Új-Delhiben jártak a csiperósok

A Bányai Júlia Gimnázium 12 fős diákcsapatának három kísérője volt, Máthé Ildikó és Korsósné Jávorka Zsuzsanna igazgatóhelyettesek, valamint Labancz István tanár úr, aki a Facebookon naponta írt beszámolót az útról. Tegnap az élményeikről beszélgettünk velük.

– Gimnáziumunk tavaly újra csatlakozott a Csiperó fesztiválhoz. Az Új-Delhiben lévő – szintén nyolcosztályos – Mount Carmel keresztény gimnázium 14–18 éves diákjait fogadták tanulóink – mesélte Máthé Ildikó tanárnő. – Örültünk a lehetőségnek, mert az út által diákjaink kitekintést kaptak a világ egy nagyon érdekes és izgalmas pontjára.

Az indiai gyerekek tavaly nagyon gazdag programsorozat keretében ismerhették meg Kecskemétet és hazánk nevezetes pontjait, a bányaisok bíztak benne, hogy ők is hasonlóan tartalmas programban részesülnek. Nem is csalódtak. A társalgás angol nyelven folyt.

Az Új-Delhibe tartó repülőút kilencórás volt. A fiatalokat nem családoknál szállásolták el, hanem egy közös kollégiumban laktak, de több alkalommal is találkozhattak a fogadott indiai társuk szüleivel, rokonaival. A keresztény iskola fizetős, nem része a közoktatásnak, az intézménybe tehetősebb családok járatják gyermekeiket. Ugyanakkor az iskola missziós tevékenységet is betölt, fenntart egy ugyanolyan korszerűen felszerelt iskolát a mélyszegénységben élő gyerekek számára, akiket kisbusszal hordanak be minden nap.

Az indiai út mindenki számára életre szóló élmény marad. Nemcsak a gyönyörű látnivalók fogták meg a fiatalokat, hanem az ott élő emberek nézetei, életmódja is mély nyomot hagyott bennük. Arra kértük őket, meséljenek az élményeikről.

Labancz Barnabás (9. osztály) mesélt az odaútról, a fogadtatásról. Már a repülőtéren ízelítőt kaptak a nem mindennapi közlekedési morálról és szokásokról. Többek között meglepődve tapasztalták, hogy busz helyett taxival vitték őket a szálláshelyükre, mivel csak autók mehetnek be a repülőtér területére. Elmondta: Shankarral, az indiai fiúval tavaly nyár óta folyamatosan tartották a kapcsolatot. Shankart a bányais csapat csak „kicsi magyarként” emlegette, hiszen nagyon sok magyar mondatot megtanult a fesztivál idején. A csiperós dalt is elénekelte.

Nyíri Kata Lucát (8. osztály) az fogta meg legjobban, hogy az indiaiak mennyire bíznak az oktatásban. Úgy vélik, az ottani fiatalok nagy részének ez az egyetlen kitörési pontja a mélyszegénységből, így nagyon komolyan veszik a tanulást. Katát arra biztatta indiai társa, látogasson vissza 20 év múlva, és meglátja, hová fejlődött az ország.

Ferenczi Levente (9. osztály) a nagykövetségi látogatást emelte ki. A háromórás találkozón nagyon sok mindent megtudhattak az országról. Ráadásul, mivel neki nem ízlettek a húst alig használó, currys és csilis indiai ételek, örömmel vette a nagykövetség szalámis szendvicseit. Az indiai emberek kedvességét is megjegyezte, akik nemcsak barátságosak, de ajándékok sokaságával is meglepték a kecskeméti diákokat. Vallják, csodálatos dolog adni.

Szabó Bence (9. osztály) bevallotta: sokkal jobban sikerült az út, mint amire számított. A közlekedést csak ámulva figyelte. Rendszerint a három sávban öt autó közlekedett, a dudaszó folyamatos volt, a kocsik között motorok, riksák haladtak. Minden káosznak tűnt, ugyanakkor az indiaiak mindezt nagyon jól koordinálták, baleseteket nem is tapasztaltak, egy-két koccanástól eltekintve.

Virág Péter (8. osztály) azt furcsállotta, hogy mindenhol biztonsági kapukat állítottak fel, akár a bazárban, akár a boltokban, amerre csak jártak. A csapatban ő volt az egyetlen, aki egy szikh templomban is járt, ahova a fogadó családja metrón és riksán vitte el, mivel szikh vallásúak voltak. Óriási élményt nyújtott neki az aranytemplom.

