Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

2024.05.30. 19:33

Három parlagisas-fióka nevelkedik egy lakott tanya mellett

A Duna-Ipoly és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai közösen ellenőriztek egy, a két igazgatóság illetékességi területének határán lévő parlagi sas fészket Apaj környékén.

Tapodi Kálmán

A drónfelvételek tanúsága szerint jelenleg három fióka nevelkedik a márciusban épült fészekben, melynek különlegessége, hogy egy lakott tanya közvetlen közelében épült, így bizonytalan volt, sikeres lesz-e a költés, tolerálják-e a madarak az emberi közelséget? A fiókák viszont az aggodalom ellenére szépen cseperednek, egyelőre úgy tűnik, sikeresen kiröptetik őket a szülőmadarak – számoltak be minderről a knp.hu oldalon.

Cseperedő parlagi sas fiókák
Fotó: Kazi Róbert, DINPI

Mint írták: a parlagi sas (Aquila heliaca) kifejezetten az eurázsiai füves puszták madara, elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencében éri el. A magyarországi párok leginkább a középhegységi erdőkben fészkelnek, ugyanakkor egyre növekszik az alföldi erdőfoltokban, fasorokban költők száma is. Idén márciusban pedig meglehetősen szokatlan fészkelőhelyen, a Mártélyi Tájvédelmi Körzet hullámterén figyelt meg az illetékes természetvédelmi őr egy költőpárt.

A parlagi sas egyik legfontosabb táplálékállata az ürge, ennek megfelelően az ürge lakta gyepek, legelők megőrzése kiemelten fontos a faj védelme érdekében. A veszélyeztető tényezők között említendő a mérgezés és az áramütés, ezek visszaszorítása, illetve csökkentése fontos természetvédelmi feladat, a természetközeli élőhelyek és a potenciális zsákmányfajok populációinak megőrzése mellett.

Parlagi sas
Fotó: Bártol István

A parlagi sas hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 1 millió forint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában