Munkáikban megjelennek az ősi magyar hitvilág motívumai

Blaskó Sándor szobrászművész a magyar hagyományban gyökerező, organikus művészeti törekvések egyik országosan ismert képviselője bútorasztalosnak tanult Szolnokon. Tehetségére szakoktatója figyelt fel, ami bátorságot adott neki ahhoz, hogy művészeti pályára lépjen. – Szobrásznak tanultam a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Kő Pál, a Kossuth- és Prima Primissima díjas szobrászművész volt a mesterem. Az útkeresés közben fedeztem fel az organikus művészetet, melynek a legfőbb irányvonala az ősi magyar hitvilág, mitológia, alkotásaim java részén ezek a motívumok láthatóak – mesélt pályájának kezdetéről Blaskó Sándor.

A szobrászművész az ősi magyar hitvilágot igyekszik megérteni és annak nyomán születnek alkotásai. Zömében agyaggal dolgozik, de nem idegen tőle a fa, a bronz és a kő sem. – Népüknek van egy nagyon tiszta ősi erkölcsisége, ami mára feledésbe merül. Úgy nőnek fel a nemzedékek, hogy nem ismerik ennek jel- és képrendszerét, erkölcsiségét. Nekem viszont sikerült mindezt megérteni és magamévá tenni. Aki a magyar népművészet jeles munkáit vallatja, kivirulhat tőle, jó példa erre a néptánc és a népzene. Ezek az erények ugyanis gyógyító erővel bírnak. Az én művészetemet fel lehet fogni egyfajta irányításnak, üzenetnek, tanításnak – fogalmazta meg alkotói hitvallását Blaskó Sándor.

A szobrászművész alkotói hitvallása a családban is kiváló táptalajra lelt. Felesége és lánya népi kézműves szakmát tanult Nádudvaron. A nemezelésben találták meg a számukra megfelelő elfoglaltságot, amit ma már művészi szintre fejlesztettek. – Gyermekkoromban szerettem festeni és kézimunkázni. A magyar mellett más népek kultúráit is tanulmányoztam és kerestem a közöttük lévő kapcsolatot, a lélek hangját. Hetedik osztályos voltam, amikor ellátogattunk a nádudvari képzőművészeti iskolába, ahol később kitanultam a nemezelés mesterségét. Alkotásaimhoz a hagyományos minták mellett modernebb, saját magam tervezte motívumokat is használok – beszélt magáról Blaskó Katalin.

Az abonyi szobrászművész felesége, Blaskó Marcella a lánya hatására kezdett el nemezelni, ami olyan jól ment, hogy még a szakmáját is feladta. – Építészmérnöknek tanultam, de közben rájöttem, hogy közelebb áll hozzám a képzőművészet. A tehetségemet a nemezelésben kamatoztattam. Racionális vagyok, így én inkább a minta felnagyítását, rajzolását végzem, míg lányom a színekkel foglalkozik. Ebből adódik, hogy sok közös munkánk van, de természetesen mindkettőnknek megvan a saját stílusa, képi világa. Leginkább ruhákat, ékszereket, dísztárgyakat, takarókat, képeket készítünk.

Motívumkincsünket a magyar népművészetből és az ázsiai nemezkészítő népektől vesszük. Kis családunk valamennyi tagja a népi vonalat képviseli, erős alkotói vágy él bennünk, és ezt szeretnénk mind a hárman művelni és továbbadni – tette hozzá Blaskó Marcella.

A nemezelés művészete

A nemez ősi eredetű textil, amit hagyományosan birkagyapjúból gyúrnak vizes közegben. Bizo­nyított tény, hogy a nemezkészítés ősibb mesterség és művészet, mint a fonás vagy a szövés. A nemezelést az asszonyok végezték. Honfoglaló őseink ruházatának egyik jellegzetessége a nemezsüveg volt. A nemezsátrakat az egykorú források szerint honfoglaló őseink elsősorban a nyári szállásokon használták. A XIII. század végére a sátrak szinte teljesen eltűntek, a magyarok véglegesen letelepedtek falvaikban, boronaházaikban. A nemez azonban nem tűnt el a magyar nép életéből. A nemezből készült ruhadarabok többségét a XIX. századtól kiszorították a modern textilipar más anyagai, ez alól egyedül a fejfedő jelentett kivételt. Manapság a nemezt az iparban, mezőgazdaságban és gyógyászatban is felhasználják. Nemezből készülnek népművészeti, kézműipari termékek és műalkotások is.