Lékó Leventét (9. osztály) a fejlődő Új-Delhi nyűgözte le. Mindenhol építkezéseket látott, hatalmas társasházak és irodaépületek épültek városszerte. A fogadó fiú édesapja körbevitte autóval Leventét, és bemutatta neki a fejlődés jeleit. Mára több száz millióan kerültek ki a szegénységből és költöztek, költöznek új lakóépületekbe.

Trombitás Lili (12. osztály) büszkén mutatta meg a kezén lévő henna festést, melyet az ottani bazárban készíttettek a lányok. Elmesélte: nagyon sokat beszélgetett a családdal. Furcsa volt számukra, hogy Magyarországon bármerre járunk, mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli, hiszen náluk, a 29 államban sok-sok nyelvet és nyelvjárást használnak. A családok általában csak néhány nyelvet beszélnek, de angolt szinte mindenki.

Józsa Tamara (9. osztály) a kasztrendszerrel szembesült. Az indiai családjánál volt sofőr, de másoknál sofőr, szakács, takarító is egyszerre. Megtudták, hogy ez nem fellengzés, sokkal inkább jótékonyság, hogy ők további 1-2-3 embernek tudnak megélhetést biztosítani. A diáklány mesélt a Diwaliról, ami az indiaiak legnagyobb ünnepe. Abban a szerencsében volt részük, hogy pont akkor tartózkodtak kint, amikor az ünnep zajlott. Minden fénybe öltözött, gyertyák sokasága tette meghittebbé az ünnepet. A Diwali része még, hogy porból kirajzolják az otthonokban az istenségeket, valamint az ünnepi öltözet, az ajándékozás és az éneklés is.

Fejes Ágnest (11. osztály) a nyomornegyedben tett látogatás érintette meg a legjobban. Elárulta, szörnyű volt látni a nyomort, de csak így kapott reális képet Indiáról. Ráadásul, meglepődve tapasztalták, hogy a mélyszegénységben élők milyen kedvesen fogadták őket, megtisztelve érezték magukat, és nem kéregettek. A lányokkal jártak egy hatalmas bazárban is, melyben mind a 29 indiai állam kézművesei bemutatkoztak.

Kollár Gabriella (9. osztály) már a családdal való első találkozáskor kapott egy ünnepi szárit, hogy velük ünnepelhesse a Diwalit. Nagyon jól érezte magát a családdal, sajnálja, hogy csak néhány órát tölthetett velük. Ajándékokat is kapott. Emellett a kollégista lányokkal is sokat beszélgetett, így még tisztább képet kapott az indiai mindennapokról.

Ádány Balázs (9. osztály) a különböző építészeti csodákra és építészeti eltérésekre hívta fel a figyelmet. Láttak egymás mellett modern irodaépületeket, lakóházakat és lepusztult épületeket. Jártak csodálatos helyeken, mint például a Taj Mahal, a Lótusz templom, a Krisna-templom, a Qutub Minar templom. Óriási kontrasztokat tapasztaltak. Végül megjegyezte, sajnos sok helyen láttak szeméthalmokat, és kijutott nekik a nagy szmogból is.

Az utazó csoportnak tagja volt még a 8. osztályos Ecsédi Dániel is. Végül Korsósné Jávorka Zsuzsanna igazgatóhelyettes megjegyezte: tartottak az egészségügyi problémáktól, de szerencsére senkinek semmi baja nem lett. Az oltásokat felvették, és nagyon odafigyeltek mindenre.

A beszélgetést Máthé Ildikó csoportvezető, igazgatóhelyettes zárta. – Diákjaink érzelmileg megtapasztalhatták a legnagyobb mélységeket és magasságokat, a nyomornegyedben, illetve a templomokban és az indiai emberek kedves társaságában. Az út során mindenkinek tágult a látóköre, világlátásunk új dolgokkal bővült. Ezek által saját életünk is gazdagabbá vált.

Az indiai Broadwayen is jártak

A csapatot sokfelé elvitték kirándulni. A gyönyörű látnivalók mellett jártak a Kingdom of Dreams szórakoztató-központban, melyet tekinthetünk az indiai Broadwaynek, és láthatták a fémhulladékokból készült hét újkori csodát. A Lohagarh Farm skanzenben pedig voltak tevék, panoktikum, bűvész, kötéltánc, kézművesség egyaránt.