2018.03.14. 11:30
Nagykorúsítja operarepertoárját a kecskeméti színház
Kettős bemutatót tart szerda este a kecskeméti színház. Az első felvonásban Rómeó és Júlia története elevenedik majd meg a Kecskemét City Balett előadásában a Kelemen László Kamaraszínház színpadán. A második felvonásban pedig a színház első felnőtteknek szóló opera-előadását tekintheti meg a közönség. A Négyhangú operáról, Tom Johnson minimalista darabjáról Károly Katival, a produkció zenei vezetőjével és zongoristájával beszélgettünk.
A négy hang: Fischer Lilian (szoprán), Aradi Imre (tenor), Megyesi Schwartz Lúcia (mezoszoprán) és Ferencz Bálint (bariton)
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Hraskó István
– A Négyhangú opera lesz a Katona József Színház első felnőtteknek szóló opera-előadása. Eddig miért nem szerepelt a műfaj a színházi évadok repertoárjában?
– Eddig is voltak kezdeményezéseink, hogy a komolyzenét becsempésszük a színházi évadok terveibe. Cseke Péter évek óta támogatja a törekvésemet, hogy operát is játszunk a kecskeméti színházban. Ő is vallja, hogy az opera színházi kultúránk igen fontos része, és nyitott volt arra, hogy kipróbáljuk magunkat. Bizonyos szerzők operarészleteit belehelyeztük már egy-egy mesedarabba. A Varázsfuvolából például készítettünk egy gyerekeknek szóló, egyszerűsített változatot. Mindezt azért, hogy barátkozzanak az opera világával. Terveztük, hogy egyszer majd csinálunk a felnőttek részére is operát, és most eljött a várva várt pillanat. Nagy örömünkre az első perctől összhangra találtunk Réczei Tamással, aki a darab rendezője és Katonka Zoltán koreográfussal. Azonnal értették és érezték, hogy milyen módon lehet a zenei anyagunkkal dolgozni, vizualizálni ezt az operát a nézők számára.
– Miért éppen Tom Johnson Négyhangú operájára esett a választásuk?
– Egyrészt, mert kevés szereplős. Mindössze egy zongorára és négy énekesre íródott. Egy prózai színházban ritka, hogy legyenek olyan színészek, akik képesek operát énekelni, hiszen ez a műfaj egy egészen különleges színpadi létezést igényel. Elsősorban zenei közlést, melyhez egy prózai színész nincs hozzászokva. A másik oka, hogy ez részünkről alapvetően egy kísérlet. Egyfelvonásos darab, ezért úgy gondoltuk, megfelelő első lépcsőfok lehet az operákhoz való közelítésben.
– Meglepően hangzik, hogy mindössze négy hang elegendő egy operához.
– Négyhangú opera egyrészt azért, mert négy énekes szerepel benne. Egy szoprán, egy mezzoszoprán, egy tenor és egy bariton. Másrészt pedig, mert a 12 zenei hangból, melyet használni szoktunk az európai zenében, mindössze négyet – D, E, A, H – használ a zeneszerző. Ez bizonyos fokú korlátozás is, ugyanakkor rengeteg variáció- és játéklehetőséget kínál ez a négy hang is. Megmutatja, hogy mennyi mindent lehet csinálni mindössze négy hangból. A romantikus nagyoperák után egyszerűen annyira teljessé vált a műfaj harmóniavilágában, szenvedélyességében, hogy úgy tűnt, a zeneszerzők az összes rendelkezésükre álló eszközt kihasználták már. Éppen ezért egyre inkább kezdtek új utakat keresni, melyek révén megújulhat a komolyzene, és a 20. századi zenében a szerzők gyakran inkább a zene matematikai oldala felé fordultak. Tom Johnson 1971-ben írta ezt az operát, tehát e darab is az útkeresés egy próbájának tekinthető.
– Mennyiben opera és mennyiben operaparódia?
– Az áriák között recitativók vannak, továbbá elhangzanak benne duettek, tercettek és kvartett, tehát minden, mely egy operát jellemez. Szerkezetét tekintve tehát tökéletes opera. A paródia része, hogy a recitativókat általában nem egy hangra szokták írni a zeneszerzők, ebben az operában azonban mindig egy hangon hangzanak el. Továbbá nincs konkrét története, nincs egy dramatikus íve. Kicsit afféle angol humor vonul végig az egész operán. Tulajdonképpen az énekesi archetípusok humoros jellemzése. Parodizálja például, mikor valaki bizonytalan abban, amit énekel, és számolja az ütemeket, nehogy lekéssen. Vagy mikor az énekesek rivalizálnak egymással egy duettben. Bizonyos értelemben az énekesi létnek a fonákját mutatja meg egy kicsit.
– Kiket láthat majd a közönség az előadásban?
– Mezzoszoprán nincs a társulatunkban, ezért egy nagyon kedves barátnőmet, Megyesi Schwartz Lúciát hívtuk meg, aki a Magyar Állami Operaházban énekel. Számára természetes közeg az opera. Fischer Lilian, aki a szoprán az előadásban, tavaly óta a társulatunk tagja. Musicalekben, operettekben és prózai darabokban is játszik nálunk, de a képesítése szerint operaénekes. A Szegedi Zeneművészeti Egyetemen végzett opera szakon, úgyhogy neki is anyanyelve az opera. Továbbá van két csodafiúnk, Ferencz Bálint, aki a bariton és Aradi Imre, aki a tenor lesz majd. Bár alapvetően prózai színészek, mégis olyan hangi kvalitásokkal bírnak és olyan évtizedes énekesi múltra tekinthetnek vissza, mely alkalmassá teszi őket, hogy operában is kipróbálhassák magukat, és bizonyíthassanak.