Az alkoholizmust és a hajléktalanságot is legyőzte a Wojtyla népkonyha költője

Oskolás János a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének oszlopos tagja. Minden ünnepségen vagy neves vendég fogadására saját verset ír, melyet örömmel hallgatnak meg a népkonyhára járó szegények és a meghívottak. A napokban megosztotta nehéz sorsát hírportálunkkal, példát mutatva, hogy igenis fel lehet állni a legmélyebb gödörből, az alkoholizmusból és a hajléktalanságból is. 

Már gyermekként nehéz sorsa volt

– Karakán kiállását és kedvességét látva, verseit hallgatva, nem gondolná az ember, hogy ennyire kemény utat járt be. Mikor kezdődtek a bajok? – kérdeztük az idén hatvanéves költőt. 

– A gyermek- és fiatalkoromat teljesen tönkre tette az alkohol. A szüleimnek nem volt rám ideje, édesanyám állandóan dolgozott, könyvelői beosztásban, míg édesapám alkoholista volt, tehát rossz példakép. Érzelmileg semmit sem kaptam. Nem tudtam kivel megbeszélni a napi gondjaimat. Bánatomban én is inni kezdtem. Már általános iskolásként gyakran dülöngéltem az alkoholtól. Később ez tovább gyűrűzött. 

Alkoholizmustól a hajléktalanságig

– Mi volt a mélypont?

– Végigittam a fiatalságom. Bátyámat se kellett félteni. Szüleink halála után együtt laktunk. Őt az alkohol agresszívvá tette, ehhez jöttek a szemét haverjai. Engem az utolsó filléremért is ütöttek-vertek. 2001-ben megelégeltem, és 38 évesen úgy döntöttem, inkább az utcán élek. Nyáron jöttem el, eleinte az utcán éltem. Ahogy jöttek a hidegek, bementem a hajléktalanszállóra, de ott mindenemet elloptak. Visszamentem az utcára. Azon a télen rettenetes hideg volt, mínusz 20 fokban a főtéren a szökőkútnál imádkoztam a Jóistenhez, segítsen rajtam. Egy férfi ekkor odajött hozzám. Azt mondta: látom nagy bajban vagy, és elhívott egy közösségbe, ez volt a Kékkereszt. 

Kékkeresztesek segítettek

– Hogyan tudtak segíteni?

– Nekik köszönhetem, hogy újra kezdhettem az életemet. Meglepő módon óriási szeretettel vettek körül, forró teával, süteménnyel kínáltak. Reményt adtak, majd két hónappal később segítségükkel eljutottam Dömösre, Isten földi gyógyműhelyébe!

Február 9. lett az új születésnapja

– Korábban nem volt elvonón?

– Vagy hatszor, de rövid ideig tartott a hatása. A Kékkeresztnél azonban minden megváltozott 2002 februárjában. Mielőtt beléptem a missziós épületbe, még utoljára ittam egy jó „adagot”. Ott azonban hatalmas kedvesség és szeretet vett körül. Én már olyan erős alkoholista voltam, ha nem ittam, delíriumba kerültem és remegtem. Egyik reggel csoda történt, Jézus megszólított és azt mondta: „Ébredj, János, ne mindig másokra számíts, légy önmagad!” Borotválkozás után vettem észre, hogy megszűnt a remegésem! Akkor Jézus beköltözött a szívembe és teljesen megnyugodtam! Az a nap az én új születésnapom, február 9. Azóta se ittam egy korty italt se. Az életem teljesen megváltozott, új szemlélettel néztem a jövőbe.

– Sosem esett kísértésbe az elmúlt 22 évben?

– Egyetlen egyszer szerelmi bánatomban, de szerencsére a barátaim ott álltak mellettem.

Tiszta fejjel sikerült talpra állnia

– Hogyan tudott anyagilag talpra állni?

– Amikor hazajöttem, egy éjszakát az utcán töltöttem, de már más szemlélettel láttam a világot és albérletet kerestem. Egy néninél sikerült szobát bérelnem a Máriavárosban. Nagyon egyszerű körülmények között éltem, de volt tető a fejem felett. Igaz, a szobában télen se tudtam 16 foknál melegebbet csinálni. Jutott az albérletre, rezsire és ételre. Az évek alatt sokat emelkedtek az árak, de később sikerült önkormányzati nyugdíjasházi lakáshoz jutnom, ez sokat segített, mert olcsóbb volt, mint az albérlet. Ma a rokkantsági ellátmányom fele a lakhatásomra, a másik fele a gyógyszerekre megy, ruháimat adományként megkapom, a fő étkezéseimet pedig a Wojtyla Barátság Központ biztosítja nekem. Boldog és hálás vagyok. Ráadásul a Wojtylában értékes előadásokon vehetek részt, melyek lelkileg feltöltenek és sok hasznost tudást adnak.

A versírás reményt adott

– Mikor jött rá, hogy tehetséges a versírásban?

– A Hosszú Utcai Általános Iskolában a magyartanárnőm, Borbély Ferencné Incike néni figyelt fel rám és biztatott. Írni azonban csak a 2000-es évek közepén kezdtem. Palacsintasütés közben jöttek az első ihletek. Leírtam, melyet megmutattam a Kékkeresztben, ahol Balláné Icuka biztatott. Sőt, abban is segített, hogy bekerüljek a Tápiószecsői Irodalmi Körbe. Oda elég hosszú ideig jártam. Holczer József piarista atya a lektorálóm, rengeteget segített az évek alatt stilisztikában és nyelvhelyességben. Váry Károly színművész pedig a szavalatoknál segített artikulációban. Dunszt Pista bácsi pedig az illusztrációival megerősíti verseim mondanivalóját.

– Mi az, ami igazán megihleti?

– Mondhatni bármi, ez mindig egy érzés. Lehet ez egy hulló falevél látványa, egy kedves mosoly, egy szép virágcsokor. Amikor megihlet valami, azonnal lejegyzem. Régen papírra, ma már a telefonon a jegyzetbe. 

A szerelem is rátalált

– Hogy érzi ma magát?

– Teljesen jól, harmóniában vagyok Istennel, önmagammal és a környezetemmel. Nyolc évvel ezelőtt rátaláltam a szerelmemre. A hitem átsegít a mindennapi nehézségeken. A versek pedig örömmel töltik meg napjaimat.