2024.05.09. 11:10
Kiválasztották Bács-Kiskun vármegye legjobb borait – galériával, videóval
A gyümölcsös alföldi boroké a jövő – hangzott el a szerdán tizenegyedik alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Vármegye Bora versenyen Nemesnádudvaron.
A megmérettetésnek Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának Bor Bagoly Présháza adott otthont, amely amellett, hogy a Sváb-sarok egyik turisztikai-információs központjaként és rendezvényhelyszíneként működik, a vármegyei borokat is népszerűsíti.
Ahogyan a korábbi években, ezúttal is a Kunsági és a Hajós-Bajai borvidékek aranyérmes tételei közül választotta ki az elismert szakemberekből álló öt tagú zsűri a vármegye fehér-, rosé- és vörösborát.
Idén 19 borászat 32 tétele – 12 fehérbor, 12 rosé és 8 vörösbor – került a döntőbe, emellett odaítélték a Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2024 díjat is.
– Az ország szőlőterületeinek döntő többsége Bács-Kiskunban található, és a hazai borok nagy része is itt készül. Évtizedek óta az a vármegye célja, hogy megbecsülje azokat, akik Bács-Kiskunban, a legszélsőségesebb időjárási körülmények és a legváltozatosabb adottságok között évről évre keményen dolgoznak a szőlőkben és a pincékben – mondta el az eredményhirdetésen Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Frittmann János, a Kunsági borvidék – és egyúttal a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának – elnöke azt emelte ki, hogy a térség borai az utóbbi időszakban stílusban és minőségben is meghatározóvá váltak.
– Az egész világon a gyümölcsös borok a legkedveltebbek. Mindkét borvidéken hosszú ideje zömében ilyen borokat készítünk, és bár eleinte megmosolyogtak bennünket, mára egyértelművé vált, hogy ezt a trendet érdemes követni – emelte ki Frittmann János.
Kovács Róbert, a Hajós-Bajai borvidék alelnöke hangsúlyozta: az, hogy a borvidékről olyan termelők értek el kiváló eredményt, akik nem nagyüzemi szinten művelik a szőlőt és készítik a bort, jól mutatja azt az alázatos munkát, amit ebbe belefektetnek. „A gyümölcsös boroké, vagyis a kunsági és a hajós-bajai boroké a jövő. Azt gondolom, Magyarország minden borvidéke tanulhat az itteni vezető borászoktól a fehér- és roséborok tekintetében – fogalmazott.
Kiválasztották Bács-Kiskun borát
Fotók: Márton Anna– A zsűri munkája egyszerre volt könnyű és nehéz. Ezek a borok olyan minőséget képviseltek, hogy a többségének aranyérmet adhattunk volna. A vármegye bora elismerésről pedig mindegyik kategóriában minimális különbégek döntöttek – mondta el az eredményhirdetést felvezetve a zsűri elnöke, Szabó Attila, a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutató Állomásának témavezetője.
Az elismerések ünnepélyes átadására június 1-én kerül sor Nemesnádudvaron, a IX. Nemzetközi Vadgasztronómiai és Borfesztivál keretében. A nyertes tételek a következő egy évben jogosultak viselni elnyert címüket, melyről a palackokon elhelyezett kiegészítő címke is tanúskodik.
Az eredmények
Bács-Kiskun Vármegye Fehérbora 2024
NEKTÁR: Szemerey Pince – Császártöltés – Hajós-Bajai borvidék
Bács-Kiskun Vármegye Rozébora 2024
KÉKFRANKOS ROSÉ: Umenhoffer Pince – Hajós – Hajós-Bajai borvidék
Bács-Kiskun Vármegye Vörösbora 2024
CABERNET FRANC SELECTION: Frittmann Testvérek Kft. – Kunsági borvidék
Bács-Kiskun Vármegye Feltörekvő Borásza 2024
Eifert János – Soltvadkert – Kunsági borvidék
Cabernet Sauvignon-Franc cuvée 2021
A szakmai bíráló bizottság tagjai voltak: dr. Györe Dániel, az Agrárminisztérium Borászati és Kertészeti Főosztály Szőlő, Bor és Eredetvédelmi Osztályának vezetője, Szabó Attila, a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskeméti Kutató Állomás témavezetője, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége Szakmai és Etikai Bizottságának elnöke, Mátyus Imre, a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola tanára, Tóth Dávid Hegyközségek, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kiemelt szakmaközi ügyekért felelős szakreferense, Nyulasi Gábriel István, az Ihatóbb Magyarországért borászati és gasztronómiai mozgalom alapítója.
A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.