A hódgátak a Homokhátság vízmegőrzését is segíthetik

Európában őshonos állatfaj a hód, de az 1800-as évek végére szinte teljesen kipusztítottuk őket a túlzott vadászat miatt, bundájuk és pézsmaanyaguk keresett termékek voltak. Az 1920-as évekre 1200 példány maradt egész Európában, ekkor kezdődtek a visszatelepítések, főként Nyugat-Európába, például Ausztriába. – Valószínűleg innen jöttek át az első példányok Magyarországra, majd 1996 és 2008 között a WWF Magyarország szervezésében megtörténtek a célzott betelepítések hazánk folyóira is. Első körben a Duna mentén, Gemencnél, aztán a Tisza több szakaszán. Az akkor betelepített 234 példányszám mostanra már 8–9 ezerre felszaporodott – tudtuk meg Kiss Tamástól, a kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület biológusától.

A 2000-es években Martély mellé is telepítettek hódokat, ez az állomány kezdhetett el terjeszkedni, a Dong-ér mentén felvándorolt a Tiszáról, és Kiskunhalasig jutott. Talán 2018–2019 fordulóján jelenhettek meg először a térségben.

– Tavaly és idén is helyeztünk ki vadkamerákat, de sajnos még nem sikerült felvételt készítenünk a hódról vagy hódcsaládról, nem tudjuk ugyanis, hogy egyetlen példányról vagy többről van szó. A nyomokat látjuk csak: a kidöntött és megrágott fákat, valamint a gátakat

– mesélte Kiss Tamás.

A biológus a hódok életmódjáról elmondta, hogy kizárólag növényekkel táplálkoznak, jellemzően lágyszárúakkal, ősz végétől tavaszig viszont a fák ágainak zsenge kérgét fogyasztják, melynek megszerzéséért nem egyszer derékvastagságú fákat is kidöntenek. A fák azonban nemcsak táplálékot jelentenek a rágcsálóknak, hanem építőanyagként is szolgálnak a gátakhoz. A hód szereti kotorékát beásni a töltésekbe, de annak bejáratát mindig víz alatt tartja, így védekezve a ragadozók ellen. Csökkenő vízszint esetén (jellemzően 70 centi alatt) gátat is építenek a megfelelő vízállás biztosításához, megemelik az adott vízfolyásnak a vízszintjét. Ezt történt a Dong-éren is, tavaly kettő, most négy gát van egymás után, van, amelyik 40–50 centi vízmennyiséget is megfog – ismertette a hódok szokásait Kiss Tamás.

Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a rágcsálók a fák kidöntésével, a területek elárasztásával, a töltések megásásával sok helyen konfliktushelyzetet teremtenek. – Halason egyelőre még nem tapasztalunk jelentős problémákat, mert egyrészt a gátak elég távol esnek a várostól, nagyobb zivatarok esetén sem zavarják a városból való vízelvezetést. Másrészt a Homokhátságon amúgy is nagy szükség lenne a vízmegőrzésre, melyre a hódgát fölötti mélyebb terület az ingatlan tulajdonosa szerint is alkalmas; már csak a vízüggyel kell egyeztetni, melyre hamarosan sor is kerülhet – mondta Kiss Tamás. Hozzátette egyúttal, hogy országos szinten viszont olyan problémákat jelent a hódok életmódja, hogy már egy hódkezelési stratégia kidolgozása is szükségessé vált, amiben többek között rögzíteni lehet, hogy mely területen kívánatos az állatok megtartása, hol egyáltalán nem engedett, és milyen területeken kell kompromisszumokra törekedni a megfelelő kompenzációk mellett.

Kiss Tamás hangsúlyozta, hogy a fokozottan védett hód, a károkozása mellett számos hasznot is hajt: a gátjai elősegítik a vízvisszatartást, átszűrik, tisztítják a vizet, a megváltozott áramlásviszonyokkal, árasztásaik és téli fadöntéseik révén pedig növelik az élőhelyek komplexitását, számos mára már megritkult növény és állatfaj számára megteremtve így a kedvező életfeltételeket.

– Az élettér ilyen jelentős mértékű átalakítása az emberen kívül csak kevés élőlényre jellemző, melyeket ökoszisztéma-mérnök fajoknak nevezünk. Fontos lenne megtalálni az egyensúlyt az állat és ember érdekei között, hogy a hódító hódok visszatelepülése tervszerűen, az érintett gazdálkodókat is segítve minél zökkenőmentesebben történhessen – mondta.