A régi kecskeméti főteret 18 ezer négyzetméterrel növelték

Nosztalgiázáshoz a Petőfi Népe régi mellékletében, a Grátiszban megjelent múltidéző írásunkat vettük alapul, melynek forrása a levéltári füzetek egyikében olvasható Juhász István Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből című műve volt. A kort megidéző régi képeslapok Sebestyén Imre képeslapgyűjtő hagyatékából származnak. 

A futóhomokos tájakon már a századforduló előtt megkezdődött a szőlő- és gyümölcstermesztés, mely a 20. század első harmadában kiemelkedően magas színvonalú szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelésre alapozott kerti kultúrává fejlődött a városban. Ezt az ágazatot az a felismerés indította el hódító útjára, hogy kiderült: az ország hegyvidéki szőlőit az 1870-es években elpusztító filoxérajárványra immunisak Kecskemét város homokos területei.

A szőlő- és gyümölcstermesztés növekedése természetesen együtt járt az infrastrukturális fejlesztésekkel, mely érintette a közúti és vasúti közlekedésre, hírközlésre, elektromos ellátásra, egészségügyre, kereskedelemre alapozott feldolgozóipart is, valamint a hagyományos termény- és állatkereskedelemhez újabb ágazat, a gyümölcs-nagykereskedelem is társult. Mindezek eredményeképpen Kecskeméten alakult ki az ország legjelentősebb szőlő- és gyümölcsexportpiaca.

E magas szintű fejlődés a város funkciójában is nagy változásokat idézett elő, a lakosság foglalkozási szerkezetét átalakította. A városban élő őstermelő lakosság nagy része a tanyavilágot választotta, a föld nélküliek pedig az iparban, a kereskedelemben és a közlekedésben helyezkedtek el. 

Ennek egyik leglátványosabb eleme a főtér megnagyobbítása, illetve a Rákóczi út kialakítása, a vasúthoz való könnyebb kijutás érdekében. A korábbi főtér térzugait megszüntették, a teret 18 ezer négyzetméterrel növelték. Így lett az épületek lebontása után 34 ezer négyzetméteres az új főtér. A Rákóczi útnak a történeti várostestbe való „behasításához” pedig 40 házat bontottak le, hogy 500 méter hosszan 42 méter szélesen megépíthessék az utat. A városközpont átalakulása azonban nem csak a nagyobb kiterjedést jelentette, hiszen a főteret új intézmények is gazdagították, a bővülő piac mellé bankok, tanintézetek, üzletsorok épültek.

A város beépített területe a századforduló táján lépte túl az egykori árokrendszer nyomvonalát, vagyis a mai nagykörúttal határolt óvárost. Ezeken a megnövekedett belterületi részeken kezdődött meg egy korszerűbb városszerkezetre jellemző övezeti rend kialakítása. A beépített részektől távolabb iparterületeket, raktárakat, pályaudvarokat, sertéshizlaló telepet létesítettek. 

A belterület peremén, a történelmi várostól elszakadva új, földszintes lakótelepek jöttek létre. A korábban zsellérsorban élők, de később az iparban, kereskedelemben dolgozó, kétlaki életet élők építettek ezeken a területeken, akik önellátásuk érdekében saját konyhakertet és szőlőt műveltek. Ekkor alakult ki több új rész – a Dárdai-, a Székely-, a Miklovics-, a Volker-telep, a Bogovics-, Sutus-, Karácsony-, Alsószéktó öreg-, a Szelei, a Rendőr-, a Méhes-, és a Takácsfalu.