Először Kecskeméten állítanak emléktáblát a doni hősök tiszteletére

Magyarország második világháborús szerepvállalása és embervesztesége nemzettudatunk szerves részét képezi. Katonai helytállásunk sorából kiemelkedik a doni áldozatvállalás, amelynek tragédiájában minden magyar család közvetlenül vagy közvetve osztozott. A kezdeményezés hátterében az a jogos társadalmi elvárás áll, miszerint ne csak a hadikitüntetésekkel dekorált tisztek, hanem az egyszerű honvédek és munkaszolgálatosok emlékét is méltó módon megőrizzük, hogy idehaza is fejet hajthassunk emlékük előtt – fogalmazott a megemlékezésen Balogh Andrea Johanna, a Magyarságkutató Intézet tájékoztatási és kommunikációs főigazgató-helyettese, a kezdeményezés kiötlője. 

Hangsúlyozta: a Magyarságkutató Intézet ezzel szeretne tisztelegni doni hőseink előtt, hogy azok leszármazottai idehaza is emlékezhessenek rájuk, és legyenek olyan emlékhelyek, ahol halottak napján, január 12-én vagy a magyar hősök napján gyertyát gyújthatnak értük. 1943. január 12-én, 9 óra 45 perckor indult meg ugyanis a Vörös Hadsereg bevezető támadása Uriv–Sztorozsevoje térségében. A Magyarságkutató Intézet az évforduló napján, ugyancsak 9 óra 45 perces kezdési időponttal indította útjára kezdeményezését.

A kezdeményezés a tervek szerint Esztergom, Budapest, Szombathely, Pécs, Miskolc, Komárom, Sopron, Nagykanizsa, Kaposvár, Szekszárd, Kecskemét, Eger és Kassa városát érinti, és az első emléktáblát Kecskeméten állítják.

A megemlékezésen Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke kiemelte, hogy a nemzeti emlékezetbe beépült ez az esemény, a magyar honvédelem, az áldozatkészség, a mártíromság folytonosságát biztosította. Ennek az ellentételezése, hogy ezekre a hősökre, halottakra, sebesültekre, eltűntekre, honvédekre, tisztekre, munkaszolgálatosokra emlékeznünk kell, meg kell őrizni az emléküket.

Prof. Dr. Szatchó-Pekáry István, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a kecskemétieknek mindig is kiemelt szerepük volt a haza védelmében. − Ez különösen így volt a vérzivataros 20. században, amikor városunk fiai különösen sokszor ontották vérüket azért, hogy Magyarország fennmaradhasson. Minden csata közül kiemelkedik a doni, amely nemcsak embertelensége, hanem az ott megszülető magyar hősiesség miatt is fontos helyet tölt be mind a mai napig a magyar életben. Ne felejtsük el, ezek az emberek közülünk valók voltak. Dédapáink, nagyapáink, apáink, hozzátartozóink − fogalmazott az alpolgármester.

Az áldozatkultuszt fel kell váltsa a hőskultusz

Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója elmondta, hogy a magyar királyi 2. honvéd hadsereg személyi vesztesége egy esztendeig tartó hadműveleti tevékenysége során hozzávetőlegesen 50 ezer halott, 50 ezer sebesült és 27–28 ezer hadifogoly, vagyis mintegy 127–128 ezer fő – tiszt, altiszt, tisztes, legénységi állományú honvéd és munkaszolgálatos –  volt. A kutató kiemelte, hogy az áldozatkultuszt végre a hőskultusznak kell felváltania, s nemcsak azok voltak hősök, akik a Donnál életüket áldozták, hanem azok is, akik megsebesültek, hadifogságba estek, eltűntek vagy épségben hazatértek. Az ő sorsuk volt a legnehezebb, hiszen az 1989 előtti Magyarországon másodrendű, megtűrt állampolgárokként kellett élniük, s nem beszélhettek arról, mi történt annak idején a Donnál.  Habár a megújult világháborút is a vesztesek oldalán fejeztük be, nekünk kötelességünk az emlékezés, hiszen gróf Zrínyi Miklós szavaival élve „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók” − hangsúlyozta Babucs Zoltán.