Illatok és érzelmek a színpadon

– László Miklós komédiája egyike azon kevés magyar vígjátéknak, amit világszerte is sikerrel játszanak, immár közel száz éve. Miért vette elő a Vastaps Produkció?

– A társulat minden évben készül arra, hogy létrehozzon egy bemutatót a város új kamaraszínházában. 2017-ben Gergely Tamás társulatvezető engem kért fel rendezőnek, és közösen ötleteltünk azon, mit vigyünk színpadra. Elolvasva az Illatszertárt, megmozdult bennem: vajon miért egy drogériá­ban játszódik, és nem bárhol máshol? Arra jutottam, hogy az illatok valószínűleg hatnak a történet szereplőire, egyfajta mozgatórugói a cselekmények. Gergely Tamás alakítja az idős üzletvezető segédjét, aki mint Shakespeare Puckja, összekavarja a dolgokat. Jó szándék vezérli, csak mindig elvét valamit, többek között ezáltal is keverednek konfliktusból konfliktusba a darab szereplői.

– Rendezőként milyen egy jól megírt darabbal dolgozni?

– Van jó és rossz oldala. Egy szépen megírt, fordulatos szöveggel izgalmasak a próbák, jó vele játszani. De éppen emiatt a pontos, részleteiben is kidolgozott megfogalmazás miatt a szereplők inkább elmondják a darabot, így kevés a lehetőség a színházi jelképek használatára. Meg kell maradni ennél a hiperreál játéknál, nem lehet misztikus vagy spirituális szálat beleszőni. Ebben a tekintetben meg volt kötve a kezem.

– Egy felvonás, bő másfél óra. Végig bírják ülni a nézők?

– Nincs ezzel probléma, a társulat előző bemutatói is hasonló időtartamúak voltak, és jól vette a közönség. Más kérdés, hogy olyan játszókkal dolgozunk a színpadon, akik néhány éve gyakorolják és tanulják a színészmesterséget, és nem ez a fő elfoglaltságuk. A színpadi jelenléthez energia kell, és a mi – munkahelyen, családban helytálló – felnőtt játszóink erőtartalékai nagyjából ekkora darabra vannak kalibrálva, azt viszont kiválóan bírják.

– Mi vonzza az amatőr színtársulatok előadásaira a kecs­keméti közönséget?

– Az igény kettős. Egyre több felnőtt jelentkezik, hogy szeretné kipróbálni magát színpadon. Ez egy látványos ten­dencia, évről éve tíz-egynéhány fővel bővül a vastapsos gárda. Ami a közönséget illeti, az emberek szeretnek egy rövid időre visszalassulni a mindennapok rohanásából, a színház révén andalogni egy kitalált időben és térben. Lehetséges, hogy az előadás reagál a hétköznapokra, de fontos az is, hogy ne legyen nehéz dekódolni a színházi jeleket. A vastapsos Illatszertárban rámutatunk arra, mennyire nem ismerjük azokat, akikkel nap mint nap találkozunk. Ha több információhoz jutunk róluk, ha többet beszélgetünk velük, máris jobban megértjük, és felébred az empátiánk, türelmünk velük szemben. Úgy gondolom, ez nagyon is hiányzik a mai emberek hétköznapjaiból.

– Honnan indult, hova tart a Vastaps Produkció?

– A Kecskeméti Színjátszó Műhely vezetőjeként 2012-ben indítottam egy felnőtt színjátszó csoportot. Volt, aki már régebben is járt hozzám, de voltak újonnan csatlakozók is. Ilyen volt Gergely Tamás, aki kíváncsiságból jött el játszani, de úgy megtetszett neki, hogy néhány év közös munka után saját társulatot szervezett, melynek szakmai fejlődését a Vastaps Színjátszó Tanoda biztosítja. Ez lett a Vastaps Produkció. Most ott tartanak, hogy önállóan szervezik a munkájukat, engem már csak rendezni hívnak, vagy tréninget tartani. Ez a társulat valahol az én gyerekem is. Mostanra elengedtem a kezét, és abban reménykedem, hogy tagjai megfelelő motivációval és erős tartalommal lesznek jelen a színpadon. Vallom, hogy a színház nem egy szimpla szórakozási forma. Akkor van rá szükség, ha kommunikálni, közvetíteni szeretnénk valami nagyon fontosat, ami nem csak minket, de az egész társadalmat érintheti.