Kun hagyományaikat húsz éve fegyverrel is ápolják

A hagyományőrző egyesület 1998-ban alakult Lesi Árpád, a város jelenlegi polgármestere kezdeményezésére. A kunok a XIII. század végén, a XIV. század elején, a tatárdúlást követően újra betelepültek a Felső-Kiskunságba, akkor az Iloncsuk nemzetség bírta ezt a területet Kiskunlacházától a mai Kunszállás környékéig. Innen ered az egyesület neve, amit az alapítók választottak, így tisztelegve kun őseik előtt. A tagság akkor még kizárólag csak íjászattal foglalkozott, tudásukról versenyeken adtak számot. A vezetői teendőket tíz esztendeje vállalta magára Vass Gergő, aki tízévesen kezdett el versenyszerűen íjászkodni az akkori Iloncsuk Szabadcsapatban, melynek irányítását tíz éve vette át. Hagyományőrző munkáját a Kunszövetség 2015-ben Sudár István-díjjal ismerte el.

– Az íjászatról egy történelmi, rekonstrukciós vonalra álltunk át. Fő profilunk a XIII. századi, vagyis a beköltözés korabeli kunok megjelenítése. Lényegében katonai hagyományőrzők vagyunk. Felkutatjuk a történelmi korok hagyományait, elkészítjük a viseleteket, a fegyverek másait, megtanuljuk, majd a nagyközönségnek is bemutatjuk, megismertetjük használatukat – foglalta össze az egyesület célját és tevékenységét Vass Gergő.

A ruházatok és a fegyverek jelentős részét maguk állítják elő. Az aprólékos kutatómunkát követően szerzik be a viseletekhez szükséges textileket, gyapjú anyagokat, vásznakat, ami esetenként bizony hosszú utánajárást igényel.

– A páncélzatok, a bőrök, a fegyverek előállítása, köszönhetően annak, hogy a csapatban több szakember és néhány ügyes kezű amatőr is van, kicsit könnyebben megy. Rendívül nagy figyelmet fordítunk viszont arra, hogy minél professzionálisabbak legyenek eszközeink, így a „komolyabb” darabok elkészítését profi fegyverkészítőkre és kovácsokra bízzuk. Ma már több korszakban is meg tudunk jelenni, nemcsak XIII. századi kunban, hanem a X. századi magyarban, XVI. századi tatárokként és 1848-as jászkun nemzetőrökként is – tette hozzá az egyesület vezetője.

Valamennyi korszaknak megvan a jellegzetes viselete, fegyverei, harcmodora. A csapat tagjai heti rendszerességgel összejárnak, hogy mesterfokon tudjanak bánni a harci eszközökkel, illetve felelevenítsék tudásukat. A fegyverek használata elővigyázatosságot, komoly gyakorlást igényel, mert igaz, hogy a szablyák nem élesek, a lándzsák sem hegyesek, de nem hozzáértők kezében az eszközök akár komoly sérülést is okozhatnának. A gyakorlati ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy rendszeresen bővítsék elméleti tudásukat.

A csapat – „nagycsaládi” jelleggel – közel 40 főt számlál, közülük tizenöt a „hadra fogható” harcos, akik rendszeresen tartanak bemutatókat határainkon belül és kívül is. Kedvencük a várpalotai Diadal napja, ahol ostromló krími tatárokként indulnak rohamra.

– A hazai felkérések mellett külföldön is gyakran megfordulunk, kiváló kapcsolatot ápolunk a kora középkori hagyományokat őrző, Brno környéki cseh-morva csapattal, a török kori lengyelországi szárnyas huszárokkal, valamint a második világháborús ulánusokkal is. Az idei esztendő nagyon sűrűnek ígérkezik, rengeteg a rendezvény és a megkeresés. Több futó projektünk is van, mint például a Kunok hagyatéka című vándorkiállításunk. Emellett készülünk egy állandó kiállításra, amely a megújuló Virágh-kúriában kap helyet – vázolta a tennivalókat és terveket a fiatal hagyományőrző.

Az egyesület kiemelt feladta a csapat eszközeinek, ruházatának továbbfejlesztése, jelenleg az 1848-as jászkun nemzetőrség felszerelésének bővítésén munkálkodnak. A rávalót saját zsebből, a bemutatókon befolyt pénzből, az önkormányzati, pályázati és a pártolók támogatásaiból teremtik elő.

– Hagyományaink ápolására azért kell nagy hangsúlyt fektetnünk, mert a múltunk nélkül nem lenne jövőnk. Ha nem tudnánk, hogy kik vagyunk és honnan jövünk, mik a hagyományaink, akkor nem értenénk meg jelenünket. Ha nem értjük jelenünket, a jövőnk is elveszhet – fogalmazta meg hitvallását Vass Gergő.

Nem egy elvadult vagdalkozást kell elképzelni, vannak szabályok

Vass Gergő azt is hangsúlyozta: – Nem egy elvadult vagdalkozást kell elképzelni, hiszen ahogyan minden más harcművészetnél, itt is mindennek szigorú szabályai vannak. Pontosan tudnunk kell, hogy vágunk egy szablyával, védekezünk pajzzsal, vagy éppen a kettőt együtt hogyan használjuk. Mások a szabályok a párharcnál, vagy csoportos küzdelemben. Nem mindegy, hogy az ellenfél milyen fegyverrel van felszerelkezve, és a talaj minősége sem elhanyagolható szempont. Leginkább gyalog harcolunk, de már folyamatban van az egyesület „lovasítása”. Az állatokat ridegen tartjuk, ellátásukról magunk gondoskodunk, földet művelünk, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű takarmányt kapjanak hátasaink – tette hozzá Vass Gergő.