Beruházás

2024.05.28. 13:31

Okostanteremet is kialakítottak a kelebiai iskolában – galériával

Közel kétszázmillió forintból újult meg a Kelebiai Farkas László Általános Iskola az elmúlt években. A több ütemben megvalósult beruházás során új tetőszerkezetet kapott az épület, felújították az intézmény sportcsarnokát és kialakítottak egy multimédiás okostanteremet is.

Pozsgai Ákos

Magyarországon és a világban ma már más folyamat zajlik, mint az elmúlt húsz évben, a digitális világé a vezető szerep. Az interaktivitás és multimédiás tartalmak jobban lekötik a diákok figyelmét. Ezért a digitális tudás megszerzését már az alapfokú oktatásban el kell kezdeni – hangoztatta Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ vezetője azon a nagyszabású ünnepségen, ahol az elmúlt évek beruházásait adták át.

okostanterem, beruházás
Közel kétszázmillió forintból újult meg a kelebiai általános iskola, amely egy okostantermet is kapott
Fotó: Pozsgai Ákos

Az intézmény a tankerülettel összefogva hétmillió forintot költött arra, hogy az itt tanuló gyerekek az elsők között legyenek, akik elkezdhetik magukba szívni a digitális tudást, és megismerjék az okostanterem adta lehetőségeket.

– A tanteremben található interaktív tábla, digitális jegyzetelő eszközök, laptopok, valamint olyan szoftverek és alkalmazások, amelyek lehetővé teszik a tananyag élményszerű elsajátítását. Ezzel biztosítva az itt tanulók számára, hogy már az általános iskolában megszerezzék azokat a kompetenciákat, amelyekre a jövőben szükségük lesz. A kelebiai iskola az elsők között van a térségben, ahol ez megvalósult – mondta a tankerület igazgatója. Hozzátette: a digitális oktatás felgyorsítja a tananyag elsajátítását, elmélyítését. Az okostanteremben található eszközök és alkalmazások révén az órák érdekesebbek és lebilincselőbbek, az azonnali visszajelzések a feladatok során segítik a tanulási folyamatot. A digitális technológiák használata fejleszti az informatikai és problémamegoldó készségeket a gyerekeknél.

Az átadott okostanterem szervesen illeszkedik abba a felújítási, korszerűsítési folyamatba, amely az elmúlt években megvalósult az intézményben a Kiskőrösi Tankerületi Központ támogatásával.

Saját forrásból hetvenmillió forintot költöttek beszerzési, felújítási, karbantartási munkálatokra az elmúlt időszakban. A tornatermi öltözők, vizesblokk, valamint tornatermi folyosó és a hozzá tartozó szertár felújítása 2,4 millió forintból valósult meg. Megújult a nevelői szoba, igazgatói és gazdasági iroda, erre 1,5 millió forintot költöttek. A korábban beázott mellékhelyiségek teljes körű javítása (szigeteléssel, új csapadékvíz-elvezetéssel) 1,5 millió forintos önköltséggel valósult meg. Három tanterem és a tornaterem festése 2,2 millió forintba került, míg a tornaterem tetőfelújítására 11,3 millió forintot fordítottak. A Magyar Falu Program keretében közel tízmillió forintból újították fel a tornateremben meglévő, elhasználódott PVC-padlót, és egy új sportpadlót raktak le.

Öt osztályteremben kicserélték a padlót 2,8 millió forint értékben. 

Megvalósult a gyermekmosdók teljes körű felújítása, melynek összege hatmillió forint volt. A belső udvar térkövezése 6,4 millió forintba került, 600 ezer forintért növényeket ültettek az iskola környezetében.

2023-ban befejeződött az iskola folyosójának felújítása, majd a festés, hidegburkolat lerakása és a kőművesmunkák. Ezek 13,1 millió forintba kerültek. Tanulói, tanári bútorokat vásároltak 2,2 millió forint értékben. Közel húszmillió forintot fordítottak pályázati forrásból az iskola tetőszerkezete egy részének felújítására. Az iskola elektromos rendszerének megújítására több mint 43 millió forintot költöttek. Összességében az elmúlt időszakban közel kétszázmillió forintot fordítottak az iskola korszerűsítésére, ami hozzájárul a nevelő-oktató munka minőségi javításához, a közösségi rendezvények színvonalas megvalósításához.

A megvalósult beruházásokat Vágó Ferencné, a Kiskőrösi Tankerületi Központ vezetője, Bányai Gábor fejlesztési kormánybiztos, országgyűlési képviselő  (Fidesz–KDNP), Kondorossy András iskolaigazgató és Maczkó József polgármester közösen adta át.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában