A Magyar Kultúra Lovagja lett Fejős Jenő

– Hogyan látja ma a magyar nóta helyzetét hazánkban?

– Nagy a küzdelmem, mert míg én csak és kizárólag minőségi előadóművészetben hiszek, addig sokan csak lejáratják a magyar nótát. Holott ez nemcsak hungarikum a cigányzene kíséretében, de egyben tisztelgés is őseink előtt. Olyan nagy emberek művelték egykoron – mint például Kada Elek, Arany János, Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Petőfi Sándor, dr. Szentgyörgyi Albert, Kossuth Lajos és Deák Ferenc, Liszt Ferenc és a közelmúlt nagynevű színészei. Ha az ő számukra fontos volt, szeretettel művelték, akkor úgy érzem, nekünk is éltetni kell, vigyázni rá, ápolni és továbbadni a mai ifjú nemzedéknek.

–Nótaénekesi munkássága megkoronázásának is tekinthető, hogy a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték. Mit jelent az Ön számára ez az országos elismerés?

– Először nem akartam elhinni, azt hittem viccelnek velem. Amikor már tudatosult bennem, hogy ez a valóság, felemelő érzésként éltem meg, hogy ebben a megtiszteltetésben részesülhettek. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ terjesztett fel a címre. December közepén tudtam meg a csodálatos hírt, azonnal meg is osztottam az éppen 600 fős nótadélutánom résztvevőivel a Hírös Agórában. Repestem az örömtől, de továbbra sem feledem, hogy honnan jöttem és mekkora utat tettem meg.

– Mesélne arról: hogyan alakult ki Önnél a magyar nóta szeretete?

– Szentkirályon születtem és Kecskeméten, a Kőrösi hegyben nőttem fel, egy nótaszerető, mulatós családban. Az őseim közül az édesapám, aki több hangszeren is játszott és anyai nagyanyám voltak különösen mulatósok. Az 50-60-as években voltam fiatal, egy családi összejövetel is mindig fél éjszakáig-reggelig tartó nótába torkollott. Megtanultam tiszta szívből énekelni, mert a nóta igazán akkor szép, ha nem a torokból, hanem a szívből jön. Nagyon szeretem a mély érzésű hallgató nótákat, de a pörgős, pattogós csárdásokat is szívesen énekelem. 

– Az Ön nótadélutánjai évek óta rendkívül sikeresek, gyakran egy nap két műsort is adott. Mennyiben változott ez a járvány hatására?

– Valóban, a járvány előtt egy nap kétszer is felléptem a Hírös Agórában. Most már egy nap csak egy műsorom van, de egy évben többször is. Mindig telt ház előtt énekelek, ami alkalmanként 600 főt jelent. Ismerve a hazai magyar nótásokat, ezt nem sokan mondhatják el magukról. Kecskemét mellett más városokban és a fővárosban is fellépek, ahova hívnak, mindig örömmel megyek. Ez természetesen vonatkozik más határon túli városokra is, legfőképpen Erdélyre. Megfordultam Magyarremetén, Gyergyóditróban, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Pécskán, de énekeltem Dunaszerdahelyen, Bécsben, Újvidéken. Mindig kimagaslóan nagy öröm számomra, mikor látom és a bőrömön érzem, hogy az őshazánktól elszakított területeken élő magyarok, milyen nagy szeretettel fogadják a nótát.

– Mióta énekel nagyközönség előtt?

– 24 éve tartok nótadélutánokat, melyek rendkívül népszerűek. A 2000-es években a Hírös Hét Fesztivál állandó szereplője volt a magyarnóta kilenc éven át, a helyszínen 5000-6000 nézővel, a városközpontban nem lehetett közlekedni. A kilenc év alatt, hat éven keresztül a Duna TV felvette a műsoraimat, kétszer pedig élő egyenes adásban ment a televízióban. Nagyon büszke voltam rá, nemcsak magam miatt, hanem azért is, mert Kecskemét és a magyarnóta jó hírét öregbíthettem országos műsorban.

– Vannak kedvenc nótái?

– Természetesen, de törekszem arra, hogy minél szélesebb repertoárt énekeljek. Az évek alatt sokat kutattam a régi nóták után, barátaim tudják is ezt rólam, és ha valahol hagyatékban, padláson kottákat találnak, azonnal szólnak. Emellett ma is születnek új nóták. A kortárs szerzők műveit is énekelem. Többen elküldik a kottájukat nekem, hogy válasszak és énekeljem a nótáikat.

– Mekkora ma az igény a magyar nótára?

– A minőségi műsorra sokan vágynak. Az én kecskeméti nótadélutánjaimra sokan több száz kilométert is autóznak, gyakori visszatérő vendégek például Debrecenből, Miskolcról, Budapestről, Egerből, Szegedről, Mezőtúrról, Székesfehérvárról, Záhonyból, Sárospatakról. Ezek nekem mind azt mutatják, hogy a jó műsorért képesek áldozatokat is hozni a nézők. Vallom, egyszer mindenkit be lehet csapni, de kétszer már nem. Az én műsoraimon pedig hosszú évek óta visszajáró törzsvendégek vannak. Csak azt sajnálom, hogy a fiatalok kevesen vannak. Talán, ha családjuk megmutatná nekik a magyar nótát, illetve a televízióban, rádióban lehetne minőségi magyar nótát hallani többen megszeretnék és tisztelnék. 

– Hol látható legközelebb?

– Ami már biztos, márciusban, májusban, októberben és decemberben újabb nótadélutánjaim lesznek a kecskeméti Hírös Agórában. A nyáron pedig a lajosmizsei Újtanyacsárdában lépek fel lovasprogrammal, vacsorával színesítve a műsoromat.

– A magyar nóta cigányzene kíséretében lett Hungarikum. Ön kikkel lép fel?

– Nincs állandó zenekarom, én mindig más-más zenekart hívok. Amihez ragaszkodom, legyen a zenekar kiváló és hét tagnál nem lehet kevesebb. A hét tag nem valami bűvös szám, hanem feltétele, a magyar nóta tökéletes hangzásához. A hegedűs, terces, nagybőgős, brácsás, cimbalmos, klarinétos, csellós. Az énekesek minden műsorban mások. A hosszú évek alatt, aki az országban és azon kívül számottevő énekes, az már mind volt nálam a műsorban és Kecskemét jó hírnevét igazolja az, hogy az első hívó szóra igent mondanak, és szívesen jönnek. 

Több kecskeméti van a rangos társaságban:

Az országos rangú Magyar Kultúra Lovagja társaságot a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a kultúra különböző területein huzamos ideje tevékenykedők elismerésére 1998 októberében hívta életre. Kecskemétről eddig öt embert ért az a megtiszteltetés, hogy beválasztották e rangos társaságba. Antalfy István költőt, Kovács Sándor Pál költőt, birkózóedzőt, Farkas Gábort, a Csiperó atyját, sajnos ők már nem élnek, illetve Kovács István Józsefet, a Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők társaságának elnökét, valamint most Fejős Jenő nótaénekest. Így jelenleg Kecskemétnek két Kultúra Lovagja van.