Átadó

2023.10.17. 17:59

Az ország egyik legmodernebb tűzoltólaktanyája épült meg Kecskeméten – galériával, videóval

Zöldmezős beruházás révén új, többfunkciós és modern épületegyüttesbe költözött a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kecskemét katasztrófavédelmi kirendeltsége és hivatásos tűzoltó-parancsnoksága. Az európai uniós forrásból megépített komplexum a vármegyeszékhely tűzoltóinak és hivatali dolgozóinak a kor kihívásainak megfelelő, komfortos, korszerű, gazdaságosan üzemeltethető és környezetbarát munkahelyet biztosít. Az új, 5300 négyzetméteres tűzoltólaktanyát kedden adták át.

Horváth Péter

Rétvári Bence, dr. Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Kovács Ernő főispán és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a nemzetiszín szalagot átvágva átadta az épületet

Fotó: Bús Csaba

Az épület megrendelője a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az állam társfinanszírozása mellett több mint 5 milliárd 366 millió forint, vissza nem térítendő uniós KEHOP pályázati forrásból építtette az épületkomplexumot a Külső-Szegedi úton. A telephely kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy az állomány a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb forgalmi akadálytól hátráltatva érje el a veszélyeztetett területeket, ezzel is gyorsítva a beavatkozást. 

Az új laktanyában 10 szerállást alakítottak ki a tűzoltók készenléti járművei számára. Az épületrész később a raktárhelyiségek átalakításával igény szerint bővíthető. A szertár feletti épületszárnyban irodák, a 24 órás szolgálatot ellátó hírközpont és szolgálati-, illetve raktárhelyiségek kaptak helyet. A vármegyei igazgatóság és a kirendeltség az irodai szárnyban működik, ahol modern kialakítású tárgyalót, ügyfélvárót, orvosi és pszichológiai vizsgálót is kialakítottak. 

Az új központban 160 fő dolgozik: otthont ad a hivatásos tűzoltó parancsnokság 84 fős személyzetének, a katasztrófavédelmi kirendeltség 19 dolgozójának és a vármegyei igazgatóság 57 munkatársának. 

A harmadik szárnyat a raktárépület képezi. Utakat, parkolókat is kialakítottak az épület környékén, utóbbiak akadálymentesen is megközelíthetőek. A kültér alkalmas a kiképzésekhez és sportoláshoz is, ahol egy salakos futópályát is kialakítottak. Az épület energiahatékonyan üzemel a mintegy 50 kilowattos napelem rendszerrel és a talajszondás hűtő-fűtő rendszerrel.

Az épület kivitelezési munkálatai 2021 januárjában indultak. Szerkezete tavaly májusban készült el, akkor bokrétaünnepet rendeztek ez alkalomból. A kivitelező képviselője elmondta, hogy mintegy ötezer köbméter földet mozgattak meg, az alapozás során 152 kútalapot helyeztek el 1400 köbméter betonból. A szerkezetépítési munkák során 13500 négyzetméter zsaluanyagot mozgattak meg, 5000 köbméter beton és 500 tonna betonacél került az épületszerkezetbe.

A beruházás egy országos fejlesztési sorozat része

Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a keddi átadáson mondott köszöntőjében kiemelte, hogy azért dolgoznak, hogy Magyarországon az emberek biztonságérzete nőjön, amit a 21. századi színvonalú új központ is szolgál. Méltatta a katasztrófavédelem munkáját, melyet világszínvonalúnak nevezett. Emlékeztetett, hogy országszerte 13 ezren óvják az emberek biztonságát a Katasztrófavédelem keretein belül.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a beruházás kiemelkedő jelentőségű, ami egy országos fejlesztési sorozat része: 1300 új gépjárművet szerzett be a katasztrófavédelem az elmúlt évtizedben, emellett 190 beruházás, ingatlan építés és korszerűsítés történt, és az új védőfelszerelések érkezése is folyamatos volt, mindez az emberek biztonságérzetét szolgálja. Az államtitkár a tűzoltók, katasztrófavédők áldozatos, saját testi épségüket is kockáztató munkáját is méltatta, hozzátéve, hogy ezt a kockázatot mérséklik az új fejlesztések. Rétvári Bence kiemelte, hogy az egyre veszélyesebbé váló világban a biztonság növelése a legfontosabb feladat Európában.

Közös munka eredménye

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester pohárköszöntőjében elmondta, hogy egy 2010 óta dédelgetett terv megvalósulása az új épület. Mint fogalmazott, nagyon sok ember közös munkája nyomán épült fel az ország egyik legkorszerűbb épületkomplexuma.  A polgármester hangsúlyozta, hogy nagyban segíti az emberek biztonságérzetét az új katasztrófavédelmi központ, ami kiemelkedő szakmai teljesítmény eredménye.

A laktanyát a történelmi egyházak képviselői áldották meg, majd Rétvári Bence, dr. Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Kovács Ernő főispán és Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a nemzetiszín szalagot átvágva átadta az épületet.
 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában