Programok

2024.08.31. 13:00

Harmincadik alkalommal rendezték meg a Szüreti Fesztivált Kiskőrösön – galériával, videóval

Pénteken kezdődtek meg a 30. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok eseményei. A színes szórakoztató programok mellett a helyi borlovagrendi tanácskozáson nem csak finom borokat kóstoltak, de szó esett a klímaváltozásnak köszönhető aszályról is.

Barta Zsolt

Az ország legnagyobb hegyközségében, ahol a határban 2200 hektárnyi szőlő betakarítása szinte befejeződött, ez a legnagyobb ünnep minden évben. A belvárosban tartják a programokat, amely minden évben egy szakmai tanácskozással kezdődik. Most a fő téma a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend megalakulásának a harmincadik évfordulója, annak története volt, amelyet dr. Filus Erika a múzeumigazgató ismertetett. A rendezvényt Domonyi László polgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a várost a szőlőművelés és a borkészítés tette naggyá, de ma már az ipar a meghatározó nem pedig a mezőgazdaság a városban. 

Kiskőrös, Szüreti Fesztivál, programok
A Szivárvány Szlovák Táncegyüttes teremtett jó hangulatot a rendezvény megnyitóján
Fotó: Barta Zsolt

Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának az elnöke a szüretről tartott ismertetőt, nagyon súlyosnak jellemezte a harmadik éve fennálló aszály miatti helyzetet. Mint mondta a tavalyihoz képes 25-30 százalékkal lehet kevesebb az idei termés egyes helyeken. Koch Csaba, a Magyar Borakadémia elnöke is üdvözölte a megjelenteket, majd borkóstolással folytatódott az esemény. 

Programok és fellépők

A kora esti Petőfi téri megnyitón a Szivárvány Szlovák Néptánc Együttes lépett fel, majd Domonyi László polgármester tartott köszöntőt a nagyszínpadon. Mint mondta, a régi időkben szinte augusztus végén kezdődött a szüret, most meg a – klímaváltozás miatt – lassan befejeződik, és hamarosan kóstolni lehet az idei termésből készült italokat. Mint mondta: az elmúlt három évtized során rengeteg különleges programban volt annak része, aki részt vett a fesztiválokon. A könnyűzenei együttesek közül, szinte minden olyan csapat fellépett, akik közül később sztár lett. A nagy öregek között volt az EDDA, a Beatrice, vagy Fenyő Miklós, de a Wellhello, Majka és az ExperiDance társulat is nagy sikert arattak a fellépéseikkel. A polgármester hozzátette: az ünnep nem csak a szőlőművelő ember előtti tisztelgés, de főhajtás azok előtt is, akikkel újra települt a város több mint 300 éve. Ezek a felvidéki szlovákok voltak, akik utódai ma is tartják a hagyományokat. A Szivárvány Szlovák Táncegyüttes helyi koreográfiára ad elő műsort, a illetve a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar is fellép. A városvezető hangsúlyozta: Kiskőrösre érdemes ellátogatni, mivel a település kulturális programok sorát valósítja meg. Például 2017-ben az újra telepítés 300. évfordulóján szinte minden nap történt egy-egy érdekes esemény, a Petőfi200 évforduló keretében a költőről történő megemlékezés egész sorozatára került sor tavaly. Emellett a jó borokat, a szlovák gasztronómiát érdemes megkóstolni, ki lehet próbálni a város gyógyvizét is. Majd végül megjegyezte: boldog, hogy tizenkilencedik alkalommal nyithatja meg a szüreti napokat. 

A polgármester ezt követően átadta a szót dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárának, aki szintén méltatta azt a több évszázados szőlő – és borkultúrát amely kialakult a városban. Végül pedig  Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a közönséget. 

Elismerések átadása

A köszöntők után a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend megkoronázta új borkirálynőjét, az idén a helyi középiskolában borászként végzett, és a tanulmányait a fővárosban folytató Ba Aminát. Majd sikeres lovagi próbákat tett Rideg László és Nagy János, gyarapítva a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend 45 fős csapatának a létszámát. 

A rendezvény során a nagyszínpadon az idén Kiskőrös Város Szőlészetéért és Borászatáért díjat vehetett át Torgyik Gábor a polgármestertől. Domonyi László pedig Kovács Róberttől, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége elnökétől a Pro Vino Hungarico díjat vette át, amelyet a szövetség adományozott Kiskőrös városának. Az est egy jó hangulatú koncerttel, a SunCity Brass produkciójával folytatódott. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában