Világbéke Kórusfesztivál

2024.07.19. 19:00

A kecskeméti Aurin leánykar az ENSZ bécsi épületében is fellép

A kecskeméti Aurin leánykar ismét külföldön, ezúttal Bécsben mutathatja meg magát. A Világbéke Kórusfesztivál július 18-án kezdődött és 21-ig tart.

Vizi Zalán

A World Peace Choral Festival 2010 júliusában indult útjára Bécsben, és mára a világ egyik legfontosabb kórusrendezvénye. Célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal generációnak, valamint a különböző országok lelkes felnőtt kórusainak. A résztvevők a rangos nézőközönség előtti fellépés által tanulhatnak, versenyezhetnek, egymás közötti kommunikációt alakíthatnak ki és az interkulturális megértést is elősegíthetik. Az idén 13. alkalommal megrendezett fesztiválon 15 ország több mint 40 kórusa vesz részt.

Aurin leánykar, Kecskemét, Bécs
 
Fotó: Beküldött fotó

A kecskeméti lányok a négy nap alatt hat koncerten lépnek fel, többek között az ENSZ bécsi épületének Rotunda Halljában, a Városházán, a Bécsi Fiúkórus koncerttermében, a Szent Péter templomban, illetve a Musikverein Golden Halljában. Műsorukban főleg magyar szerzők – Kocsár, Kodály, Bartók, Bárdos, Karai és Orbán – művei szerepelnek.

A kórust Durányik László vezényli, zongorán Lestákné Valasek Szilvia működik közre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában