Búzaszentelésre várták a híveket a kalocsai határba – galériával

– Kalocsa-Negyvenszálláson idén is megszerveztük a „jó termésért való ájtatosságot”. Ez a búzaszentelőnek is mondott szertartás minden esztendőben arra figyelmeztet bennünket, hogy mindaz, amit az év folyamán betakarítunk, nemcsak az emberi munka gyümölcse, hanem Isten bőkezű ajándéka is. A szentmise előtt alkalmas időjárásért és jó termésért imádkoztunk. Viseletbe öltözve, lobogókkal, „keresztaljában” érkeztünk meg a vetésbe, ahogy azt a régiek is tették, és a négy égtáj felé kimondva az evangélium szavait reméljük, hogy meghallgatásra találtunk a Mindenható Isten előtt. Családias, szép ünnepünk van, verőfényes napsütésben – fogalmazott a szertartás követően Mészáros István.

A búzaszentelés történetéről szólva az atya elmondta: „Kevés helyen van szokásban, de még mindig tart, a katolikus nép itt-ott búzaszentelő körmenetet tart a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért. A Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalosan évente négy könyörgő napot ír elő, ezek közül az egyik a búzaszentelés. A másik három pedig: a világbékéért, ez január 1-jén van, majd farsang vasárnapján a világ éhezőiért, és augusztus utolsó vasárnapján hálaadás a termés betakarításáért. Büszkén jegyzem meg, hogy a búzaszentelést mi itt, Negyvenszálláson még mindig viseletben, kereszttel és lobogókkal végezzük a búzatábla előtt.” 

Mészáros István arról is beszélt, miért miért szükséges imádkozni a jó termésért. – A XXI. századi ember, és talán jobban a városi ember kevésbé érzi ennek az ájtatosságnak a fontosságát, mert bármikor bármit megkap, de a természet ritmusában élő ember tudja, hogy a jó termés mennyire ajándék. Mindent ki lehet számítani, de a természetet nem. A mezőgazdaság frissen tartja az élet misztériumjellegét a modern világban. Nem nagy örömmel, de tudomásul veszi a pénzvilág is, hogy a természetre bízni a termést, az bizony áldozatot kíván. Ha viszont nagyon belenyúlunk a természet rendjébe, az súlyosan visszaüt. Isten a természet rendjén keresztül visszaránt bennünket légvárainkból a valóság talajára, hogy a természet jelzéseiből olvassuk ki természetfeletti kötelességeinket. Valahogy úgy, ahogy a régiek tették. Beszédes jelei ezek az imádságok nagyszüleink, dédszüleink féltve őrzött imakönyveiben, amelyekben isteni segítséget kérnek esőért, tiszta időért. Jó lenne az ő lelkületüket újra megtanulni. Volt abban valamiféle alázat, a gondviselésre való ráhagyatkozás. És Isten akaratának elfogadása is – fogalmazott az atya.