Kiskunmajsa

2024.04.28. 17:58

Búzaszentelőt tartottak Mayossaszállás emlékhelyén – galériával

Búzaszentelést tartottak vasárnap Kiskunmajsa középkori elődtelepülése, Mayossaszállás emlékhelyén.

Tapodi Kálmán

A város középkori elődtelepülése, Mayossaszállás helye már régóta ismert volt, az enyészeté lett templomának maradványait habarcs, kő- és téglatörmelék jelezte. 1989-ben talajegyengetés során nagy mennyiségű embercsont és kő került a felszínre. 

Megszentelték a búzát
Fotó: Tapodi Kálmán

A Majsa Alapítvány megbízásából a kecskeméti múzeum munkatársai, Székely György régész vezetésével tárták fel az egykori templom maradványait 1993-ban. Az elődtelepülés egyhajós, egyenes szentélyzáródású temploma 17x10 méteres volt. A feltárást követően a maradványokat visszatemették és emlékhelyet alakítottak ki az alapítvány kezdeményezésére. Az elődök tiszteletére Rimantas Zinkevičius litván művész – aki azóta már Kiskunmajsa tiszteletbeli polgára – faragott emlékművet. 

Hosszú évek óta az emlékhelyen szervezi meg a búzaszentelő szentmiséket a katolikus egyházközség és a Majsa Alapítvány. Vasárnap délelőtt is ott mutatott be szentmisét Kullai Attila káplán és Vincze Attila plébános, majd megáldották a majsai határt, és a hívekkel együtt könyörögtek a jó termésért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában