Segítségnyújtás

2023.04.15. 14:36

A kecskeméti könyvtárban mutatták be a Mélymerülés nevű utcalap új számát – galériával

A kecskeméti Mélymerülés nevű utcalap szerkesztői, alkotói és kiadója a folyóirat idei első számának megjelenésével most egy olyan családnak szeretnének segíteni, akik az elmúlt négy évben veszítették el két kisfiúkat és most is nagyon nehéz helyzetben vannak. Négyszázezer forintos tartozásuk másnak talán kevésnek tűnhet, de nekik a mindennapjaikat határozza meg. A folyóirat megvásárlásával most segíthetnek a nehéz helyzetbe jutott családon.

Lizik-Varga Katalin

Fotó: Lizik-Varga Katalin

A Mélymerülés utcalap egy nem mindennapi művészeti folyóirat. Hiszen a 2019-es alapításkor az alapítótagok célul tűzték ki, hogy a lapban lehetőséget biztosítanak a kecskeméti elismert és még a pályájuk elején járó művészek bemutatkozására, emellett pedig a mélyszegénységben élőket segítik az eladott példányok befolyt összegéből.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a folyóirat egy jótékonysági kezdeményezés is. Ugyanis a szerkesztők ingyen dolgoznak, a szerzők nem kérnek honoráriumot és a terjesztők sem kapnak százalékot a bevételből. Mindenki a tehetségével segít egy jó cél érdekében.  

Minden évben négy számot jelentetnek meg. Ez évi első számuk is gazdag tartalmat tár az olvasók elé. 

A lap bemutatóját április 14-én, pénteken tartották a Katona József Könyvtárban.

Az idei első lap megjelenése most egy nem mindennapi helyzetbe jutott család sorsának enyhítését szolgálja. A helyzetet a következőképpen mutatja be Somogyi Tímea, a kiadó vagyis a Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület és Adománybolt vezetője:

„Egy olyan családnak szeretnénk segíteni, akik az elmúlt négy évben veszítették el két kisfiúkat és most is nagyon nehéz helyzetben vannak. A gyerekek ápolása és temetése miatt kényszerültek a hitelfelvételre, ezért vannak most bajban. Családi támogatásra nem számíthatnak. Az apa régóta dolgozik egy helyi vállalatnál, rendes emberek. Rendben fizették a törlesztő részleteket és nevelik két kisebb gyermeküket. Próbálnak úgy túlélni, ahogy egy olyan tragédiát lehet, amit két gyermek elvesztése jelent egy családnak. De időközben sokat nőtt a megélhetésük költsége, nem tudták törleszteni tartozásukat. Jó emberek márpedig vannak, és még olyan helyen is találkozhatunk velük, ahol a legkevésbé várná az ember: a végrehajtó cég egyik alkalmazottja látva a helyzetet, kifizette a legutolsó részletet.  De ez nem igazi megoldás, csak nyertek egy kis időt. A tartozás négyszázezer forint, ennyi kell most a kicsit jobb élethez. A Mélymerülés Utcalap bevétele és a támogatók adománya most hozzájuk kerül.  Arra kérünk mindenkit, aki tud, segítsen.”

A színes lap ára ezer forint, amelynek minden forintja a fent említett család sorsának enyhítését szolgálja.  

Azonban a folyóirat megvásárlásával gazdag és különleges tartalmat kap kézhez, mely szorosan kapcsolódik az idő, az elmúlás és az emlékezés témaköreihez.

A megújult arculattal rendelkező 16 oldalas lap 19 szerző 33 művét és alkotását tartalmazza – mondta el a bemutatón Kriston-Vízi József felelős szerkesztő.

Mint mondta, szerepel benne próza, lírai munka, képző- és iparművészeti fotóanyag, és egy újítás is, mégpedig egy zeneszám, melyet egy Qr-kód beolvasásával hallgathatnak meg az olvasók.

Az elmúlt három évben ötmillió forintot sikerült eljuttatni a nélkülöző embereknek a folyóirat eladásából és a támogatóknak köszönhetően 

– hangsúlyozta Libor Zoltán, a lap irodalmi szerkesztője.  

A folyóirat bemutatóján Bori Ernő és Csekő Sándor zenéje alapozta meg igazán a hangulatot.

Aki a helyszínen nem tudta megvásárolni a folyóiratot, hozzájuthat többek között a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, a Koch Borházban és a Védőháló Adományboltban, valamint a vedohalokecskemet.hu honlap webáruházában is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában