Városi kitüntetéssel díjazták munkájukat Solton

A köztiszteletben álló házaspár negyvenhárom, illetve harmincnyolc éven keresztül tanított a településen, első és egyetlen munkahelyük volt a solti iskola. A kitüntetést lakossági ajánlás alapján, a képviselő-testület ítélte oda.

– Nem csak tanítottunk, hanem minden feladatot mi láttunk el, takarítottunk, fűtöttünk is a szenes kályhás tantermekben. Rendkívül jó volt a kapcsolatunk a szülőkkel, elismerték munkánkat, örültek, hogy jó helyen vannak a gyerekeik. Egyszerű, jó emberek éltek Petőfi-telepen, nem dúskáltak az anyagiakban, de nagyon jó közösséget alkottak, segítették egymást – emlékszik vissza Erzsike néni.

A tanító házaspár példaértékű magatartása kedvező hatással volt a Petőfi-telepi emberekre. Felnéztek rájuk, mindig megkülönböztetett tisztelet övezte őket. Tanítási időn túl is sok programot szerveztek, közös vacsorákat, karácsonyt, farsangot. Ujvári tanár úr összefogta a telepi fiatalokat, például ők ásták ki társadalmi munkában a Vízműtől az árkot a víztoronyig, így járultak hozzá, hogy legyen tiszta ivóvíz a telepen. Kezük alól több száz gyermek került ki, akik jól megállták helyüket későbbi tanulmányaik során és a mai napig is szívesen emlékeznek kisiskoláskorukra.

1980-ban megszűnt Petőfi-telepen az iskola, azután másik településrészen tanítottak nyugdíjba vonulásukig, a kilencvenes évek elejéig. Eredményes pedagógiai munkájukat több kitüntetéssel is elismerték. Nyugdíjasként is aktív életet éltek. A Petőfi-telepi Nyugdíjas Klub életébe kapcsolódtak be, ahol Erzsike néni egy ideig a klub vezetését is elvállalta. Az egykori iskola épületében működő klubban eseménydús közösségi élet folyt, sok vidám, tartalmas program, teadélutánok, vacsorák jellemezték ezt az időszakot, amelyben sok örömüket lelték.

Végül úgy döntöttek, hogy életkorukra tekintettel elköltöznek Soltról, két fiuk lakóhelyéhez közelebb, Vecsésre.

– Ezért is lepett meg, mikor értesítést kaptam arról, hogy elismerést kapunk szeretett városunktól. Szívünk-lelkünk volt a tanítás, szerettünk itt élni, nagyon felemelő érzés volt számomra, hogy ennyi év után is emlékeznek ránk az emberek Solton. Ennél nagyobb boldogságot kaphat-e az ember? – összegezte Ujváriné Erzsike néni érzéseit a „Solt Városért” emlékérem átvételekor.

Hatvan évig tartó házasság

Az ötvenes évek közepén kerültek Soltra, a munkatársi kapcsolatból hamarosan szerelem lett, amelyet azután hatvan évig tartó házasság követett. 1960-ban áthelyezték őket Solt egy olyan településrészére, a Petőfi-telepre, ahol abban az időben alsó tagozatos osztatlan iskola működött. Ott tanítottak és ott is laktak az iskola egyik épületével egybeépült szolgálati lakásban. Megosztották a munkát, Erzsike néni az első és harmadik osztályt, férje a másodikosokat és a negyedikeseket tanította.