Szünidő

2023.08.07. 15:58

A légzőkészülékes merüléssel is ismerkedtek a búvártáborban a halasi kadétok

Élményekkel, aktív programokkal telik a nyári szünidő a halasi Dékáni Árpád Technikum kadét és rendész tanulóinak. A Magyar Honvédség búvár- és vitorlázó tábora után a nyár alatti utolsó egyhetes tábort kezdték el az Országos Polgárőr Szövetség berkein belül – számolt be a Dékáni Rendészet-Honvédelem-Közszolgálat tagozat a közösségi oldalán.

Pozsgai Ákos

Víz alatti ügyességi feladatok is vártak a búvártanoncokra

Fotó: Honvédelemsport.hu

Kihívásokkal teli hetet szervezett Szentesen az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred kadétoknak, akik között ott voltak a kiskunhalasi Dékáni Árpád Technikum diákjai is. A hét folyamán a búvár-alapismeretek elméleti oktatását követően az első napokban szabadtüdős és légzőkészülékes merüléseket hajtottak végre, de az igazi kedvenc, a városi uszoda 50 méteres úszómedencéjében végzett merülési gyakorlatok voltak. 

Itt különböző légzéstechnikai és víz alatti ügyességi feladatok is vártak a búvártanoncokra. A cél az volt, hogy minél jobban megismerkedhessenek a búvárkodással és a jövőben akár többen is búvárként térjenek vissza, elsősorban a szentesi alakulathoz, vagy a Magyar Honvédség más szervezeteihez. A Honvédelmi Sportszövetség támogatásával megvalósult sporttábor a Rákóczi Honvéd Sportegyesület és a műszaki ezred közös szervezésében jött létre, amelyen azok a diákok vettek részt, akik az elmúlt tanévben kimagasló eredményeket értek el mind tanulmányi, mind sport teljesítményük alapján.

50 méteres úszómedencében gyakoroltak a kadétok
Fotó: Honvédelemsport.hu

Első ízben jártak vitorlázó táborban is a dékánis diákok Balatonakarattyán, ahol minden nap frissítő tornával indult, ráhangolva a fiatalokat a vitorlázás mellett a napi katonai feladatokra, többek között a menetgyakorlatra, íjászatra, airsoft lövészetre. A kadétok a Balatonakarattya nevű hadihajón is hajókázhattak. 

A fiatalok emellett egyenruhában gumikarabéllyal végeztek katonai bemutatókat, alakzatban futottak, gyakorolták a sebesültszállítást, a vízbe gázolást, a homokban kúszást.

A Dékáni rendész tanulói az Országos Polgárőr Szövetség gyenesdiási táborában is ott vannak 25 fővel – mondta el Vezdán Csaba, a Dékáni Árpád Technikum Rendészet-Honvédelem-Közszolgálat tagozatának vezetője. Beszámolt arról, hogy szeptember 7-én, az iskola sportcsarnokában tesznek majd esküt Túrós András OPSZ elnök jelenlétében az ifjú polgárőrök. Szólt arról is, hogy a következő kadét fogadalomtételre meghívták Kiskunhalasra Novák Katalin köztársasági elnököt, az államfő kabinetirodájával folynak az egyeztetések, hogy az államelnök milyen módon tudja beiktatni programjai sorába a kiskunhalasi kadét fogadalomtételt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában