Kecskemét

2019.11.07. 07:00

A józan élet mérhetetlenül sok örömet és felszabadultságot ad

A közelmúltban rendezték meg az Anonim Alkoholisták 2019. évi kecskeméti Regionális Találkozóját a Piarista iskolában. Az eseményre mintegy négyszáz józanodó érkezett, akik megosztották egymással sikereikről szóló és inspiráló történeteiket, ezzel is erőt adva egymásnak a folytatáshoz. Közülük hárman is őszintén beszéltek józanodásuk történetéről hírportálunknak.

Horváth Péter

Mintegy négyszázan vettek részt az Anonim Alkoholisták idei kecskeméti regionális találkozóján

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Jóska vagyok, alkoholista – fogad körükben megszokott bemutatkozással az Anonim Alkoholisták kecskeméti regionális találkozóján az egyik szolgálattevő a Piarista iskola előcsarnokában. A csarnokban több tucatnyian beszélgetnek, az érkezőket öleléssel üdvözlik, bizalmas, baráti a légkör.

Mindenkinél más a függést kiváltó ok

– Harminc évig ittam, ma már halottnak kellene lennem, de élek – folytatja Jóska, zavarba ejtő őszinteséggel, miközben az emeletre tartunk az esemény megnyitójára, ahová mintegy négyszáz felépülő alkoholista társat várnak. Jóska tovább mesél azzal az őszinteséggel, melyre csak a pokol valamely különösen sötét körét megjárt ember képes.

– Anyám nagyon szorosan maga mellett tartva nevelt, nem sok mozgásteret adott. Ma már tudom, hogy ő így tudott szeretni és csak azt tudta továbbadni, amilyen eszközökkel rendelkezett. Nem voltak gyerekkoromban sem nagyon baráti kapcsolataim. Apám kőműves volt, aki hamar kapcsolatba került az itallal. Sok mindenre nem tudtak megtanítani, és nagyon szegényen éltünk. Az első nagy fordulat az volt, amikor a cégtől, ahol dolgoztam, elküldtek egy tíz hónapos bentlakásos tanfolyamra. Teljesen elszakadtam mindentől, ott ismertem meg a piát – válaszolja Jóska arra a kérdésre, hogy miként került kapcsolatba az alkohollal, de a függést kiváltó ok mindenkinél más. Az újonnan megtapasztalt szabadságérzés aztán spirálba húzta.

– Ott a szilveszteri buli után azt mondta az egyik társam, hogy én lettem a társaság középpontja. Valószínűleg ő nem tudta, hogy a pia hatására. Nekem pedig azt üzente az eset, hogy végre volt egy pillanat, amikor rám is figyelnek. Ez, a munkahelyi előrehaladásom, a nősülésem és anyám halála is adott egy szabadságérzést. Így azok a kötelékek, amik anyámhoz kötöttek, elszakadtak, s akkor kezdtem a magam módján élni az életem. Évek teltek el, miközben fokozatosan vált életem részévé az alkohol, hétközi, eseti ivóból mindennapi ivóvá váltam. A végén már sem inni, sem enni nem voltam képes, mégis mindenáron innom kellett. Egy alkalommal aztán, 2008-ban olyan rosszul lettem, hogy bevittek a kórházba. Kórházi kezelésem első tizenegy napja teljesen abszurd helyzetben telt, szinte semmire nem emlékeztem abból, ami velem történt. Ha nem így sül el és akkor nem kerülök be a pszichiátria szubintenzív részlegére, szépen lassan felőrölt volna az ital, mert már nagyon rossz állapotban voltam. És mondhatom, hogy nem szép halál az alkoholista halál. Testileg, lelkileg és mentálisan is felőröl az ital, mielőtt megöl – mondta Józsi.

Közben csatlakozik hozzánk Krisztián és a másik szervező, Brúnó, és egy csendes terembe vonulunk. Krisztián mindennapjainak alapját az alkoholfogyasztás jelentette, ebben nőtt fel és a barátait is így választotta. Negyven évig nem tűnt fel számára, hogy – mint mondja – egy hazugság, aminek se jelene, se jövője nincs. Apja és nagyapja is belehalt az ivásba, és Krisztián karrierje is ráment. A családja sokáig tagadásban volt, mintegy hozzá betegedtek, nem vették észre a problémát, majd egy ponton elhagyták őt. Mint mondja, megküzdési módszerei mindig az italhoz vezették, magától nem tudott más utat. Brúnó 17 éves kora körül kezdett kilengeni, gépszíjas alkoholista volt, időszakonként ivott, de akkor nagyon.

– Mindenféle hülyeséget csináltam, akkor nagyon kifordultam magamból. Rendőrséggel kerültem összetűzésbe, kocsikat törtem, verekedtem. Egyre sűrűsödtek, egyre mélyebbek lettek a részegségek. És egyre inkább azt éreztem, hogy gyógyítanom kell magam az itallal, ezzel párhuzamosan mind kiszámíthatatlanabbá vált az életem. A kezdeti felszabadulást követően az alkohol többszörösen visszakérte azt, amit adott. Nem tudtam építeni az életemet, ez a kiszámíthatatlan ivászat mindig a legrosszabbkor jött és lerombolta azt, amit felépítettem. Az utolsó három évig egyedül próbálkoztam, de semmi nem sikerült.

A józan élet sokkal több örömet ad

Három életút, melyek különböző okok miatt vezettek a függés közös tárgyához, s mindhárman testileg és lelkileg összetörve, talán az utolsó pillanatban, de változásra nyitottan érkeztek meg az Anonim Alkoholisták gyűlésére. Krisztián immár három, Jóska 11, Brúnó pedig 14 éve nem nyúlt az italhoz és egyhangúan állítják, nem is kívánják, mert a józan élet sokkal több örömöt ad, mint a kábulat. Krisztián visszatalált családjához, Brúnó pedig családot alapított és karrierje szépen ível felfelé.

Egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy ma már egy semleges, védett állapotban vannak. Csak néha jut eszükbe az alkohol és más függés sem veszi át annak helyét. Mert nem az ivás problémáját, hanem az ivást okozó problémákat oldják meg.

– Az alkoholizmus betegség, ahol az akaraterő is sérül, de kialakulásában én is felelős vagyok. Az alkoholista nem pusztán alkoholista, hanem akaratgyenge, az alkohol tönkretette az akaraterőt és csak egyfajta akaraterőt engedett meg, hogy mindenáron igyak. Egyfajta társadalmi elvárás is, hogy az alkoholista akaraterejét összeszedve tegye le az italt, pedig akaraterőből nem lehet letenni a poharat. Ahhoz több kell – világítja meg Jóska.

Egy többlépcsős rendszer segíti a megújulást

Ez csak három siker az Anonim Alkoholisták 1930-as évek óta íródó történetében. De mit ad a közösség, ami kellő elszántsággal még a legsúlyosabb függésből is kiutat jelenthet? Először is egy 12 lépésből álló, a megújulást szolgáló, kiválóan működő rendszert.

A 12 lépés három részre tagolódik.

– Az első három lépésben lelkileg, spirituálisan foglalkoznak magukkal, ez a kiindulópont, hogy belátom, nem vagyok ura a függőség tárgyának, tehetetlen vagyok az alkohollal szemben, életem irányíthatatlanná vált. Ezért egy nálam nagyobbat, valamiféle mindenhatósággal rendelkező erőt beemelek az életembe. Akkor lesz egyfajta különleges lelki-spirituális kapcsolatom a külvilággal, amikor saját felfogásom szerinti istenfogalmat választok. Mindez vallás és dogma nélküli felfogás, egyáltalán nincs szektás jellege. A személyes felsőbb erő tőlem elválaszthatatlan, de több nálam, akitől visszakaptam az életemet. Azonban minden a beismeréssel kezdődik: ameddig nem tudom elfogadni az alkoholizmusomat és kimondani azt, hogy alkoholista vagyok, addig nem tudok továbblépni – mondja Jóska.

– A második blokk a negyediktől a hetedik lépésig tart, ahol mentálisan kezdjük felépíteni magunkat. Azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy kire és mire vagyunk dühösek, haragszunk, mitől, kitől félünk, s milyenek az emberi kapcsolataink. Alapvető, hogy ismerjük, milyen mélységeink, félelmeink vezettek az alkoholizmusunk kialakulásához. A felépülési program következő két lépésében emberi kapcsolatainkat hozzuk rendbe, jóvátételt ajánlunk fel. Az utolsó három lépés a mindennapjainkról szól. Naponta leltárt készítünk, lelki életünk rendezett, és ami nagyon fontos, hogy átadjuk az üzenetet társainknak – ismerteti a tartós józansághoz vezető 12 lépés lényegét Jóska.

Továbbá a közösség is sokat ad, megtart. Fontos, hogy az új érkező keressen meg, és kérjen fel egy szponzort, egy olyan személyt, aki már hosszabb ideje nem iszik, és érti, mindennapjaiban pedig érzékelhetőn alkalmazza a felépülési programot. Ő segít, átadja a tapasztalatait és a kritikus pillanatban is ott van a fiatalabb józanodó mellett.

– Itt megtapasztalhatod a valódi szeretetet. Tudok és merek boldog lenni és szeretni, amihez a megtartó közeg hozzájárult – hangsúlyozza Brúnó.

Mintegy négyszázan vettek részt az Anonim Alkoholisták idei kecskeméti regionális találkozóján
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Más értelmet nyer a józanság fogalma

– A józanság nem azt jelenti, hogy nem iszom, hanem azt, hogy józanul gondolkodom, viselkedem és józan kapcsolataim vannak, melyek minőségileg megváltoztak. A lányommal pár éve tettem meg a jóvátételt, mára rendbe hoztam a kapcsolatomat és kiválónak mondhatom – mondja Jóska és hozzáteszi, hogy az ital nélküli élet mérhetetlenül sok örömet és felszabadultságot ad az embernek bármilyen vonatkozásban.

– A józanság a kiindulási pont, a legtermészetesebb helyzet. Mi nem azt mondjuk, hogy egyáltalán ne igyál, vagy nem szabad innod, hanem azt, hogy ma ne igyál. Én pedig azt, hogy most, ebben a pillanatban ne igyál. Mert amiben most vagyok, a jelen pillanat mindent eldönthet – mutat rá a pillanat döntő jelentőségére Jóska.

A találkozó hatalmas erőt ad az élethez

Az évente megrendezett regionális találkozóra a közösség tagjai inspiráló, erőt adó történeteiket hozzák el.

– A találkozóra eddigi gyümölcseinket hoztuk el – mondja Brúnó. – A 12 ígéret arról szól, hogy mennyire megváltozik minden ahhoz képest, ami volt. Nem félünk attól, amitől korábban féltünk, felnövünk és egy boldogabb, szebb életet élünk. Erről beszélnek a csoportok, a fiatalabb társak témát kaptak a józanodásról, az idősebbek pedig az üzenetátadásról. Mások problémáin keresztül magunkról-magunkból értünk meg többet, új oldalaink tárulnak fel. Egy találkozón információ áramlik, tapasztalatok hangzanak el és feltöltődve távozunk. Csodálatos érzés látni, hogy az emberek a semmiből állnak fel, és ehhez a magunk erejével járulunk hozzá. Hatalmas erőt ad az élethez – fejti ki Brúnó, aki Jóskához és Krisztiánhoz hasonlóan heti legalább egy-két gyűlésen részt vesz.

A közelben van a segítség

Fontos, hogy az érintettek merjenek felkeresni egy gyűlést, ahol családtagokat is szeretettel várnak. Kecskeméten és a megye számos településén minden nap vannak ülések. A változásra vágyók az www.anonimalkoholistak.hu oldalon megtalálják a vidéki gyűléslisták között, hogy lakóhelyükön, vagy ahhoz közel milyen időpontokban tartanak A. A.-gyűlést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában