Gubik Mihály plébános csodás gyógyulásáról emlékeztek meg Kecelen

Gubik Mihály Kecelen született 1949-ben, majd Kecskeméten tanult 1963-1967 között. Teológia tanulmányait 1967-1972-ig Szegeden végezte. Kalocsán szentelték fel, 1972-től Mélykúton szolgált, 1975-től Jánoshalmán, majd 1977-ben Akasztóra, egy ével később Dusnokra, Bácsbokodra került. 1984-tól pedig Kecelen szolgált haláláig. Mindszenty József bíboros élete szolgált számára követendő értékként. Egy tragikus baleset következtében jutott el a főpap sírjához Máriacellbe. A történet a közösségi médiában olvasható, Mindszenty József bíboros neve alatt „Gubik Mihály gyógyulása” címmel.

– Gubik Mihály, a kalocsai főegyházmegye papja 1978. április 12-én súlyos autóbalesetet szenvedett. Hazai, valamint ausztriai – linzi és grazi – kórházakban nem tudtak mozgásszervi sérülésein segíteni: két mankóval, mások segítségével is alig tudott mozdulni, járni. Grazból elvitette magát Máriacellbe Mindszenty bíboros sírjához, kérve őt, járjon közbe érte, hogy még dolgozhasson Isten magyar népéért. A sírkápolnában bemutatta a szentmisét, s utána – saját maga és a jelenlevők nagy megdöbbenésére – mankók és mindenféle segítség nélkül, egyedül, biztosan tudott járni.

Ő maga így írja le az esetet: – Eljöttem tehát és a sekrestyést – aki nagyon kedves volt – megkértem, engedje meg, hogy a Mindszenty sírja feletti oltárnál misézzek. Figyelmeztetett, hogyha én vissza akarok menni Magyarországra, akkor ő ezt nem ajánlja. Mondtam, hogy engem ez nem érdekel, én szeretem Mindszentyt és akit szeretek, azt senki előtt nem tagadom meg (...) Két mankómmal odabicegtem, közben megtámaszkodtam az oltárnál és elvégeztem a szentmisét. Először imádkoztam: (...) azt a munkát szeretném folytatni, amit te elkezdtél (...) Hiszek az imádság erejében, mert a szentek közösségében minden összeforr. Segíts! Aztán vége lett a szentmisének. Az áldás után átmentem a sekrestyébe, ahol a sekrestyés levette rólam a miseruhát. Megyek a kabátomért, mert hűvös idő volt, felveszem. Én ekkor már – ugye – nagyon hozzászoktam a mankóhoz, hiszen anélkül nem tudtam egy lépést sem tenni. Keresem a mankót, s ekkor döbbentem rá, hogy ott maradt az oltárnál. Kifelé kivittem, de amikor visszajöttem, akkor már ottfelejtettem. 

A történtekről nem sokat beszéltem, csak magyaroknak (...) December 23-án mentem haza Magyarországra. Amikor a (kalocsai) érsek úr meglátott, azt kérdezte tőlem: Édes fiam, milyen csodát tettek veled a grazi orvosok? – Érsek úr, nem a grazi orvosok gyógyítottak meg, hanem Mindszenty bíboros sírjánál gyógyultam meg. Erre ő válaszul ezt mondta: Erről ne beszélj soha! Odajött a kancellár is és azt mondta: Már megint kezded, már megint olyat mondasz nekünk, amit tudod magad is, hogy nem szabad. Nézzétek, én olvastam a Bibliát, a vakon született esetét. Tudom, hogy hallgatni kell. De én nem tagadhatom le azt, hogy hol gyógyultam meg és nem is akarom. Ott, még abban a pillanatban disponáltak engem, falura helyeztek, ahová el is mentem december 28-án és végeztem tovább a munkát. Azóta (...) eljövök Máriacellbe zarándokútra és semmi mást nem kérhetek, mint azt, hogy Isten adja meg nekünk, hogy olyan szellemben éljünk országunkban, mint ahogyan azt a prímás elgondolta.