáján tekinthette meg a közönség, ugyan úgy, mint április 11-én a költészet napi műsorunkat. A munka természetesen nem állt meg. A tervek szerint a nyáron kezdődik el a Kunokák együttes új lemezének rögzítése, amelyet fennállásunk harmincadik évfordulójára szeretnénk kiadni. A lemezre saját dalaink kerülnek – tette hozzá Horváth Levente.

A lényeg, hogy jól szóljon a dal

A zene életem fontos része, ám törekszem arra, hogy fontossági sorrendet állítsak a család, a munka és a koncertezés között. A vidéki muzsikusok számára a zenélés elsősorban az önkifejezés egyik formája, mert támogatók és menedzser hiányában nincs arra lehetőségünk, hogy profik legyünk. Számomra az a lényeg, hogy jól szóljon a dal. A legnagyobb fizetség pedig, ha látjuk, hogy a közönség élvezi a produkciónkat – tette hozzá Horváth Levente.