Galériával / Videóval

2024.09.05. 13:58

Megérkezett Kecskemétre a honvédség vadonatúj KC–390-es szállító repülőgépe

Csütörtökön a kecskeméti repülőbázisra, új otthonába érkezett az első, magyar részre gyártott KC–390-es katonai szállító repülőgép. A csúcstechnológiás, multifunkcionális, brazil gyártmányú repülőgéppel új képességekkel bővül a Magyar Honvédség, ami egyben a megújulását is jelképezi – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülőbázisán tartott repülőgépátadó ünnepségén.

Horváth Péter

Az Embraer KC–390 Millennium nem először szállt le a kecskeméti kifutópályára. Mint arról akkor beszámoltunk, idén áprilisban több mint két hetet töltött a kecskeméti repülőbázison, amikor a speciális NATO kommunikációs eszközök beépítését és ezek validációját hajtották végre brazil, portugál, német és magyar szakemberek. A magyarországi tartózkodása után Brazíliába – a gyártási munkálatok befejezésére – visszatérő gép csütörtökön végső állomáshelyére érkezett.

KC–390-es szállító repülőgép, honvédség Kecskemét
Megérezett a honvédség vadonatúj KC–390-es szállító repülőgépe Kecskemétre
Fotó: Bús Csaba

A Magyar Honvédség az AN–26-os katonai szállító repülőgépek hadrendből történő kivonása és az egyre növekvő katonai szállítási igények nyomán két Embraer KC–390 típusú szállító repülőgépet szerez be, melyekkel a honvédség újabb képességgel bővül a katonai légi szállítás terén. Az akár 26 tonna hasznos terhet is szállítani képes géptípus magyar változata alkalmas légi utántöltésre, és intenzív ellátásra szoruló betegek, illetve sérültek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is.

A típus kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a repülőgép felszereltsége többféle szerepkörben is lehetővé tegye az alkalmazást. A légi utántöltő képesség az elsők közt szerepelt, hiszen a Gripenek alkalmasak erre, de mindezidáig korlátozott lehetőség volt ezt a képességet fenntartani. Nagyon fontos tulajdonság a nagy tömegű teher szállítása, és ezzel együtt annak ejtőernyővel történő célba juttatása. 

A KC–390-hez hasonló képességekkel a Magyar Légierő eddig nem rendelkezett.

A gép magyar lajstromba kerülése a megérkezését követő napokban, a hazai átadási procedúrát követően történik meg, hogy ezután megkezdődhessen a magyar szakszemélyzetek gyakorlati kiképzése a típuson.

Ezzel a géppel a legmodernebb eszközökkel rendelkezik majd hazánk egy esetleges egészségügy kimenekítésre, hiszen teljes körűen felszerelt betegágynak a repülőgépbe való integrációját is tartalmazza a KC–390 katonai szállító repülőgép.

Jelenleg négy pilóta és öt load master (rakodásvezető) képzése fejeződött be a gyártó brazíliai képzési központjában, míg a második csoport repülőműszaki szakember éppen csak elkezdte több hónapos képzését. Ez évben tíz repülőműszaki szakember már sikeresen teljesítette a típusátképzés vizsgáit, és a repülőgép megérkezését követően tovább folytatják a gyakorlati képzésüket, immár hazai pályán, saját repülőgépen. Így hamarosan a frissen kiképzett műszaki és hajózó személyzettel kezdhetik el a repülőgép üzemeltetését a repülőgépgyártó helyszíni támogatása mellett.

Joao Bosco da Costa Jr., a gépet gyártó Embraer Defense & Security elnök-vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy hazánk a második NATO-tagország, mely az Embraer KC–390 repülőgépet rendszeresíti légierejében. Az erről szóló szerződést 2020 novemberében írták alá a felek, amit számos tárgyalás előzött meg. Kiemelte, hogy a típus rendkívül hatékonyan járul hozzá a magyar haderőhöz. Arról is beszélt, hogy immár Portugália, Hollandia, Ausztria és Csehország is a típust választotta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta: a magyar haderőfejlesztés mérföldkőhöz érkezett.

– De mintha a magyar haderőfejlesztés mérföldkövei gyakrabban lennének leütve, mint egy mérföld. Csak a múlt héten érkezett három új Leopárdunk, és sorolhatnám mindazokat a haderőfejlesztés eredményeképpen ideérkező eszközöket, amelyek a Magyar Honvédséget erősítik. Egy 21. századi összhaderőnemi, magas műveleti értékű új haderőt építünk Magyarországon. Az elsődleges prioritásunk e tekintetben a légvédelem modernizálása volt, hiszen a szomszédunkban egy rettenetes, véres háború zajlik két éve, ez mindannyiunk figyelmét sokkal inkább a ránk leselkedő veszélyekre fordította. Arról kell gondoskodnunk, hogy a légterünk biztonságban legyen – hangsúlyozta a tárcavezető, majd elmondta: vadonatúj radarrendszerek érkeztek, és olyan rakétarendszerek, amelyek a lehető legjobban biztosítják légterünk biztonságát.

Mint mondta, folytatják NATO-vállalásként, és hazánk védelmének elkerülhetetlen fejlesztési lépéseként a nehéz dandárok kiépítését is. Ide tartoznak a Leopárdok és az egyéb páncélozott eszközök. Hamarosan érkeznek a sugármeghajtású, könnyű kiképző repülőgépek, melyek egy most már részben magyar tulajdonban lévő cseh gyárból jönnek, és nem olyan régen a svéd és a magyar miniszterelnök megegyezése alapján újabb négy Gripennel gazdagodik a légierő flottája.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az Embraerrel kötött szerződés úttörőnek számított 2020-ban. 

A gép tulajdonságai a legalkalmasabbá teszik arra a komplex feladatrendszerre, amit egy modern haderőnek teljesítenie kell, olyan rugalmassággal, amiben egyedülálló.

A miniszter elmondta, hogy legalább két Gidrán páncélozott harcjármű, 80 teljes felszerelésű katona, több mint 60 ejtőernyős fér el a 169 köbméteres rakodótérben, valamint légi utántöltő képességgel is rendelkezik, és 2800 kilométeres hatótávolsággal bír – mondta a tárcavezető, kiemelve, hogy a békéhez erő kell.

– Magyarország békepárti ország, elkötelezettek vagyunk a béketeremtésben és a béke megőrzésében, de ehhez a honvédelem vezetésében mindent meg kell tennünk, hogy erős, stabil, megbízható eszközeink legyenek – zárta gondolatait a miniszter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában