Svájcból érkeztek Szalkra, szenvedélyük a borkészítés

Matheus Kunfermann hazájában jó nevű autókerekedőnek számított. Környezetében senki sem gondolta volna, hogy egyik napról a másikra elhagyja Svájcot és Magyarországot, ezen belül Szalkszentmártont választja otthonául.

– Munkám során sok magyar barátra tettem szert, nagy részük az 1956-os forradalom és szabadságharc idején keresett menedéket Svájcban. Szimpatikus volt számomra a közvetlenségük, kedvességük, vendégszeretetük, ami nem igazán jellemző hazám fiaira. A negyvenes éveim végére kicsit belefáradtam a munkába, és feleségemmel úgy határoztunk, hogy egy dél-, vagy közép-európai országban vásárolunk magunknak egy nyaralót, hogy félre tudjuk tenni a napi gondokat. Az ingatlanközvetítő ajánlatai között szerepelt a Szalkszentmártonban álló parasztház is. Az ódon épület megmozgatta fantáziánkat, mondhatni azonnal beleszerettünk – emlékezett vissza Matheus Kunfermann.

A házaspár megérzése nem csalt, hiszen mikor meglátták a házat, már érezték, hogy ez lesz az új otthonuk. Matheus Kunfermann és felesége, Ester 1993-ban lett Szalkszentmárton lakója.

– Meglepetésemre a falubeliek tárt karokkal fogadtak. A nyelvi nehézségek ellenére is gyorsan sikerült barátságokat kialakítani. Természetesen mi is mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne tekintsenek idegenként ránk. Igyekeztünk hasznos tagjaivá válni a közösségnek, bekapcsolódni a falu életébe. Sokat segített ebben, hogy feleségemmel együtt szőlészkedni kezdtünk a házhoz tartozó földterületen. Tagja lettem a tassi Darányi Ignác Borlovagrendnek. A kertemben megtermelt, egy francia–amerikai interspecifikus hibrid szőlőfajtából nemesített Chambourcin borom több alkalommal nyert arany minősítést. Szenvedélyemben feleségem is osztozott, ma már neki is remek nedűi vannak – fogalmazott Matheus Kunfermann.

A legnagyobb problémát a nyelvi nehézségek jelentették a svájci házaspár számára, melyből több derültségre okot adó félreértés is adódott.

– Országunkban a francia és az olasz mellett egy harmadik újlatin nyelvet is beszélnek, a rétorománt, így azt gondoltuk, Magyarországon is könnyen boldogulunk majd. Bár ma már jól megértetjük magunkat, akadnak félreértések. A közelmúltban éppen álltam ki az autómmal a garázsból, mikor Fodor Béni barátom beintegetett a kocsi ablakán és annyit kérdezett: Dunaújváros? Rábólintottam, mire ő beült mellém és már mentünk is. Kedvenc barkácsáruházunknál egyikünk sem akarta a bevásárlókocsit, ekkor derült ki, hogy ő arra gondolt, hogy vásárolni megyek, magam pedig úgy véltem, neki kell valami az üzletből – mesélte mosolyogva Matheus Kunfermann.

A svájci házaspár, bár az elmúlt huszonnyolc évben bebarangolta hazánkat, nem igazán szeret kimozdulni Szalkszentmártonból. Haza is nagyon ritkán mennek, viszont gyermekeik szívesen jönnek látogatóba hozzájuk.

– Elmondhatom, hogy mára már teljes értékű tagjai vagyunk a falu közösségének. Bárhová megyünk, szívesen fogadnak bennünket. Az ajtónk is mindenki számára nyitva áll. Szívesen hányjuk-vetjük meg a falu és a világ dogait barátainkkal, ismerőseinkkel. A borlovagrend mellett nagy hangsúlyt kap a magyar hagyományok megismerése. Támogatói vagyunk többek között a helyi néptáncegyüttesnek is. Mi már itt szeretnénk leélni életünk hátralévő részét. Ha visszapörgethetnénk életünk fonalát, akkor sem döntenénk másképpen – tette hozzá Matheus Kunfermann és felesége.