Helvécia

2024.02.15. 16:48

Mézes tízórait tartottak a Napvirág óvodában – galériával

Ebben a hónapban programok sokasága szól az egészségről a helvéciai Napvirág óvodában. Csütörtökön a méz jótékony hatásairól hallhattak a gyerekek, sőt több fajtát meg is kóstolhattak.

Sebestyén Hajnalka

Mézes finomságokkal várták a gyerekeket

Fotó: Bús Csaba

Az egészséghónap keretében csütörtökön újabb programon vehettek részt a Napvirág óvodásai, a középső- és a nagycsoportosok. A „Mézes tízórai: mézkóstolás című foglalkozáson a méhek életét ismertette, mutatta be játékos formában Bercsényiné Patay Csilla. A helvéciai édesanya örömmel vállalta a felkérést, akinek gyermeke szintén óvodás, de a másik helvéciai óvodába, a Kerekerdőbe jár. 

Az óvodások először egy kis filmet láthattak a méhekről, majd jöhetett a kóstolás, többféle mézből is ízlelgethettek az óvodások. 

A következő napokban további programok segítik majd, hogy a kicsik jobban megismerkedjenek az egészséges életmóddal, a környezetvédelemmel. Lesz például gyümölcsnap, zenés vitamintorna és szelektív hulladékgyűjtés is. 

Máté Zoltánné óvodavezető végül elmondta, közben már készülnek a február 21-ei télűző farsangi felvonulásra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában